Pár hónapja indult a világ első olyan weboldala, amelynek nem titkolt célja, hogy egy helyre gyűjtse össze és bemutassa a világ minden régiójának speciális ételeit: a különleges, adott helyre jellemző élelmiszerektől a sok száz éve azonos recept alapján készített ételekig, megfejelve a legjobb helyi éttermekkel. A Taste Atlas hivatalos indulása még hátravan, de az oldal gyűjteménye már elérhető: jelenleg több mint 5600 helyi specialitásról, 2800 helyi élelmiszerről tudhatunk meg többet interaktív, globális térképük segítségével.

Identitását és nyelvét büszkén ápoló és összetartó nép a fríz, amely erősen bízik a közösség erejében, ugyanakkor nyitott a külvilág felé. Ez tükröződik Frízföld (Friesland / Fryslân) fővárosa, Leeuwarden idei kulturális fővárosi programján is – többek között ezt is megtudtuk Egy csésze Európa sorozatunk legutóbbi estjén, amikor Hollandiába, azon belül Leeuwardenbe tettünk képzeletbeli kiruccanást. Volt még szó teljesen őrültnek tűnő nemzeti sportokról a rudas csatornaátugrástól a régió teljes átkorcsolyázásáig, Mata Hari, a holland-magyar dadaista kapcsolatok és a remek tejet adó fríz tehenek is szóba kerültek. Szederkényi Olga és vendégei segítségével ismét egy nagyon izgalmas várost és régiót ismerhettünk meg. 



Az est díszvendége, René van Hell, a Holland Királyság magyarországi nagykövete röviden bemutatta Frízföld és Leeuwarden történetét. Frízföld Hollandiánál is régebbi történelemmel rendelkezik, a terület különös jelentőséggel bírt már a reformáció idején, a szintén fontos kálvinista központtal, Debrecennel már ekkor szoros kapcsolatban állt. A frízek történelmét meghatározta a vízzel való küzdelem, amely szoros egységbe kovácsolta őket az évszázadok folyamán. Saját nyelvüket beszélik, a frízt, amely egyben Hollandia hivatalos nyelve is. Bár a nagykövet maga nem fríz, nyelvükre, és hagyományaikra büszke nemzetként jellemezte a frízeket, akik számára a felelősségvállalás, kölcsönös tisztelet és egyenlőség nagyon fontos értékeket jelentenek.

A nagykövet röviden beszélt a kulturális főváros programjáról is, amelynek központi eleme a nyitottság, a nyitott közösségek (iepen mienskip) gondolata, amely azt hangsúlyozza, hogy a közösségeknek – úgy Hollandiában, mint Európában – nyitottaknak kell lenniük a külvilágra és a külső hatásokra. A kis közösségeknek nem szabad bezárkózniuk, meg kell mutatniuk magukat és kapcsolatba kell lépniük egymással, csakis így gazdagodhatnak és maradhatnak erősek. „Merj álmodni, merj cselekedni és merj más lenni” – ez a három vezérgondolat fogja át a kulturális évad igen gazdag, több száz eseményt tartalmazó programját. Pár érdekesebbet kiemelt ezek közül: augusztusban – először Hollandia történetében – például a híres, francia Royal de Luxe óriási marionettfigurákkal játszó utcaszínházi társulat lép fel a városban. Száz évvel halála után, Frízföld egyik legismertebb személyiségéről Margaretha Zelléről – vagy közismert nevén Mata Hariról, a híres kémnőről – nyílik majd kiállítás a városban októberben. A valóságot gyakran lehetetlen, elmét becsapó grafikákba foglaló Escher is Leeuwarden szülöttje, egy átfogó kiállítás mutatja be az évad során életművét. Aki a hollandok tengerész múltjára kíváncsi, azoknak különösen érdekes lehet az „Onedin-féle” magas árbocos vitorlás hajókat bemutató kiállítás, de például a dadaizmus történetét is feldolgozza egy tárlat (amely megvalósításában együttműködnek a pécsi Victor Vasarely múzeummal). (A képekre kattintva galéria nyílik)

Az est második felében Jan Veenstra, és fia, Jelmer Veenstra mesélt Frízföldről, a helyi szokásokról. Jan Frízföldön született, ott nőtt fel, Magyarországra egy 1987-es fapapucsos stoppolás eredményeképp jutott el, ahol megismerte magyar feleségét, Jelmer édesanyját. Bemutatták a város nevezetességeit – többek között a leeuwardeni ferdetornyot (Oldehove), a Mérlegházat és a rengeteg csatornát, amely behálózza a várost.


A régió sportokban nagyon erős, több különleges fríz sport is kötődik a térséghez. Ilyen például az Elfstedentocht schatzen nevű gyorskorcsolya-verseny, amely 200 km hosszan vezet, tizenegy jelentős fríz várost érintve. A versenyzők a befagyott csatornákon, folyókon, tavakon korcsolyázva járják végig a távot. A versenyt csak akkor tartják meg, ha a csatornák befagynak, legutóbb erre sajnos elég régen, 1997-ben került sor. Ilyenkor boldog-boldogtalan, profi és amatőr jégre lép – aki kimarad, a befagyott csatornák mellett biztatja a több ezer résztvevőt. A táv megtételének van biciklis változata is (Elfsteden fietstocht). A helyi munkaszerződésekben gyakran külön pontként kikötik, hogy a verseny napjain – amennyiben adott évben meg tudják rendezni az Elfstedentochtot – a munkáltatók szabadságot biztosítanak a dolgozóknak, hogy részt vehessenek a nagy közös csúszáson.

Hasonlóan érdekes frízföldi játék a kézilabda és a tenisz sajátosságait mutató Kaetsen, amelyet a világ egyik legrégebbi labdajátékának tartanak, már a XVI. század legelején is játszották a régióban. A játékban egy pingponglabda nagyságú labdát ütnek meg szabadkézzel (kesztyűben) a játékosok.

Tipikusan fríz sport még a Skûtsjesilen, egy hajós regatta, amelyet a XIX. század első felétől rendeznek meg a régióban. A verseny szabályait teljes körűen 1945 után dolgozták ki. A regattán a tradicionális fríz hajótípussal, a skûtsje vitorlással versenyeznek, amely eredetileg teherszállító hajó volt, mára pedig Frízföld egyik szimbóluma lett.

Mindenképpen említésre méltó még a helyi sportok közül a Fierljeppen, amelyben a versenyzők egy hosszú (8-13 méteres) rúddal ugranak át csatornákat vagy kisebb vízfelületeket. A helyi sport a XVII. században alakult ki, abból a szükségletből, hogy a helyi farmereknek valahogy át kellett jutniuk a régiót átszelő csatornákon – amelyhez praktikusan egy-egy hosszabb rudat használtak épített átkelő híján.

Az említett sportok a kulturális főváros programjában is megjelennek: augusztusban több héten keresztül lesznek majd látogathatók az európai nemzeti sportjátékok versenyei, ahova a fent említett, nemzetközileg talán kevésbé ismert játékokhoz hasonló nemzeti és regionális sportok képviselőit várják a szervezők. (Korábbi kapcsolódó gyűjtésünkben épp ilyen nemzeti játékokat gyűjtöttünk össze – valószínűleg többel is lehet majd találkozni a versenyek ideje alatt.)

Az est harmadik vendége Gerrit Kiers vízrendezési mérnök szintén stoppolva jutott először Magyarországra, és szintén egy magyar feleséggel lett gazdagabb útja végén. Feleségével Hollandiában is éltek, de már húsz éve Magyarországon telepedtek le. Gerrit magyarul is jól megtanult és egy árvízvédelemmel foglalkozó itteni cégnél dolgozik, de a talajvédelem és a mezőgazdaság aktuális kérdései is foglalkoztatják. Véleménye szerint a magyar és holland árvízvédelem közt nincsen jelentős különbség, a víz itt is ugyanúgy viselkedik, és a szakértelem itt is ugyanúgy megvan. Egyedül a költésben van jelentős eltérés – Hollandia, miután egész történelmét a vízzel folytatott küzdelemmel töltötte, összehasonlíthatatlanul nagyobb árvízvédelmi büdzsével rendelkezik.

Szerinte Frízföld nyitottsága és modernsége – például Leeuwarden zöldenergiára épülő közlekedése – példaértékű, amiből érdemes mindenkinek tanulni. 

