Ma van a boldogság nemzetközi világnapja. Mennyire érezzük magunkat boldognak, mi, európaiak és mi, magyarok? Kik Európában a legelégedettebbek az életükkel, és mennyire múlik boldogságunk a lakóhelyünkön, jövedelmünkön vagy életkorunkon? Klikk a részletekért!

Két éve nyilvánította az ENSZ Közgyűlése március 20-át a boldogság nemzetközi világnapjává, ezzel hangsúlyozva, hogy „boldogság keresése az emberi lét egyik alapvető célja”. A kezdeményezés attól a különleges országtól, Bhutántól származik, amely már 2008-ban alkotmányba foglalta, hogy az állam feladata polgárai boldogságának előmozdítása, összhangban az országban 1972-ben bevezetett bruttó nemzeti boldogság mérőszámával. Az ország ugyanis a világ minden táján használatos GDP mutatója helyett ezt tekinti fejlettsége mércéjének, amelynek növelése a mindenkori döntéshozók felelőssége – ahogy erről egy korábbi programunkon Jaksity György is mesélt.

A gondolat nem újszerű, hogy egy ország fejlettségét, a benne élők jólétét ne az adott évben az országban megtermelt javak mennyiségével kössük össze, hanem azzal, hogy az adott ország népessége mennyire elégedett az életével. A nemzetközi szervezetek már évtizedek óta használnak különböző alternatív fejlettségi mutatókat, mint amilyen például az ENSZ által bevezetett emberi fejlettségi index, a HDI, amely a várható élettartam, az írástudás, az oktatás és az életszínvonal szintjét együttesen mutatja. Emellett az ENSZ nemrégiben felmérte és egy átfogó kutatás eredményeképpen először ismertette tagállamainak összetett boldogságindexét (Global Happiness Report). A boldogságindexben a GDP mellett számít a családok helyzete, az egészségügy állapota vagy a korrupció szintje.

Hasonló komplex mutatót készített el egy másik nemzetközi szervezet, a világ 34 országát tömörítő OECD is; a szintén számos szempontot figyelembe vevő „jobb élet indexet” (better life index). Ez az index 11 dimenziót vizsgál, hogy felmérje az országok jólétét: a lakáshelyzetet, a jövedelmet, a munkahelyet, a társadalmi kapcsolatokat, az oktatást, a környezetvédelmet, a kormányzást, az egészségügyet, az általános elégedettséget, a közbiztonságot valamint a családi élet és a munka közötti egyensúlyt. (A szervezet a mutatóhoz egy nagyon hasznos és érdekes interaktív adatbázist is készített, amely vizuálisan – egy-egy virággal – szimbolizálja, hogy melyik ország milyen szinten van e komplex mutató szempontjából.)

Ez a törekvés tetten érhető az EU-ban is. Itt is egyre nagyobb figyelmet kapnak a hagyományos gazdasági mutatók mellett olyan új indexek is, amelyek sokat elárulnak egy adott társadalom jólétéről, életminőségéről, szubjektív boldogságérzetéről. Ilyen adatokra alapozva készített az EU ügynöksége, az Eurofound már 3 átfogó jelentést az uniós polgárok boldogságáról (a legutolsó, 2012-es felmérés eredményei szintén látványosan vizualizálva érhetők el.) Ilyen emellett például a 8+1 dimenziót vizsgáló életminőségi mutatósor, amely olyan objektív faktorokat vizsgál, mint az emberek anyagi helyzete, az egészségügy, az oktatás színvonala, a szabadidő és a társas kapcsolatok helyzete, a gazdasági és fizikai biztonság, alapvető jogok és az életkörülmények, valamint plusz egy szubjektív tényezőként a „mindennapok minősége” (overall experience of life). Az egyének ezzel kapcsolatos megítélése pedig leginkább három területtel függ össze: az élettel való általános elégedettséggel; a pozitív érzések meglétével vagy a rosszak hiányával; valamint azzal, hogy egy egyén mennyire érzi, hogy életének van értelme (eudaimónia).

