Szeptemberig az Európa Pont nyári szünetet tart, de szokás szerint idén is találkozhattál velünk több fesztiválon. A most kezdődő Szigeten is ott leszünk, ahol európai uniós és az európai kultúrához kapcsolódó programokkal, játékokkal és beszélgetésekkel várunk. Íme a részletek.
Bár a Millenárison most egy időre nem találkozhattok velünk, azért a fesztiválszezonban sem maradtok uniós témájú programok nélkül. Egy csokor ilyen – az EU nemzetközi szerepvállalásával és fejlesztéspolitikájával kapcsolatos – programról már írtunk, most a fesztiválos vonalon haladva ajánlunk egy kis európai tartalmat.
A mínusz-napokkal már vasárnap elkezdődött az idén Európa legjobb fesztiváljának választott Sziget (ma tartunk a -1. napnál), amely húszadszorra várja a bulizni vágyókat a Hajógyári-szigeten. Ahogy minden évben, úgy idén is rengeteg európai vendég és előadó látogat el a Szigetre. A YourOpen nemzetközi tehetségkutató mini-fesztivál keretében mindjárt a bevezető napokon (aug. 6-7.) Európa ifjú tehetségeivel, 14 ország feltörekvő zenekarával ismerkedhettek meg. A mínusz-napok után hivatalosan szerdán (aug. 8.) induló fesztivál is bővelkedik európai előadókban: a pop-rock nagyszínpadon itt lesz például számos más brit együttes mellett – nem, nem a Prodigy – a The XX, a Placebo, a The Stone Roses, a talán itthon kicsit kevéssé ismert, de nagyon jó zenét játszó Noah and the Whale; de fellép a svéd Mando Diao is. Németországból mások mellett a vicces nevű Sportfreunde Stiller és a Beatsteaks jön, és német színekben lép fel a világzenei színpadon egyik nagy kedvencünk, az igazán multikulti, berlini székhelyű Rotfront együttes Gryllus Dorkával – behatárolhatatlan stílusban, de hihetetlen energiával és hangulattal. Itt lesz még a nagy nevek közül a franciáktól Sergent Garcia, az Orchestre national de Barbès, a spanyoloktól Che Sudaka vagy a Muchachito Bombo Infierno… A sort még nagyon hosszan lehetne folytatni, még számos európai – olasz, holland, görög, román, dán vagy belga – együttest láthattok a fesztiválon. Jó fesztiválos rutinnal érdemes jó előre felkészülni a programokra, a hivatalos oldalon megtaláljátok valamennyi előadó nevét és fellépésének idejét. A programok böngészése mellett idén szánjatok több időt a térkép tanulmányozására is, mert idén jócskán átrendezték a szervezők a terepet – például a magyar zenei nagyszínpadot idén a világzenei helyén, a világzeneit pedig a színházi helyszín környékén találjátok…
Elsősorban természetesen a koncertek, bulik vonzzák a látogatókat a fesztiválra, ugyanakkor a Sziget nyilvánvalóan jóval több ennél, ahol nemcsak az esti programok, de a délutáni előadások / beszélgetések vagy akár szórakoztató információszerzés miatt is érdemes kilátogatni minél előbb a nap folyamán. A civil sziget mára fogalom lett, ahol megannyi civil szervezet munkájával ismerkedhettek meg, emellett jó pár éve külön európai uniós szekció is vár titeket.
Az európai találkozóhelyen, a European Meeting Pointban sokszínű programokkal várunk benneteket, ahol nem csak az EU-val, uniós lehetőségekkel kapcsolatban tájékozódhattok, de tesztelhetitek is tudásotokat kisebb-nagyobb nyereményekért. Az Európai Bizottság idei sztárvendége a Szigeten a Közös Agrárpolitika (KAP) lesz, az EU egyik legrégebbi és legjelentősebb szakpolitikája, amelyet részletesen megismerhettek a helyszínen egy hatalmas, interaktív kiállítás segítségével. A KAP már 50 éve szolgálja az uniós polgárok érdekeit – és jó minőségű élelmiszereket, közel 14 millió gazdálkodó – köztük sok fiatal – támogatását, a vidéki közösségek és térségek megőrzését, valamint a környezet védelmét. Az EU-s helyszín programjából idén sem marad el a Csobbanj Európával! sátor, lesznek ügyességi játékok, EU-kvíz, nyeremények, beszélgetések az EU aktualitásairól, külföldi munkavállalásról, tanulásról, valamint azt is szóba hozzuk, hogy mi lenne, ha nem lenne Európai Unió.
