Mindig nehézséget okozott nevén nevezni azt a hívást, amit csak azért kezdeményezel, hogy meglegyen a hívott félnek a telefonszámod? Vagy az, milyen szót használj arra, amikor azért hízik el valaki, mert szerelmi bánatát az ételek habzsolásába fojtja? Mindenre van megoldás! :-)

Az Európai Bizottság a nyelvek európai napjához kapcsolódóan készített egy hiánypótló gyűjteményt, amelyet mi nem akartunk hagyni megszürkülni a sajtóközlemények között, így térképes formában feldolgoztuk nektek. Íme egy nagyon hasznos mondat az EU valamennyi hivatalos nyelvére lefordítva – reméljük, tetszik! :-)

Nagyításért kattintsatok:

A baszk kulturális fővároshoz, Donostiához / San Sebastiánhoz kapcsolódóan már írtunk a spanyol kulturális évad kisebbségi nyelvekhez kapcsolódó programjairól és Spanyolország nyelvi sokszínűségéről; ezúttal kisebb kitekintésként az európai kisebbségi nyelvekről készítettünk egy rövid összefoglalót.

Ahogy arról korábban is írtunk, 2016-ban a lengyel Wrocław mellett a spanyolországi város, San Sebastián, vagy baszk nevén Donostia lett Európa kulturális fővárosa. A város büszke baszk mivoltára, nyelvére, hagyományaira és történelmére: ennek jelzéseként a hivatalos programok honlapja is baszk nyelven nyílik meg, a spanyol, francia és angol nyelvű verzió további kattintással érhető el. De miért is használják tulajdonképpen ezt a nyelvet, és mit jelent a baszk nyelv a helyieknek?

Még mindig nagyon szeretjük az egyedi nyelvi szólásokat… Korábbi gyűjtésünket most folytatva három új szituációt mutatunk be nektek, amelyeket más-más uniós országokban máshogy fejeznek ki a helyiek. Mindegyik kicsit más, de mindegyik találó…

Ha tudtok még hasonlókat, mindenképpen osszátok meg velünk! :-)

Ma van az európai nyelvek napja, amikor az EU hivatalos nyelveinek gazdagságát ünnepeljük. Ezúttal egy kis idióma-gyűjteménnyel készültünk: olyan szólásokat kerestünk, amelyeket egy-egy nyelvben valamilyen tipikus helyzet leírására használnak.

Nyelvtanulóknak nagy kihívást jelentenek ezek a képszerű kifejezések: sokszor a saját szólásainkat fordítjuk le szó szerint, amire az anyanyelviek csak pislognak, mert náluk ez teljesen másképp van… Ha nagyon esik az eső, az angol azt mondja, hogy macskák és kutyák esnek az égből (it’s raining cats and dogs), a svéd szerint úgy esik, mintha rudak állnának a földbe (regnet står som spön i backen), a magyarban pedig dézsából öntik. A lett, ha butaságokat beszél vagy lódit, akkor kacsákat fúj (pūst pīlītes), a horvát krémet dob a szemedbe (bacati kajmak u oči), a magyar pedig zöldségeket beszél… Ezek a példák is mutatják, hogy milyen szupergazdagok az európai nyelvek – ismertek még hasonlókat? :-)

A Nyelvek Európai Napjának előestéjén az irodalom oldaláról közelítettük meg az európai nyelvi, és kulturális sokféleséget. Ehhez kapcsolódóan Forgách András, az est házigazdája olyan kortárs európai írókkal beszélgetett, akik mind egy-egy másik európai országról írtak, és szereztek ott életre szóló élményeket.

Az est egyik vendégeként Wilhelm Droste mesélt magyarországi élményeiről és arról, mit jelent számára a magyar irodalom, azon belül is Ady Endre munkássága. Magyarországon élő német fordítóként nagyon jól ismeri a magyarokat; az első benyomásait az országról még a rendszerváltás előtt, fiatalként a nyugat- és keletnémetek legendás találkozóhelyén, a Balatonnál szerezte. Csakúgy, mint az akkor még a berlini fal másik oldalán élő német író, Jochen Schmidt (aki sajnos a beszélgetésen nem tudott részt venni). Neki nemrégiben jelent meg írása az erre az időszakra való visszaemlékezéséről, és arról, hogy hogyan látja ma Magyarországot. Bár egyikük keletről, másikuk nyugatról járt a Balatonhoz, hasonló emlékeket és benyomásokat őriznek a szocialista Magyarországról. A találkozás élménye, a magyar bélyegek (!), az ismerkedés a magyar nyelvvel mind közös történetükben, de míg Schmidt visszalátogatva hazánkba kicsit ironikusan fogalmaz a mai magyar valóságról – amely képeiben talán a Balkánra emlékeztetheti az olvasót –, addig Drostét el is csábította országunk, és a magyar nyelvet fordítói szinten is elsajátította.