Úgy tűnik, nem cáfolunk rá a sok közhelyre a magyar nép pesszimizmusával és búskomorságával kapcsolatban: sajnos a legtöbb mutató alapján a magyar nem nevezethető túl boldog népnek. Viszont a mai nap nem arra van, hogy ezen a tényen tovább búslakodjunk, sokkal inkább arra, hogy ezeket a mutatókat megismerve arra is rájöjjünk – amelyet mindezen mutatók és a hozzájuk kapcsolódó elemzések is bizonyítanak –, hogy a boldogság nagyon nagy részben szubjektív dolog, ismét csak közhelyesen „a fejben dől el”, és nem feltétlenül és nem minden szinten vág egybe az anyagi jóléttel.

A sok komoly mutató után ezért inkább nézzétek meg az ENSZ által a mai boldogság-nap fő dj-jének felkért Pharell Williams slágerének kétségkívül egyik legviccesebbre sikerült magyar verzióját:

„A boldogság olyan, mint egy pillangó, elszáll, amíg kergetjük, de ha csendben ülünk, lehet, hogy egyszer csak a kezünkre száll.” (Nathaniel Hawthorne)

Legutóbbi programunkon a föld talán egyik legizgalmasabb és legkülönlegesebb helyére, Bhutánba kalauzolt minket Jaksity György gazdasági szakember. A Himalája kis, buddhista királyságában a legtöbb dolog kicsit mintha másképp működne, mint a fejlettnek tartott világ országaiban – példája mégis sok szempontból érdekes lehet a legtöbb ország számára.

A nagyjából dunántúlnyi ország kivételes elzártságban fejlődött több mint ezer éven keresztül, egészen nagyjából a hatvanas-hetvenes évekig. Addig az országban például még posta sem működött, nem volt elektromos áram, a városokat nem kötötték össze gyorsforgalmi utak, de autó is alig volt. Bhután a mai napig különleges harmóniában él a környezetével, és ezt alapvető értéknek is tekinti. A tradíciók és természet különlegesen fontos az ott élők számára, ami a gondolkodásmódban és számos politikai döntésben is tetten érhető. Például egyetlen fát sem szabad kivágni – az alkotmány alapján soha nem csökkenhet az országban az erdők aránya 60 százalék alá –, tilos a dohányzás, viszont mindenki a helyi népviseletben jár, és mindezt úgy teszik, hogy közben úgy érzik, nem tisztelik eléggé a hagyományokat. A turistákat – nehogy a természetet túlságosan megterheljék – borsos (250 dolláros) napidíjjal szűrik, amely ugyanakkor a vízum mellett kosztot és kvártélyt, autót és helyi idegenvezetőt is biztosít a beutazóknak. A király egy dísztelen kis házban él, míg a vallás, egyben a közigazgatás épületei hatalmas paloták. Az uralkodó dinasztia jelenlegi, fiatal királya (Dzsigme Namgyal Vangcsuk) saját – amúgy meglehetősen kiterjedt – hatalmát korlátozva vezette be a demokratikus intézményeket, és vezette át országát abszolút uralomból demokratikus monarchiába. 2008-ban alkotmányba foglalta, hogy az állam feladata polgárai boldogságának előmozdítása, összhangban az édesapja által 1972-ben bevezetett bruttó nemzeti boldogság mérőszámával. Az ország ugyanis a világ minden táján használatos GDP mutatója helyett az emberek boldogságérzetét tekinti fejlettsége mércéjének, amelynek növelése a mindenkori döntéshozók felelőssége.

Jaksity Györgyöt már közel tíz éve foglalkoztatják az országok fejlettségét, sikerességét jelző alternatív mutatók, amelyek között a boldogságindex az egyik legkülönlegesebb. Bár különleges, mérése ugyanakkor kézenfekvő – hisz mi más mutathatná jobban egy ország jólétét, mint a benne élők boldogsága? E logika mentén, a sok szempontból elavult GDP alternatíváját keresve nemrégiben felmérte és egy átfogó kutatás (Global Happiness Report) eredményeképpen először 2011-ben ismertette tagállamainak boldogságindexét az ENSZ is (amely egy ideje publikál már összetett gazdasági mutatót, például a HDI-t). A boldogságindexben a GDP mellett számít a családok helyzete, az egészségügy állapota vagy a korrupció szintje. Érdekes, hogy az ENSZ legutóbbi boldogságjelentése szerint a lista élén jellemzően kis (pl. skandináv) európai országok végeztek, Bhután az első harmadban foglal helyet, míg Magyarország a vizsgált 156 országból mindössze a 110. helyet érte el.