A bulik előtt feltétlenül nézzetek be hozzánk – a piros szektor szélén, 17-es számmal keressétek a European Meeting Pointot, a fesztiválon szerdától minden nap 12 és 20 óra között várunk benneteket!
Fotók: sziget.hu, eu.trio.tree
Kerek évfordulót ünnepel az EU: idén lesz ötvenéves a közös agrárpolitika (KAP), az európai integráció egyik sarokköve. A KAP nagy utat tett meg ez alatt az idő alatt: bár a közösen kialakított és formált klasszikus közösségi politika alapvető céljai változatlanok, az erre épülő szabály- és intézményrendszer, illetve a prioritások folyamatosan az aktuális szükségletekhez és kihívásokhoz igazodva formálódtak.
A KAP története tehát a folyamatos változás és reformok története is: alapításakor, 1962-ben – amikor a világháború emléke még élénken élt az alapító atyák és akkori vezető politikusok fejében – a legfontosabb prioritás az élelmezésbiztonság, a termelékenység fokozása volt: az, hogy a mezőgazdasági termelők megfelelő árakon megfelelő mennyiségű élelmiszert állítsanak elő. Ez a cél viszonylag hamar teljesült is, sőt, a hetvenes és nyolcvanas évekre a KAP saját sikerének áldozatává vált, amikor a mezőgazdasági üzemek olyan termelékenyek voltak, hogy a szükséges élelmiszermennyiségnél többet állítottak elő. Ez a túltermelést eredményező rendszer egyértelműen reformra szorult, amelyre megoldást az jelentett, hogy a KAP-on belül működő támogatásokat fokozatosan függetlenítették a termeléstől, a hangsúly áthelyeződött a termelők támogatására (a termelőknek közvetlenül nyújtott közvetlen kifizetésekre). Ezzel párhuzamosan, a kilencvenes évek elején fokozatosan előtérbe került egyfajta globális szemlélet, az, hogy a mezőgazdasági termelésnél is mind fokozottabban vegyék figyelembe a fenntarthatóság elvét. (Ebben nagy szerepet játszott a húsz évvel ezelőtti riói Föld-csúcs is.) Az európai mezőgazdaságban azóta egyértelmű a korábbi mennyiségi megközelítés helyett alkalmazott minőségi megközelítés alkalmazása: az egyre jobb minőségű áruk, a regionális élelmiszerek védelme és az ökológiai termelés kiemelkedő szerepet játszik a közös agrárpolitika alakításában. A mezőgazdasági politikán belül a kétezres évektől vált hangsúlyosabbá a vidékfejlesztés, a vidéki térségek gazdasági, társadalmi és kulturális fejlesztése, a vidék és a természeti erőforrásaink épségének megőrzése, valamint a szigorú környezetvédelmi és állatjóléti szabályok betartatása.
Mindezek az alapelvek játsszák a legfontosabb szerepet a KAP aktuális (át)alakításában is – a jelenlegi támogatási csomag ugyanis 2013-ban lejár. Az újabb reformnál mindezek mellett figyelembe kell venni a mezőgazdasági termelés legfontosabb aktuális is és jövőbeli kihívásait is: 2050-re a világ élelmiszer-termelését meg kell kétszerezni, mivel a Föld lakossága folyamatosan nő, a jólét növekedésével pedig megugrik a húsfogyasztás. Emellett a politika megújításánál az éghajlatváltozás hatásaira (csökkenő biodiverzitás, talaj- és vízminőség romlása) is tekintettel kell lenni. Ezeket mind figyelembe veszi az EU 2010 során ismertetett reformjavaslat-csomagja, amelyben a fenntartható gazdálkodási módszerek, az innováció, a kutatás és az ismeretterjesztés kiemelt helyet kapott. Az ehhez kapcsolódó nyitott uniós konzultáció után, tavaly októberben ismertetett konkrét jogszabályokat tartalmazó javaslatcsomag már a konzultáció során felmerült szempontokat is figyelembe veszi.