További információ Leeuwarden kulturális fővárosról:
A kulturális főváros hivatalos honlapja
A kulturális főváros programfüzete

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

A mondás szerint a csehek kétféle ételt ismernek: a sörhöz valót és a sörrel készítettet. A sokak által ismert nemzeti köretüket, a zsemlegombóchoz hasonlatos knédlit (houskové knedlíky) akár az utóbbihoz is sorolhatjuk, ugyanis élesztő helyett sört is használhatunk az elkészítéséhez.

A knédlihez hasonló gombócok, nudlik jellegzetesen közép-európai ételek, a cseh mellett a magyar, szlovák, bajor, osztrák, lengyel, szlovén és olasz konyhában is előfordulnak különböző méretű és ízesítésű variánsok. Ma már elsősorban csak köretként ismerjük ugyan a knédlit, de korábban a kevésbé tehetős vidékeken főételként kerültek a tápláló gombócok az asztalra. Emiatt is készítették változatosan, a cseh knédli alapját ugyanis nemcsak a zsemle, hanem krumpli is alkothatja (bramborové knedlíky), emellett például édes nudliverziója is népszerű, amelyet mákkal tálalnak (šulánky). A knédli és gombóctársai egész biztosan nem szerepelnek a fitnessmenükben, ugyanakkor pörkölt, vadas, vagy egyéb szaftos hús mellé tálalva, egy korsó sörrel kísérve néha érdemes engedni a csábításnak, főleg, ha éppen Csehországban járunk. Kár lenne kihagyni ezt a hagyományos cseh fogást!

Tájegységek és típusok szerint számos módon főzhetünk knédlit. A most bemutatott receptünkhöz az Európai Bizottság Európa ízei: Kulináris utazás 27 recepttel Európán keresztül című kiadványában foglaltakat használtuk fel.

Hozzávalók (4 személyre):

- 50 dkg búzaliszt
- 3-4 tojás
- 5 dl tej
- 1 csomag élesztő vagy 1 dl sör
- 6 dkg vaj (ha száraz zsemlét használunk)
- víz, szerecsendió, 1 teáskanálnyi só

Elkészítés

Olvasszuk fel a szétmorzsolt élesztőt (vagy keverjük el a sört) a meleg tejben, majd adjuk hozzá a lisztet, a tojásokat, a sót, valamint egy csipet őrölt szerecsendiót.
Dagasszuk simára a tésztát, majd fedjük le vászon konyharuhával, és pihentessük legalább másfél órát. Ezután gyúrjuk át a tésztát, majd pihentessük további fél órát.
Formázzunk a tésztából hosszú hengert, majd tekerjük be vászon konyharuhába vagy megvajazott sütőpapírba, és főzzük húsz percig forrásban levő sós vízben.
Ha megfőtt, vegyük ki a vízből, és varrócérnával szeleteljük fel.

Húsételek mellé kitűnő, vagy tálalhatjuk önmagában, előtte vajban megpirítva.

Dobrou chuť, azaz jó étvágyat! :-)

Kép forrása: Pixabay

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.
Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

Aki már beült Görögországban egy tavernába, vagy járt itthon görög étteremben vagy giroszosnál, biztosan ismeri a tipikus, elsősorban ünnepi, padlizsános ételt, a muszakát. A muszaka nagyjából annyira hozzátartozik Görögországhoz – vagy a görög klisékhez –, mint a szirtaki, az ouzo, az ókori istenek vagy az olimpia. Hozzávalói mind beszerezhetők Magyarországon is, az elkészítése pedig nem túl bonyolult (ám kétségtelenül időigényes), így érdemes mondjuk egy hétvégi ebédként kipróbálni – mutatjuk az autentikus muszaka receptjét! :-)

Aki járt már Szlovákiában, a klasszikus helyi ételek között biztos találkozott már a bryndzové haluškyval (brindzás galuskával), amit mi magyarok sztrapacska néven ismerünk. A juhsajttal (brindza) és finom szalonnás pörccel készített krumplis galuska tipikus – és laktató – szlovák étel, amelyet nagyon könnyű elkészíteni. Bár az autentikus juhtúró beszerzése okozhat némi nehézséget, erre vannak helyettesítő lehetőségek.