Droste megpróbálkozott a lehetetlennel is: megpróbálta átültetni németre a „lefordíthatatlan költő”, Ady Endre verseit; 2011-ben jelent meg kétnyelvű kötete Add nekem a szemeidet címmel. Szerinte a „jó költészet minden nyelvben idegen nyelv”; minden jó írással születik egy új nyelv. Ahogy a németeknél Hölderlin vagy Rilke, úgy a magyaroknál Ady olyan még Droste szerint, akinek az írása már nem német vagy magyar, hanem annál több, különlegesebb, „vasárnapi nyelv”. Véleménye szerint Ady az egyik legnagyobb magyar irodalmi kincs. Tudja, hogy szinte teljesíthetetlenre vállalkozott fordításával, de meg akarta próbálni – ahogy fogalmazott: „tudtam, hogy ezzel csak bűnözni lehet vagy nevetségessé válni, de meg akartam próbálni. Nem sajnálom, mert rengeteget tanultam, és azt gondolom, valahol itt kezdődik az irodalom, aminek én a határán voltam. Mint egy magányos hegymászó, aki élményeit közvetíteni nem tudja – de ott volt a csúcson.” Ady szélesebb körű megismeréséhez közelebb vihet, szerinte a tervei közt szereplő, Rilke és Ady költészetét összehasonlító könyv. Bízik benne, hogy ezáltal jobban „be tudja csempészni” Adyt az európai irodalomba.

Az est másik vendége, Jean Rouaud francia író volt, akinek a Valahol Európában sorozatban épp most jelenik meg legújabb regénye magyarul. Rouaud első kötete, A dicsőség mezején című családregény a mesélő anyai nagyszüleinek életét mutatja be, és azt a fordulatot, ahogy az első világháború romba döntötte az apai ág egzisztenciáját. A most megjelenő kötet, a Jeles férfiak a narrátor apja, Joseph történetét meséli el. Rouaud viszonylag későn lépett írói pályára, mint a beszélgetésen elhangzott, 37 éves volt első regénye megjelenésekor (amely hatalmas sikert aratott Franciaországban, megnyerte a Goncourt-díjat, és azóta közel harminc nyelvre lefordították). Ennek egyik legfontosabb oka az volt, hogy első komolyabb írásai idején, a hetvenes évek posztmodernista irányzatai épp „temették a regényt és az írókat, és vele együtt a történeteket”. Mint mondta, ő nem tudott más formátumban gondolkodni, és csak a klasszikus polgári regény nyelvén tudott volna megszólalni – a vezető irányzat ellenében, „reakcionistaként” alkotni pedig nem akart. Ellentétben Drostéval, eredeti nyelven a francián kívül nem olvas irodalmat, de „nagyszerű” fordításokból ismeri a külföldi, köztük a magyar írókat is. Kertész Imre Sorstalanságát nagyon nagyra becsüli, a szövegen a modern francia regény jeleit is felfedezte.

A beszélgetés szlovák résztvevője, Jana Beňova Portugáliával áll különleges viszonyban, ahova nemrégiben visszatért egy 15 évvel ezelőtti látogatás után. Benyomásait nemrégiben írta meg, amely magyarul is megjelent a Lettre folyóirat legutóbbi számában. Bár nem ismeri a nyelvet, a portugál élet és a portugál írók nagy hatással voltak rá – szerinte nem feltétlenül a helyi nyelv ismerete az, amely hozzásegít, hogy egy országot valaki megértsen vagy írjon róla; a lényeg az, hogy mindenki a saját történetét találja meg egy másik helyen, ettől tud egy adott országról írni. Beňova nemrégiben kapta meg az Európai Unió Irodalmi Díját, Café Hyena (Kikísérési terv) című regényéért, amely többek között azt mutatja be, mennyire fontos óvni szeretteinket.

Beňovával egyidőben kapta meg az Európai Unió irodalmi elismerését első regényéért Horváth Viktor is, a beszélgetés negyedik résztvevője. Díjazott könyve, a Török tükör egy másik országba és egy másik időbe kalauzolja az olvasót. A történet a török hódoltság korában játszódik Magyarországon, amelyhez Horváth Viktor újrateremtette az ötszáz évvel ezelőtti török és magyar nyelvet. A regény egy török fiatal szemszögéből mutatja be, milyen lehetett az élet a XVI. századi Magyarországon – az írás egyrészt a különleges nézőpont miatt érdekes, másrészt játék is a nyelvvel. A díjnak köszönhetően már legalább hét nyelvi fordítás van kilátásban – igaz, a török egyelőre várat magára.