A közös agrárpolitika tehát folyamatosan megújul, ahogy a külső körülmények és igények is folyamatosan változnak – a KAP fennállásának 50. évfordulója kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vidék főbb szereplői és az európai polgárok egy közös projekt keretében gondolkodjanak és vitatkozzanak a mezőgazdaság életünkben betöltött szerepéről, valamint a KAP működéséről. Erre teremt lehetőséget „a KAP 50 éve" kampány, amelynek keretében szerte Európában számos fórumot szerveznek a mezőgazdasági politikában érdekelt szereplők bevonásával az uniós és nemzeti intézmények – ezekről részletesebb információ található a kampány hivatalos honlapján. A honlap részletesen bemutatja a közös mezőgazdasági politika történetét, fejlődését és eredményeit, valamint a jövő kihívásait, az ehhez kapcsolódó helyi szintű rendezvényeket, valamint gyakori kérdéseket a KAP-pal kapcsolatban – érdemes tanulmányozni. A KAP emellett a Sziget immár szokásos EU-pontján (European Meeting Point) is főszerepet kap majd, ahol a hasznos információk, játékok és nyeremények mellett idén interaktív formában az EU egyik legrégebbi és legfontosabb szakpolitikájával is megismerkedhettek.
A mínusz egyedik és a nulladik nap után tegnap volt a Sziget első „rendes” napja. Mi is kint vagyunk, sőt, van egy teljes Európa Színpad, ahol jobbnál-jobb európai zenekarokat hallgathattok. Szemezgettünk egy kicsit a kínálatból :)
Ismo Alanko, Finnország
("Was it Jesus other devil who turned wather into wine")
augusztus 11., csütörtök 19:00
Ismo Alanko, a Johny Cash hangú finn énekes a közelmúltban pipálta ki az 50. életévét. Számtalan arany- és platinalemezt tud maga mögött, és úgy tud egy nagyszínpadnyi csődületet szórakoztatni ebben a korban, hogy sem nyomasztó retróhangulat, sem Klárika nincs a közelében. Teljesen biztosak vagyunk benne, hogy a húszas éveiben new wavet, punkot és rockot is játszó zenész rengeteg finn másolt kazettán volt megtalálható a kilencvenes években. Ja, és egy finn filmben, ő játszotta Istent! Akkor most ki csinált a borral mit???
Söhne Mannheims, Németország
("Freedom is so close that you could almost touch it")
augusztus 11., csütörtök 20:40
A német együttest annyian alkotják, mint egy rezesbandát gyerekkórussal (nyilván túlzunk, de volt már rá példa, hogy húszan is zenéltek a színpadon). Az R&B-t, reggaet, rockot, hiphopot és popot is elegyítő banda inkább érzelmesebb húrokat penget. Na nem kell megijedni, csak éppen annyira, amennyire a durvának számító, köpködős német nyelv engedi. Németország és Ausztria megőrül ezért a zenéért, és biztosak vagyunk benne, hogy a Sziget szőke résztvevőinek minimum 76%-a ezen a koncerten fog ugrálni. Hopp, megint túloztunk, de ők kezdték: méghogy a szabadságot megérinteni…
Killo Killo Banda, Szerbia
("When I’m on my bike you could never get me down, I’m the king of clouds")
augusztus 12., péntek 17:30
Péntekre egyébként a Verdena együttest akartuk ajánlani Nektek, de a zenét hallgatva nem tudtunk szabadulni attól az érzéstől, hogy az olasz mégis inkább Eros Ramazotti nyelve. Úgyhogy irány Szerbia, ahol keményebb az élet (amúgy pedig a szerbeknek egyre jobb a péerjük, észrevettétek?)! A ragga zene (keressük azt a kedves európai polgárt, aki szakértelmével elmagyarázza nekünk, mi a különbség a reggae, a ragga és a dancehall közt, mert amúgy tudjuk, hogy van) elkötelezett híve az együttes frontembere, Vladislav Malesev. A zenésznek nem kisebb a célja, mint bejárni az egész világot, hogy közelebb kerüljön a nemzetek zenéihez. A zenét hallgatva nekünk inkább az az érzésünk, hogy csak Jamaica körül biciklizünk a napsütésben körbe-körbe. De nincs ezzel semmi baj!