„A szlovákoknak a halušky olyan, mint az olaszoknak a pizza, vagy a japánoknak szusi” – írja a hivatalos szlovák turisztikai portál. Persze ahogy Közép-Európa legtöbb országára igaz az, hogy a nemzeti ételek kis változtatással ismertek és kedveltek a szomszédos országokban is, nincs ez másképp a haluškyval sem. Maga a liszttel és vízzel készített, forró vízbe szaggatott tészta, a nokedli elterjedt és kedvelt étel már évszázadok óta szerte Európában. Az általános gabonahiány vagy a szegénység miatt sok helyen olcsóbb helyettesítő került a liszt helyére a galuska receptjébe: a mai Szlovákia elsősorban hegyvidéki területein ez nyers vagy főtt burgonya volt, így a galuska azon a tájon burgonyás-lisztes lett. Más, gazdagabb (főleg alföldi) területeken a tésztát tojással gazdagították – így már a XVIII. században többféle változata volt ismert.

A klasszikus étel meghatározó hozzávalója még a brindza, amely erjesztett juhtúróból készül. Az ételt erdélyi vlach (román) pásztorok vitték a 14-17. században a felvidéki területekre, készítése során eredetileg a juhtúrót sóval összegyúrták, juhbőrbe varrták, majd felfüstölték.

A haluškynak sokféle változata kedvelt Szlovákiában – kerülhet rá többek között túró, párolt savanyított káposzta, pirított hagyma. A haluškynak külön fesztiválja („világbajnoksága”) is van, 1995 óta minden nyáron Turecká (magyar nevén Török) településére gyűlnek az ételt kedvelő érdeklődők – ott biztosan minden változatát végig lehet kóstolni, idén július 15-16-án.

Hozzávalók:
- 70 dkg burgonya
- 50 dkg liszt
- 12-15 dkg juhtúró (szlovák brindza)
- 50 dkg kockára vágott szalonna
- só

A krumplit hámozd meg és reszeld le apró lukú konyhai reszelőn. A lereszelt burgonyából és a lisztből keverd ki a tésztát, sózd ízlés szerint. A szalonnát kockázd fel és egy lábasban pirítsd meg. Tegyél fel egy fazékban sós vizet forrni, a tésztát a nokedlihez hasonlóan szaggasd a lobogó vízbe, és főzd ki. Ha feljöttek a galuskák a felszínre, főzd még további 2-3 percig. Szűrd le, és apróra morzsolt brindzával tálald. Ha a boltban nem találsz brindzát, helyettesítheted valamilyen feta sajt, tejföl és tej keverékével. Szórd meg a serpenyőben zsírjára lesütött szalonnakockákkal. Díszítésként és ízesítésül kaprot, petrezselymet vagy snidlinget is szórhatsz a tetejére.

Dobrú chuť! :-)

Kép forrása: Flickr.com / Alpha (CC BY-SA 2.0 license)

Az étel történetének és receptjének leírásához a Food and Wine gasztromagazin, a hivatalos szlovák turisztikai portál és a Visit Europe anyagait használtuk.

2017 első félévében az EU Tanácsának soros elnöke Málta. Korábbi programunkon már megtudtuk a szigetországról és lakóiról, hogy igazi depresszióűző életstílust képviselnek, amelyet érdemes minél inkább megismerni, megtapasztalni és eltanulni. A Tanács máltai elnökségének legfontosabb feladatait is bemutattuk már blogunkon. Ezúttal annak néztünk utána, hogy elnökségükhöz kapcsolódóan mit szeretnének magukról és uniós szerepükről elmondani – minderről sokat elárul az elnökség hagyományos brüsszeli mini-kiállítása.

Az Európai Unió Tanácsa központi épülete, a Bizottság főépületével szemközti Justus Lipsius mindig az aktuális elnökséghez kapcsolódó dekorációt kap. Ennek már hagyománya van a Tanácsban, a soros ország így kiállításokon, díszítéseken keresztül be tudja mutatni hagyományait és történelmét, ez által otthonosabbá is teszi féléves aktív munkájának fő színtereit. A dekoráció persze nemcsak a homlokzatra rakott molinókra és plakátokra korlátozódik. Málta a Tanács főépületén belül ezúttal egy nagyméretű, átjárható, hullámvonal alakú művészeti installációt állított fel, amely a „Víz és só” (Ilma u Melħ) címet viseli.



