A százötvenezer lakosú észak-portugál város, Braga sorra nyeri az európai díjakat 2025-ben. A siker hátterében a kétezer éves történelem, a pezsgő startupkultúra és az inkluzivitás összeegyeztetése áll. Lássuk részletesen, milyen is Braga!

 

0 Vissza

Az Európa Pontban Mérő László adott elő az innováció dinamikájáról. A posztban kiemeltünk öt provokatív és inspiráló gondolatot tőle, de a teljes beszélgetést is vissza tudod nézni és hallgatni.

 

0 Vissza

Júniusi filmklubunkban a Cannes-ban díjazott olasz film, a Nyolc hegy kerül műsorra. Meghívott vendégeinkkel – többek közt Pogátsa Zoltánnal – megbeszéljük, hogyan alakítják Donald Trump vámintézkedései a globális gazdaságot és főleg az Európai Uniót. Az EU Expressz sorozatunk pedig Portugáliába, az idén Európa feltörekvő innovációs városa címet viselő Bragába száguld. Az évadot most is Pál Feri atyával zárjuk. Részletek és regisztrációs linkek a blogposztban.

 

0 Vissza

Magyarország már 21 éve az Európai Unió tagja – az EU születésnapja mellett ezt is ünnepeltük május 11-én a budapesti Szabadság téren. Képes összefoglalónk.

 

0 Vissza

Májusban Mérő László elmeséli, hogyan születik valójában az innováció, és körbejárjuk, mit tehetünk, hogy az éghajlatváltozás, az egyre gyakoribb aszályos időszakok, a vízhiány ne tegye tönkre termőföldjeinket. Az EU Expressz Goriziába-Nova Goricába, a mára határtalan olasz-szlovén városba robog, Varró Dani és Molnár György pedig verses-zenés műsorral köszönti a gyermeknapot. Részletek és regisztráció a blogposztban.

 

0 Vissza

Ha a klímaváltozás jól látható jelei, a fajkihalás vagy a műanyagszennyezés szorongást kelt benned, akkor nem vagy egyedül. Ez az egyre több embert érintő ökoszorongás. Litkai Gergely humorista, Szebenyi Péter környezetvédelmi influenszer és Dr. Ágoston-Kostyál Csilla szakpszichológus segített a téma mélyére ásni – április 1. alkalmából némi humorral.

 

0 Vissza

Idén Chemnitz – a szlovén-olasz Nova Gorica/Gorizia mellett – Európa egyik kulturális fővárosa. Az agglomerációjával együtt közel félmilliós szászországi város a „C the Unseen” mottóval invitál minket, hogy új szemmel fedezzük fel a régió rejtett kincseit.

0 Vissza

A hosszú ideig pácolt, majd lassan sült-főtt savanykás marhasült nemcsak ízletes fogás, hanem egy darabka történelmi hagyomány is, Szászország kulturális örökségének része. A posztból megtudhatod, honnan ered és hogyan készül, sőt, ajánlunk hozzá egy Szászországgal kapcsolatos programot is.

 

0 Vissza
süti beállítások módosítása