Aki nem kő alatt töltötte az elmúlt hónapokat, annak biztosan feltűnt: meleg van. Egyre melegebb és egyre gyakrabban: míg korábban tízévente éltünk meg a mostanihoz hasonló hőhullámokat, az idei nyarunkra több ilyen, ráadásul rekordhosszúságú is jutott. Sajnos ez egy trendbe illeszkedik, és szinte biztos, hogy az éghajlatváltozás miatt gyerekeink és unokáink már nem olyan világban élnek majd, mint amilyet mi megszoktunk.

Ilyen nagy a baj? Igen. A melegedés kihat mindannyiunk egészségére, életminőségére és a gazdaság egészére is. Erre hívta fel a figyelmet az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) legfrissebb jelentése is, és ezt próbálja a maga eszközeivel ellensúlyozni – megváltoztatni és a kész helyzethez alkalmazkodni – az EU is, amely ennek módjáról szintén nemrég ismertette elképzeléseit. Közös erőfeszítéssel, globális együttműködéssel még kezelhető mederben tarthatók a változások.

Európa melegszik, az extrém időjárási jelenségek pedig egyre gyakoribbak és durvábbak

A globális felmelegedés már javában zajlik. A Meteorológiai Világszervezet (WMO) szerint a 2011-2020 közötti évtized volt a világon a legmelegebb, a Kopernikusz Éghajlatváltozási Szolgálat (C3S) által közzétett adatok alapján pedig globálisan a valaha feljegyzett legmelegebb év pedig 2020 volt. A 2020-as átlaghőmérséklet globálisan 1,2°C-kal, Európában pedig 2,2°C-kal (!) volt magasabb, mint az iparosodás előtti időszakban. A 2015-ös Párizsi Megállapodás célja, hogy a globális hőmérséklet-emelkedést az iparosodás előtti időszakhoz képest jóval 2°C alatt tartsa.

A globális átlaghőmérséklet változása az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) legfrissebb jelentése alapján – az ábráról látható, hogy 2020-ra az iparosodás előtti időszakhoz képest globálisan kb. 1,2°C-kal nőtt a hőmérséklet. Ha a trendet vizsgáljuk, még ijesztőbb a kép: ez a melegedés 2000 környéken még csak 0,7°C-os volt… tehát húsz év alatt fél fokkal nőtt a globális átlaghőmérséklet. Forrás

Széleskörű tudományos konszenzus erősíti meg azt a sajnálatos tényt, hogy a szélsőséges időjárási események egyre intenzívebbé és gyakoribbá válnak, és ez fokozottan igaz az európai régióra – mint erre egyik korábbi beszélgetésünkben Ürge-Vorsatz Diána klímakutató is felhívta a figyelmet. Ráadásul – ahogy azt a friss ENSZ jelentés is aláhúzza – ez a tendencia szinte teljesen biztosan folytatódik, függetlenül attól, hogy sikerül-e 1,5°C alatt tartani a felmelegedést (ami a tudományos kutatások alapján a legoptimistább, és nem feltétlenül a legvalószínűbb forgatókönyv), vagy több fokos melegedéssel kell számolnunk. Ez rettentően ijesztően hangzik, éppen ezért is kiemelten fontos, hogy Európa minden gazdasága minél komolyabban foglalkozzon a klímaadaptáció ( azaz az éghajlatváltozás elkerülhetetlen hatásaira való felkészülés) sürgető feladataival (is).

Az éghajlatváltozás a fő oka annak a tendenciának, hogy a szélsőséges időjárási események intenzívebbé és gyakoribbá válnak. Míg 1981-2010 között az európaiaknak évente csupán 5%-a volt kitéve az időjárással kapcsolatos katasztrófáknak, addig ez a szám az éghajlatváltozás miatt drámaian megnőhet az évszázad végére.

Hőhullámok, áradások, aszályok – mindenképpen sűrűsödnek, de nem mindegy, mennyire

Az európai régióban a leghalálosabb szélsőséges éghajlati jelenségek a hőhullámok, különösen Nyugat- és Dél-Európában. 2000 óta több szélsőséges hőhullám is előfordult, amelyek sokezer halálos áldozatot követeltek (pl. hőguta, dehidratáció, koszorúér- vagy agyi trombózis, szívelégtelenség következtében). A 2003-as rekordmeleg nyár kiemelkedő példája volt annak, hogyan nő a halálozás a szélsőséges hőmérsékleti időszakok során – ez a becslések szerint 70 ezer ember idő előtti halálát okozta Európában. 2015 nyarának hőhullámai csak Franciaországban több mint háromezer halálesetet okoztak.

Szinte biztos, hogy a jövőben a hőhullámok hossza, gyakorisága és intenzitása – azaz a magas hőstressz-szintű napok száma – a régióban mindenütt növekedni fog. A hőséggel kapcsolatos hatások az éghajlatváltozás, az urbanizáció – például a hősziget jelenség miatt (amikor a városi területek hőmérséklete magasabb, mint a vidéki környező területeké, ez a hatás még éjszaka is jelentős, a hűvös éjszakák pedig fontosak ahhoz, hogy az emberek regenerálódjanak a nappali hőségből) – és az elöregedés együttes hatásai révén jelentősen fokozódhatnak. A globális felmelegedés következtében a szélsőséges hőségnek kitett emberek száma nagymértékben növekszik. Még ha a hőmérséklet 2100-ban 1,5°C-on stabilizálódik is, évente több mint 100 millió európai lesz kitéve intenzív hőhullámnak, szemben a jelenlegi évi közel 10 millióval. 2°C esetén ez a szám közel 170 millióra nő évente, a „korlátlan éghajlatváltozás” (3°C növekedés 2100-ban) esetén pedig közel 300 millióra évente, amely az uniós lakosság több mint kétharmadát (!) jelenti.

Az előrejelzések szerint ez a következő évtizedekben a halálozás jelentős növekedéséhez fog vezetni, a veszélyeztetett népességcsoportokban akár a mostani harmincszorosa is lehet. Kutatások ugyanakkor azt mutatják, hogy megfelelő alkalmazkodási stratégiákkal és a felmelegedés kordában tartásával a drámai számok jelentősen csökkenthetők.

Árvizek, aszályok

Az ENSZ IPCC jelentése szerint a szélsőséges csapadékmennyiségek és a folyóvízi árvizek az előrejelzések szerint 1,5°C-ot meghaladó globális felmelegedés esetén a Földközi-tenger kivételével nagy valószínűséggel minden régióban növekedni fognak. Az 1991 és 2017 között regisztrált árvizek Európában több mint 2000 ember halálát okozták, 8,7 millió embert érintettek, és legalább 72 milliárd eurónyi kárt okoztak, ahogy az idei nyáron is sokezer európai életét keserítették meg az áradások többek között a BeNeLux-államokban vagy Németországban. Az előrejelzések szerint az éghajlatváltozás következtében az egész régióban intenzívebbek és gyakoribbak lesznek az árvizek. Hatékony alkalmazkodási intézkedések hiányában a közepes kibocsátási forgatókönyv szerint 2050-ig évente mintegy 300 ezer embert, 2080-ig pedig 390 ezer embert fognak érinteni a folyóvízi árvizek az Európai Unió országaiban.

Az európai régió számos részén jelentős aszályok voltak tapasztalhatók az elmúlt évtizedben. A becslések szerint a 2007-es 19%-ról a 2070-es évekre 35%-ra nő a nagy vízhiánynak kitett terület, és a további érintettek száma várhatóan 16-44 millió fő lesz.

Mennyire komoly a helyzet?

A helyzet komolyságáról sokat elárul az a tény, hogy 2021-ben igen nehezen tűnik teljesíthetőnek a Párizsi Megállapodás által kijelölt cél elérése, azaz hogy a globális hőmérsékletemelkedést az iparosodást megelőző szinthez képest jóval maximum 2°C alatt, lehetőleg 1,5°C alatt tartsák az együttműködő államok (amellyel jelentősen csökkenthetik az éghajlatváltozás kockázatait és hatásait). Mint már írtuk, 2020-ra az iparosodás előtti időszakhoz képest már globálisan 1,2°C-kal, Európában pedig összességében már 2,2°C-kal nőtt a hőmérséklet. A tendenciát vizsgálva még ijesztőbb a kép: a melegedés az iparosodás előtti időkhöz (1850-1900) képest 2000-ig még „csak” 0,7°C-os volt, tehát az elmúlt két évtizedben igencsak felgyorsultak az események: fél fokos növekedéséhez mindössze 20 év kellett 2000 és 2020 között, miközben minden tizedfok melegedéssel egyre kiszámíthatatlanabbá és veszélyesebbé tesszük az éghajlati rendszert. Persze ez a változás nem feltétlenül folytatódik ugyanilyen ütemben, de jól mutatja, hogy az események felgyorsultak, és egyelőre nem látszik lassulás ezen a téren.