A víz és a só, a tenger az elnökségi dekoráció visszatérő motívuma. Utal a Málta történelmét és nemzeti identitását meghatározó Földközi-tengerre, amely az országot elválasztja és össze is köti a szomszédos országokkal és Európával – hangsúlyozta a kiállítás megnyitásakor Arien Berg, a Máltai Egyetem professzora. A tenger a máltaiak számára ilyen kettősséget szimbolizál: egyszerre szétválaszt és összeköt; élővilágával és kincseivel megélhetést ad, ugyanakkor fenyeget is. Ahogy egy máltai közmondás is tartja: „a tenger hasa puha, de kemény a feje” (Il- bahar zaqqu ratba, w'rasu iebsa).

Ezzel szembesülnek a bevándorlók és menekültek is, akik a jobb élet reményében tengerre szállnak Európa felé – Málta kiemelten foglalkozik ezzel, az EU előtt álló egyik legjelentősebb kihívással elnökségi féléve során. Ezt a kettősséget kívánták visszaadni az installáció készítői is. A máltai egyetem alkotócsoportjának fő installációja, a hullámzó alagút felülről megfigyelve egy szemet formál. Ez a hagyományos máltai halászhajók (Luzzu) orrát idézi, amelyen ugyanez a szemforma figyelhető meg. A szem a hagyomány szerint megvédi a halászokat a tengeren rájuk leselkedő veszélyektől. Az alagúton áthaladva interaktív hanginstallációval tudják személyessé tenni a kiállítást – belépve mindenki más-más hangokat szólaltathat meg.





A koncepció folytatásaként az elnökség során helyszínül szolgáló tárgyalókba, valamint az új Európa épület közösségi tereibe is jutott az elsősorban természetes anyagokból és sok zöld növényből álló máltai dekorációkból. A nyitott közösségi terekbe helyezett növények folyamatos gondozást és törődést igényelnek, a sok foglalkozást pedig meghálálják. Az alkotók szerint éppen ilyen az EU is: folyamatosan ápolni kell és tenni kell érte, amelyet a közösség meghálál – Málta eltökélt, hogy ezért az egészséges növekedésért mindent megtegyen elnökként.



Képek forrása: Máltai elnökség Facebook-oldala

Tésztája nagyon finom lisztből készül, két ütemben. Igen hosszan kelesztik, kézzel nyújtják nagyon vékonyra, kis jellegzetes peremmel. Hirtelen (maximum másfél perc alatt), nagyon magas hőmérsékletű fatüzelésű kemencében sütik meg, a tésztára az aprított paradicsom mellett fokhagyma, extra szűz olivaolaj, oregánó és bazsalikom, esetleg (bivaly)mozzarella kerülhet: ezek az igazi, hagyományos nápolyi pizza megkülönböztető jellemzői. Az egyszerű recept az 1700-as évek óta hódít Nápolyban, a pizza szülővárosában, mára pedig onnan elterjedve az egész világon. Hagyományos elkészítéséhez ragaszkodnak az olaszok, így nem csoda, hogy a receptet az EU eredetvédelmi oltalma (HKT) is védi (innen származnak a fent felsorolt előírások is). Sőt, lehet, hogy hamarosan az UNESCO is felveszi a szellemi világörökségek közé. E havi hagyományos receptünk a nápolyi pizza Olaszországból.

A nápolyi pizza megjelenése az 1715-1725 közötti időszakra tehető. Vincenzo Corrado, Emanuele di Francavilla herceg főszakácsa a Nápolyban leggyakrabban készített ételekről szóló írásában ír először a paradicsommal ízesített tésztakorongról, amellyel „Nápoly beírta nevét a konyhaművészet történetébe”. Az első pizzériák Nápolyban nyíltak, a pizza egészen az 1900-as évek közepéig kizárólag Nápolyban és pizzériáiban volt jellemző. Hírük egészen Nápoly királyáig, Bourbon Ferdinándig eljutott, aki szakítva az udvari etikettel, személyesen látogatott el az egyik leghíresebb pizzériába. Ettől kezdve vált a „pizzéria” divatos hellyé és kizárólag a „pizza” elkészítésének szentelt helyiséggé.