Jaksity György kutatásai során arra kereste a választ, hogy mely tényezők befolyásolják leginkább egy ország jólétét, sikerességét, illetve arra, hogy a benne élők mennyire érzik boldognak magukat. Egyes elméletek az országok boldogságát a földrajzi elhelyezkedéssel hozzák összefüggésbe, míg mások antropológiai vagy civilizációs megközelítés alapján magyarázzák a jólétet. Mindkét elképzelésnek van valóságalapja, ugyanakkor általános alkalmazhatósága megkérdőjeleződik, ha például a két Koreára vagy Malajziára és a Malajziába ékelődött Szingapúrra gondolunk. Kézenfekvő és régóta alkalmazott magyarázat az országok jólétét történelmi / vallási jellemzőikre is visszavezetni – gondoljuk csak a Max Weber protestáns etikával és kapitalizmussal kapcsolatos elméletére. Emellett erős összefüggés figyelhető meg a társadalmak értékválasztásai, kulturális jellemzői és a jólét között is (pl. hogy egy adott társadalomban élők életét mennyire befolyásolja a túlélés vagy másik végletként a személyes önmegvalósítás, illetve a hagyományos vs. szekuláris értékek követése). Egy megközelítés a hajdan volt nagy birodalmak bukását vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy az ember és környezete / a természet harmonikus viszonyának megromlása nagyon gyakran előzte meg egy-egy birodalom összeomlását – ember és környezet közötti viszony is fontos magyarázója tehát egy ország prosperitásának, emberei jólétének.

És hogy mi tesz valójában boldoggá egy nemzetet, illetve milyen kívánatos út vezethetne Magyarország számára egy mostaninál boldogabb társadalomhoz? Biztos válasz nincs, csak elméletek és szubjektív benyomások. Míg Jaksity szerint a környezetükkel különleges harmóniában élő, a modern élet legtöbb nyűgétől mentes bhutániak jóval boldogabbnak látszódtak, mint a legtöbb fejlett társadalomban élők, a mutatók alapján nem kiemelkedően boldogok ők a nemzetek sorában. Életvitelük sok szempontból vonzó lehet a modern társadalmakban megcsömörlött fejlett országok lakóinak, ugyanakkor sem a bhutáni, sem más ázsiai minta modellszerű másolása nem vezetne jóra Jaksity szerint például Magyarország számára; európai szemléletünk, gondolkodásmódunk ugyanis túl távol áll e mintáktól. Jaksity szerint mindenképpen tanulhatnánk tőlük nyitottságot, illetve azt, hogy a boldogságot nem „felülről kell várni”. Hiszen sok szempontból csak rajtunk, egyes embereken múlik, mit teszünk boldogságunk érdekében és mennyire érezzük magunkat boldognak. Ahogy Gandhi is mondta: „Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban!”

Fotó: Európa Pont, Szalay-Berzeviczy Attila
Infografika: Huffington Post
További információ Bhutánról: Magyar Bhutáni Társaság

Legutóbbi rendezvényünk főszereplője a különleges hangú énekesnő, Herczku Ágnes volt, aki Sinha Róbert gitárművész kíséretével adott nálunk emlékezetes koncertet nőnap alkalmából. Herczku Ágnes „civilként” került a művészi pályára, eredetileg történelemtanár, illetve tánctanár végzettséget szerzett, de „tanbanyaként” – ahogy fogalmazott – soha nem tanított történelmet. Táncot annál inkább, ez vezetett nála az énekléshez, és ahhoz, hogy ma számos díjjal – többek között eMeRTON- és Fonogram-díjjal, Kodály- és Bartók Emlékdíjjal – elismert énekesnőként ismerhetjük. A Honvéd Együttes tánckarának tagjaként kezdett el énekelni, 2002-től máig az Állami Nép Együttes szólistája.