Vendégeink egyetértettek abban, hogy minden kultúrában, mindenki életében vannak olyan közös mozzanatok, amelyekre ugyanolyan jóleső visszaemlékezéssel gondolunk. A petróleumlámpa meggyújtása, a sülő sütemény megszúrása tűvel vagy épp a függöny elhúzása – ezek olyan apró élmények, amelyek mindenki életében jelen vannak, és ilyet olvasva bárki magára ismerhet. Jean Rouaud megfogalmazása szerint kultúrákon, nyelveken és időn átível ez a közösség – az írók és könyvek ezeket az emberekben jelenlévő, visszafojtott és meg nem fogalmazott dolgokat a felszínre hozzák, visszanyúlva az emberiség közös alapjához. Jó néha ráeszmélni, hogy mennyi közös van az egymástól távol eső kultúrákban is – éppen ezért nagy feladat vár az írókra a XXI. században, hogy megtalálják azt a közös nyelvet, amelyet értenek a világ minden szegletében – egészítette ki a gondolatot Wilhelm Droste.

Valahol Európában címmel indította útjára az utóbbi évtizedek magyar fordításirodalmában példa nélkül álló sorozatát a L’Harmattan Kiadó. A Karádi Éva megjelenő sorozat kötetei a teljes kortárs európai regényirodalomból nyújtanak válogatást. Minden európai országból egy-egy kulcsfontosságú regény kerül az olvasó kezébe, hogy megtapasztalhassa azokat a hasonlóságokat és különbségeket, amelyek a közös európai történelemben egymás mellett élő emberek, közösségek, családok és népek életében formát öltenek. Az 1914-től napjainkig tartó időszakot felölelő Valahol Európában válogatásban olyan regények jelennek meg, melyekben a történelmi léptékű fordulatok a személyes és közösségi élményeken keresztül válnak megérthetővé és átélhetővé.

Az est az Európa Pont, a Francia Intézet, a Goethe Intézet, a Szlovák Intézet, a EUNIC, a L’Harmattan és a Lettre közös szervezésében valósult meg.

Aki tanult már idegen nyelvet, esetleg élt valameddig egy másik országban, biztos találkozott olyan szavakkal, amelyeket csak nagyon körülményesen lehet lefordítani más nyelvekre. Ezek a szavak sokszor magáról az ország kultúrájáról is sokat elárulnak. Néhány ilyen lefordíthatatlan szót gyűjtöttünk össze az európai nyelvek napja (szeptember 26.) alkalmából – ismertek még hasonlókat? :-)



LAGOM (svéd)
Sem túl kevés, sem túl sok valamiből – éppen elég, éppen jó. Nem csak mennyiségre, minőségre is használják, jelentése a magyar „átlagos” / „közepes”-nél sokkal pozitívabb, egyesek szerint az egalitariánus svéd társadalmat jól meghatározza a „lagom”-ra törekvés – se alulról, se felülről ne tűnjünk ki a tömegből. („Lagom är bäst”, azaz „a lagom a legjobb”.)

SAUDADE (portugál)
Fájdalmas vágyódás valami után, amit szeretsz, vagy szeretnél, de elveszett – a fado zenéjében kifejeződő keserű, szenvedélyes érzés, amelyben egyszerre van benne a vágyódás, hiányérzet, szomorúság és fájdalom, a szerelem és a boldogság keresése.

Cesaria Evora - Sodade

VOORPRET (holland)
Szó szerinti fordításban „elő-öröm” – az a boldog izgalom, amikor valamit felfokozott hangulatban várunk, valaminek előre örülünk.

VEDRITI (szlovén)
Költői szó arra, ha valaki az eső elől behúzódik valahova.

KREVATOMURMURA (görög)
Amikor egy párból az egyik (általában a nő) lefekvéskor beszédével nem hagyja aludni a másikat.

DÉPAYSEMENT (francia)
Amikor valaki nem érzi otthon magát egy másik országban, úgy érzi, nem oda tartozik, rossz helyen van.

EISLAUFMUTTER (német)
A „korcsolyázó édesanyja” – olyan ambiciózus szülő, aki túlzottan sokat vár el a gyerekétől, aki a végletekig és teljesítőképessége határáig hajtja a gyerekét.

HYGGELIG (dán)
Kellemes, barátságos, jó hangulatú, meghitt élmény – minden, ami kellemes és meleg érzéssel tölt el – lehet egy jó baráti beszélgetés, egy hideg sör vagy akár a tűz melege.

TARTLE (skót)
Megtorpanás, amikor be akarunk mutatni valakit, de hirtelen elfelejtjük a nevét.

LITOST (cseh)
Kundera szerint lefordíthatatlan – az a kín és fájdalom, amit akkor érez valaki, amikor ráeszmél a saját nyomorúságára.

SOBREMESA (spanyol)
Közös étkezés utáni beszélgetés azokkal, akikkel együtt ettél.

VIITSIMA (észt)
Ezt használod, amikor nincs kedved valamihez – nem szeretnéd, nem érzed úgy, hogy meg kellene tenned.

Tudtok még hasonló szavakat? A magyar nyelvből mit gondoltok lefordíthatatlannak?

Forrás: Matadornetwork, Eduline (rajzolt illusztrációk), Better than English