Nápoly legnépszerűbb és leghíresebb pizzája a marinara, amely 1734-ben született meg (ezen nincs mozzarella feltét), illetve a margherita, amely 1796 és 1810 között "formálódott". Ez utóbbit feltétjeinek olasz trikolorra emlékeztető színei miatt (paradicsom, mozzarella és bazsalikom) 1889-ben Nápolyban tett látogatása során az olasz királyné, Savoyai Margit számára is elkészítették, innen származik a neve. (Érdekesség, hogy Margit királynő egy másik olasz finomság névadója is: a fehér, azaz porcukros panforte sütemény szintén a királynő után kapta nevét, ahogy arról a Panforte elkészítéséről készült cikkünkben írtunk.) Idővel Olaszország valamennyi városában és még külföldön is megjelentek a pizzériák, azonban ezek – annak ellenére, hogy nem Nápolyban működtek – mindig is alkalmazták a „pizzeria napoletana” kifejezést vagy más utalást a Nápollyal való kapcsolatra.

A hagyományos pizza elkésztéséhez tartozik a kb. 485 °C-ra felmelegített kemence, amellyel nem minden háztartás rendelkezik. Ezért az alábbiakban az eredeti, kemencés recept mellett egy normál otthoni körülmények között is elkészíthető receptvariációt is bemutatunk.



A pizza receptje (a hagyományos különleges termék eredetvédelmi oltalmához kapcsolódó hivatalos leírása (EUR-Lex) alapján):

A tészta hozzávalói (2-3 pizzához):

- 500 g nullás liszt
- 10-15 g só
- 10 g sörélesztő
- 2,5 dl víz

Feltét:

- 15-20 g hámozott, aprított paradicsom
- 20-25 g (bivaly) mozzarella felszeletelve
- 2-4 g extra szűz olivaolaj
- 1 gerezd fokhagyma (az eredeti recept szerint csak a marinara pizzán, elhagyható)
- oregánó
- bazsalikomlevél
- só

A pizza margherita tésztájához vegyünk negyed liter vizet, oldjunk fel benne 10-15 g sót, adjunk hozzá 50 g lisztet, 10 g élesztőt és kezdjük el gyúrni. Mindeközben folyamatosan adagoljuk hozzá a maradék 450 g lisztet. A gyúrást addig folytatjuk, amíg a tészta sima tapintású, puha, rugalmas állagú nem lesz.

A tésztát ezután nedves konyharuhával lefedve, 2 órán át 25°C hőmérsékleten kelesztjük, majd négy egyforma (180-250 grammos) gombócra osztjuk, és újabb 4-6 órán át meleg helyen, külön kelesztjük. Ezt követően a tésztát lisztezett felületen, kézzel (nem nyújtófával!) addig nyújtjuk, amíg a közepén kb. 4 mm vastag nem lesz, a szélein 1-2 cm vastag peremmel.

A tészta közepére 15-20 g hámozott, aprított paradicsomot szórunk, majd középről induló spirálisan szétterítjük. A paradicsomra csipetnyi sót, oregánót, 20-25 g szeletekre vágott (bivaly)mozzarellát és friss bazsalikomlevelet szórunk. A pizzára középről kiindulva körbe extra szűz olívaolajat is csorgatunk. Fatüzelésű kemencében 485°C hőmérsékleten, 60-90 másodperc alatt készre sütjük. Hagyományos sütőben ajánlott sütőkövet használni a kőhöz mellékelt utasítás szerint. Mindezek hiányában a sütőt előmelegítjük a legmelegebb hőfokra, és a pizzát addig sütjük, amíg a tetején a sajt meg nem olvad, és színesedni nem kezd.

Buon appetito! :-)


További receptvariációk:
Autentikus kemencés receptvariáció
Kemencés receptvariáció (angol feliratos videóval Enzo Coccia nápolyi szakácstól)
Otthoni receptvariáció
Otthoni receptvariáció 2

Új sorozatot indítunk: ezentúl minden hónapban bemutatunk egy-egy jellegzetes vagy különleges nemzeti ételt valamelyik uniós országból, részletes receptjével együtt. A menüsort Szlovénia egyik hagyományos, Idrija városából származó finomságával, az idrijski žlikrofival kezdjük, amely egy burgonyával töltött tésztaétel – ideális fogás a hideg téli napokra.