A dugig megtelt Európa Pontban a koncert előtt McMenemy Márk kérdezte a művésznőt arról, hogyan éli meg nőiességét, és mit gondol arról, hogy mitől boldogok a mai világban a nők, illetve ő – elismert művésznőként – hogyan találja meg a boldogságot.

Herczku Ágnes szerint ő többszörösen szerencsés helyzetben van, mert a nők jellemző „munka vagy család” dilemmája őt másképp érinti. Bár ez az örök kérdés mindig nagy kihívások elé állítja a család összetartásában és a gyermeknevelésben oroszlánrészt vállaló nőket, akik munkájuk területén is elismerésekre vágynak – énekesnőként, alkotóművészként ez a dilemma nem úgy jelentkezik nála, mint a bankban dolgozó, orvos vagy tanár szakmát választó nőnél. Gyermekes kolléganői (például Bognár Szilvia) példáját látva úgy gondolja, hogy – bár közhelyesen hangzik – minden csak az akaraton múlik. Egyáltalán nem könnyű, de kis segítséggel és kellő akarattal sikerülhet megtalálni azt az egyensúlyt, amellyel biztosítható, hogy a gyerekekre is maradjon elég idő, ugyanakkor a karrierjét se kelljen felhagynia egy akár többgyermekes énekesnőnek. Herczku Ágnes a „kis segítség” tekintetében is szerencsés – párja mindenben támogatja és segíti, és a háztartási munkában remekül feltalálja magát. Ilyen szempontból nem tart attól, hogy egyéb, gyermeknevelési feladatokkal is magára maradna.

A nők mai társadalomban betöltött szerepével kapcsolatban egyetért azzal a megközelítéssel, amely szerint soha akkora nyomás nem nehezedett a nőkre, mint a XXI. században. Az egyenjogúság fokozatos elérése, a szavazati jog megadása a nőknek, az, hogy tanulhatnak ugyanúgy, mint a férfiak, valamint a hatvanas évek szexuális forradalma egyszerre felszabadította a nőket, ugyanakkor számos új terhet is rótt rájuk. A nők helyzete, szerepe korábban sokkal egyszerűbb volt, napjaink új lehetőségeivel azonban új vágyak is keletkeztek, például az önmegvalósításra való törekvés, ami gyakran kerül szembe a nők családban hagyományosan betöltött szerepével, és ez sok érintettnél kudarcélményhez vezet.

Ebben a frusztrációban nagyon nagy szerepet játszik szerinte a mai média, amely azt a hamis, sztereotip képet közvetíti, hogy egy nő egyszerre lehet menő címlaplány és háromgyerekes tanító néni, a teljes boldogságot pedig csak akkor érheti el, ha mindkét szerepben kitűnően teljesít. E média által gerjesztett és terjesztett női kép hatására pedig ezt sokan már teljesen belülről jövő vágyként élik meg, amelynek a való életben borzasztóan nehéz megfelelni. Szerinte ez hamis, mesterséges kép, amelynek nem is kell megfelelni – egy nő szerinte megtalálhatja bármiben a kiteljesedést – akár abban, hogy a gyermekeit neveli.

És hogy mitől boldog egy nő? Herczku Ágnes személyes válasza: attól érzi magát boldognak, ha a lelke, közvetlen környezete rendben van. Magáról is tudja, hogy a társadalmi megfelelési vágy – ahogy idősödik – egyre kevésbé befolyásolja boldogságát, egyre kevesebb jelentőséget tulajdonít neki, és lelki kiegyensúlyozottsága mindennél fontosabb. Mivel a nők fokozott érzékenységük miatt sokkal fogékonyabbak az érzelmi behatásokra, lelkiállapotuk meghatározza boldogságérzetüket. Amennyiben ez a terület kiegyensúlyozott egy nő életében, akkor megtalálhatja boldogságát, szinte függetlenül attól, szegény vagy gazdag, és sikeres-e a munkában.