Európa Kiadó, Magyarország
("Ugrálni akarok, vadul ugrálni, a nyomorult mennyeket akarom látni!")
augusztus 12., péntek 20:40
Az URH tagjaiból alakult együttes 1981-ben született, és egyet jelentett a magyar undergrounddal és az alternatív rockkal. Utoljára a kilencvenes évek közepén léptek fel a Szigeten, ma pedig már Kuala Lumpurból, és New Yorkból kell hazarepülniük, hogy az európai nagyközönségnek játszanak. 2004-ben egyébként az EU-csatlakozást ünnepelve léptek fel az A38-on, amiért minden elismerésünk. Nem tudjuk milyen lehetett a ’80-as években a Műszaki Egyetem Bercsényi utcai kollégiumában sikítozni a Mocskos időkre, de most mindenképpen ott a helye mindenkinek, aki ugrálni akar. Vadul.
La Shica, Spanyolország
("Tiraté al fuego y si quema, ¡grita! : pintaté los labios con dinamita")
augusztus 13., szombat 19:00
Azaz dobd el a tüzet, és amikor leégett, sikítsd: Rúzsozd a szád dinamittal! Pont ezért aggódunk mi most. Mert hogy La Shica zenéje olyannyira ragadós és bájolós, hogy abban az enyhén fülledt hangulatban, ami a koncerteken árad, bármit megtennénk, amit a bubi énekesnő parancsol nekünk. A spanyol frontember, Elsa Rovayo kezdetben flamenco táncosnak indult, aztán rájött, hogy érzéki csípőmozgását végülis vérprofi hangjával is kísérheti. A latin, a hip-hop, a bossanova és a funk is keveredik a zenéjében, ami nem zúzós, de szenvedélyesnek mindenképp elmegy. Európa népe, simuljunk össze!
Triggerfinger, Belgium
("All this dancin’ around again, will it tame the demon inside us?")
augusztus 13., szombat 20:40
A belga mutatóujj most Magyarország felé mutatott, és igen, szombaton az Európa Színpadon mutogat majd tovább ütemesen az ég felé. A keményvonalas rockot játszó zenekar 2004-ben mutatkozott be Belgiumban, és most a flamand AC/DC kísérletet tesz arra, hogy megszelídítse a bennünk lakozó démonokat. Hogy jön össze a keményvonalas rockkal a táncolás? Hát úgy, hogy a pogó és a monoton, bár szenvedélyes fejrázás mellett a rockabillys hangulat bemelegíti az elhanyagolt izületeket is.
Skyline, Csehország
("It’s crazy night enjoy the ride!")
augusztus 14., vasárnap 17:30
Első hallásra a cseh Skyline ugyanolyan, mint a magyar Neo. Egy nő és egy férfi vokálozik, ugyanaz az elektronikus-pop-indie vonal, ugyanolyan pszichedelikus és ugyanolyan jó. Második hallásra is. A zenekar 1998-ban alakult, jópár cseh díjat és egy légitársaságot is bezsebelt már, és egyetlen cseh együttesként lép fel a Szigeten vasárnap.
Go Back To The Zoo, Hollandia
("Gimme the song I wanna sing, I want it all want everything")
augusztus 14., vasárnap 20:40
A holland fiúk olyannyira lazák, hogy a zenekar fele előbb vállalta el, hogy a zenekar tagja lesz, minthogy hangszeren játszott volna. A városi legenda szerint a basszusgitárost egy Strokes-koncerten szedték össze, aki akkor még basszusgitárt szinte nem is érintett. Az amszterdami banda egész nyáron a német és a holland közönséget szórakoztatja, és csak velünk tesznek kivételt egy napra.
Az elsőbálozó Sziget-látogatóknak mindig meglepetés a "civil falu", ami a maga nemében legalább olyan jó, mint a koncertfelhozatal. A visszatérő szigetelők pedig délutánonként hazajárnak az infosátrak közé :)
Mint szinte minden évben, most is lesz Európai Unió a Szigeten, egészen pontosan European Meeting Point. Csak néhány kiragadott programpont: beszélgetés az online média szerepéről az arab forradalmakban, offline Balkán-Twitter, óriástársas, Szociopoly és Európa Kaszinó.
A részletes programot itt találjátok. Találkozunk a Szigeten! :)