Idrija Nyugat-Szlovéniában található kisváros, amely elsősorban higanybányászatáról ismert: a város adta a bányászat fénykorában a világ higanytermelésének nyolcadát. A higanybánya az 1980-as években bezárta kapuit, de korábbi járatainak egy része ma élménybányaként bejárható. A város a világ egyik legjelentősebb higanykitermelőjeként kerülhetett fel (a spanyol Algadén városával együtt) 2012-ben az UNESCO Világörökségi listájára. A város szintén ismert hagyományos technikával készített csipkéjéről, amelynek története egészen a 16. századig nyúlik vissza. A városban mára csipkeverő iskola is működik.

A kisváros emellett gasztronómiájáról is híres: a hagyományos recept alapján itt készített žlikrofi volt az első szlovén étel, amely az EU eredetvédelmi oltalma alá került 2010-ben, hagyományos különleges termékként (HKT). Szlovéniában már 2002 óta védelem alatt állt. 1936-ból származik az étel első írásos említése, amelyből kiderül, hogy a žlikrofi igazi ünnepi fogásnak számított a régióban, amely bizonyos írásos emlékek szerint Erdélyből került a régióba.

A töltött tésztát sokan az olasz tortellinihez hasonlítják, de az inkább hasonlít az osztrák Schlickkrapferlhez (levesben tálalt főtt húsos tésztabatyu). A tészta mai, hagyományos étel töltelékében főtt krumplit, hagymát, apróra vágott szalonnát vagy füstölt sonkát és fűszereket találunk. Az egyenként megformázott tésztadarabok jellegzetessége a formája, amely régi francia fejfedőket (Napóleon-kalapot) idéz. A tésztát általában valamilyen húsos szósszal tálalják, gyakran kerül báránnyal vagy nyúllal készített szósz rá. Egy átlagos étteremben is legalább fél tucat szósz közül választhatunk, jobb helyeken akár 10-12 féle is előfordulhat.

Az étel nemrégiben felkerült egy szlovén postai bélyegre is.

Íme a receptje:

Hozzávalók

A tésztához (kb. 150 darab, amely elég az egész családnak)

- 30 dkg finomliszt
- 1-2 tojás,
- étolaj,
- a tészta puha állagának biztosításához szükséges mennyiségű víz vagy tej.

A töltelékhez

- 50 dkg burgonya,
- 5 dkg apróra vágott szalonna vagy apróra vágott füstölt sonka,
- 5 dkg hagyma
- ízlés szerint só, bors, majoránna és metélőhagyma

Elkészítése

A lisztet, a tojást és a vizet vagy tejet puha tésztává keverjük, majd rugalmassá gyúrjuk. A tészta akkor készült el, amikor már nem tapad a kézhez vagy a deszkához. Ekkor a tésztát kis cipóformára alakítjuk, bekenjük étolajjal, befedjük, hogy ne száradjon ki, majd legalább fél órára pihenni hagyjuk.

A töltelék főtt burgonyából készül, amelyet nyomóval még melegen áttörünk. A hagymát az apróra vágott szalonna vagy füstölt sonka zsírján megsütjük, majd hozzáadjuk a még meleg burgonyához. A masszát megszórjuk sóval, borssal, majoránnával és metélőhagymával, majd sima töltelékké keverjük. A töltelékből ezután kézzel egyforma méretű, mogyorónyi méretű gombócokat készítünk.

Az elkészített tésztát a pihentetés után mintegy 2 mm vékonyra nyújtjuk, majd a töltelékgombócokat egymástól kb. egy-egy ujjnyi távolságra a kinyújtott tésztára helyezzük. A tésztát ráhajtjuk a töltelékgombócokra, közöttük az üres helyeken összenyomjuk úgy, hogy kis „füleket” képezve összeragadjon. Az egyes darabok tetejét kicsit bemélyesztjük, vigyázva, hogy a tészta ki ne szakadjon. Így nyerik az egyes darabok jellegzetes, kalapot idéző alakjukat.

A tésztadarabokat forrásban lévő sós vízbe szórjuk, majd elkeverjük, és az edényt lefedjük. Az étel akkor van készen, amint a tésztadarabok feljönnek a víz felszínére és a víz ismét forrni kezd. Elkészülte után azonnal tálalandó.

Dober tek! :)


További receptek, videók az étel készítéséről:

- Culinary Slovenia
- 220 stopinj posevno (Urška Fartelj blogja)
- Videó a Visit Idrija oldaláról

Kép forrása: Wikimedia Commons, Yerpo, CC 3.0

-----
Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!