Az ENSZ IPCC legfrissebb jelentése sem fest túl derűlátó képet (ennek feldolgozásához az éghajlatváltozással foglalkozó Másfélfok összefoglalóját használtuk). Az IPCC kutatói öt lehetséges forgatókönyvet vázoltak, amelyek különböző szintű és gyorsaságú kibocsátáscsökkentést feltételeznek. A legoptimistább jövőkép számol csak 1,5°C-os melegedéssel az évszázad végéig, de a jelentés szerint mind az öt forgatókönyv esetében valószínűleg elérjük a kritikus 1,5 °C-ot az elkövetkező két évtizedben, és ha nem korlátozzuk sürgősen a kibocsátásokat, akkor ez már egy évtizeden belül megtörténhet. Fontos hangsúlyozni, hogy az 1,5 °C nem éles határt jelöl a biztonságos éghajlat és a „klímakáosz” között, ez inkább jelzés, amelyen túlhaladva egyre vészesebb közelségbe kerülnek a visszafordíthatatlan következményekkel járó éghajlati változások.

Lehet kiút?

Ahhoz, hogy a Párizsi Megállapodásban kitűzött 1,5 °C alatt tartsuk a globális felmelegedést, 2030-ra nagyjából felére kellene csökkenteni a kibocsátásokat az egész világon, 2050-re pedig globális átlagban nettó nullára. Optimizmusra ad okot a megállapítás, hogy ha a kibocsátásokat sikerülne ilyen gyorsan és ilyen mértékben csökkenteni, akkor fizikailag nincs korlátja annak, hogy a század végére +1,4°C-ra korlátozzuk a földi átlaghőmérséklet emelkedését, és stabilizáljuk az éghajlatot. Ennek eléréshez a legambiciózusabb forgatókönyvet kellene követnünk. A globális kibocsátásoknak a 2020-as évek első felében tetőzniük, majd rögtön csökkenniük kellene: 2025 és 2035 között évente 6%-kal, az azt követő évtizedben évente 9%-kal – így 2055 környékén érnénk el a globális nettó nullát.

Az EU viszonylag korán bejelentette, hogy 2050-re klímasemlegessé kíván válni, ennek eléréséhez pedig 2030-ra legalább 55%-os kibocsátás-csökkentést kíván elérni az 1990-es szinthez képest. Ezek a célkitűzések nagy mértékben egybevágnak az optimista forgatókönyvvel – bár egyes elemzések szerint még tovább kellene emelni az uniós ambíciókat is. Akárhogy is, a jelenlegi célok is minden tagállamtól hatalmas erőfeszítéseket, fegyelmet és kompromisszumokat igényelnek. Uniós szinten pedig még el kell fogadni az ehhez szükséges lépéseket, amelyről nemrég ismertette konkrét terveit a Bizottság a „Fit for 55”, azaz „Irány az 55%!” címmel.

Bízunk benne, hogy az ENSZ és általa a tudósok egyöntetű figyelmeztetése elegendő lesz a cselekvéshez, és a nemzetközi közösség minden tagja megteszi a megfelelő lépéseket. Az EU már elindult az úton, reméljük, jó példájával továbbra is élen jár majd.

Emellett ne feledjétek, a változás mindannyiunk felelőssége, az éghajlatváltozás mérsékléséért, illetve az ehhez való alkalmazkodásért mindannyian tehetünk. Ahogy korábbi vendégünk, a világhírű etológus, Jane Goodall is hangsúlyozta: mindennapi választásaink befolyásolják, milyen világot hagyunk örökül gyerekeinknek és unokáinknak. A sok kicsi pedig sokra mehet: ha egyre többen gondolják fontosnak ezeket a fenntarthatósági szempontokat, és ez választásaikban is tükröződik, akkor ez előbb-utóbb a piaci szereplőket is jó irányba tereli – erősítette meg Tom Szaky egy másik rendezvényünkön. Korábban több írásunkban mi is foglalkoztunk egy fenntarthatóbb életmód lehetséges eszközeivel, ebben a cikkünkben jónéhány ötletet összegyűjtöttünk.

Borítókép: A globális felmelegedési csíkok grafikája Ed Hawkins klimatológustól. A kék (hűvösebb) és piros (melegebb) csíkok változása a globális átlaghőmérséklet hosszú távú növekedését ábrázolja 1850-től (a grafikon bal oldala) 2018-ig (a grafikon jobb oldala). Forrás

-----
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Youtube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!