pakt1.jpgEgyütt sokat tehetünk az éghajlatváltozás ellen, ha változtatunk a saját világunkon belül – legyen az iskolai, munkahelyi, otthoni vagy tágabb közösségünk. Az európai zöld megállapodás részeként elindított európai éghajlati paktum keretében minden résztvevő lépéseket tehet a fenntarthatóbb Európa érdekében. Csatlakozzatok ti is a kezdeményezéshez – az akció június 29-én egy online rendezvénnyel indul.

Rajtunk (is) múlik!

Az éghajlatváltozás mérsékléséért, illetve az ehhez való alkalmazkodásért mindannyian tehetünk. Ahogy korábbi vendégünk, a világhírű etológus, Jane Goodall is hangsúlyozta: a változást nem kívülről vagy felülről kell várnunk, az valójában rajtunk, mindennapos szokásainkon múlik. Ugyanezt az üzenetet közvetítette Tom Szaky „ökokapitalista szemétkirály” is, aki szerint minden vásárlás szavazat arról, milyen jövőt akarunk magunknak és gyerekeinknek, a nagy cégek és döntéshozók pedig végső soron az egyes emberek választásainak és cselekedeteinek fognak megfelelni.

Az egyéni cselekvések nagyon is befolyásolják jövőnket. Hétköznapi döntéseinken múlik, mennyire kíméljük környezetünket – azon, hogyan fogyasztunk, közlekedünk, hűtjük vagy fűtjük otthonainkat, dolgozunk vagy élünk együtt. A fenntartható jövő megteremtésében fontos szerepe van az EU-nak – amely átfogó gazdasági stratégiájával, az európai zöld megállapodással és a 2050-re tervezett klímasemlegességgel számos lépést tett az európai gazdaság fenntarthatóvá tételéért –, de ugyanígy az országoknak, vállalatoknak, régióknak, városoknak, kisebb közösségeknek és egyéneknek is ki kell venniük a részüket a változásból.

Épp ezt ösztönzi a most induló európai éghajlati paktum, amely a polgárokat, kisebb közösségeket igyekszik minél aktívabban bevonni az éghajlat és a környezet érdekében végzett tevékenységekbe.

 

Az európai éghajlati paktum

Az európai éghajlati paktum célja az emberek és a szervezetek tájékoztatása és ösztönzése, valamint az együttműködés előmozdítása a különböző szereplők között – legyen szó nemzeti, regionális vagy helyi hatóságokról, vállalkozásokról, szakszervezetekről, civil szervezetekről, oktatási intézményekről, kutatási és innovációs szervezetekről, fogyasztói érdekcsoportokról vagy magánszemélyekről. A már meglévő tevékenységekre épít, azokat bővíti, valamint újakat indít el és karol fel, továbbá tanulási, csere-, közös alkotási és együttműködési lehetőségeket kínál. Részletesebben:

1. Tájékoztatás és eszmecsere: különböző rendezvényekkel, tájékoztató anyagokkal, megbízható tudományos adatok alapján hívja fel a figyelmet az éghajlatváltozásra.

2. A cselekvés ösztönzése: arra ösztönzi az embereket és a szervezeteket, hogy kötelezzék el magukat konkrét intézkedések mellett, amelyekkel csökkenthetik üvegházhatásúgáz-kibocsátásukat és/vagy amelyekkel alkalmazkodni tudnak az éghajlatváltozás elkerülhetetlen hatásaihoz. Ehhez kapcsolódik a „Számolj velünk” kezdeményezés, amelyben minden európai tehet valamit saját szénlábnyomának csökkentéséért – legyen az beszélgetés a barátokkal, több gyaloglás és kerékpározás, az élelmiszerpazarlás csökkentése vagy otthonunk energiatakarékossági célú szigetelése. E tekintetben az ENSZ Környezetvédelmi Programjának szakértői kiválasztottak 16 lépést arra, hogyan tudjuk a mindennapjainkban leghatékonyabban csökkenteni a szén-dioxid-szennyezést.

3. Közös munka: lehetőséget biztosít az online és offline kommunikációra, tanulásra és hálózatépítésre. Segít majd abban, hogy az emberek és a szervezetek egymásra találjanak ötleteik és tapasztalataik megosztása, valamint együttműködés céljából. Közvetlen polgári konzultációk (civil párbeszédek vagy lakossági fórumok) szervezhetők. Ezek a platformok kapcsolódhatnak a már meglévő kezdeményezésekhez, például a Polgármesterek Klíma- és Energiaügyi Szövetségéhez vagy a fiatalokkal Európa-szerte folytatott „CITIZENV” párbeszédekhez.


pakt2.png


Indul az akció, vegyél részt a paktum magyarországi akciónapján, június 29-én!

Az éghajlati paktum 2021. június 29-én rendezi meg virtuális akciónapját. Ennek keretében 11:30-kor kezdődik a magyarországi esemény, ahol megtudhatod, milyen hatásai lehetnek környezetünkre mindennapi cselekedeteinknek, hogyan vehetsz részt a paktumban, hogyan lehet sikeres éghajlatvédelmi fogadalmat tenni, vagy hogyan lehet valaki a paktum nagykövete. A hazai eseményen részt vesz Harcsa Veronika énekesnő; Tóth Andi, a Háztartásom Hulladék Nélkül bloggere, a paktum nagykövetei: Harmat Ádám (WWF) és Puskás Ilona (Climate-KIC), valamint Maksi Mátyás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének kommunikációs vezetője. Az eseményről és a részvétel feltételeiről minden részletes információ megtekinthető itt – a programot Facebook oldalán keresztül az Európa Pont is élőben közvetíti majd.

Csatlakozzatok a kezdeményezéshez, tegyünk együtt a szebb jövőért!

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi
bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Youtube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr2916606964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása