reginar-103694-unsplash.jpgFolytatódik a DiscoverEU pályázat, amelynek keretében húszezer 18 éves fiatal kaphat utazási igazolványt, hogy augusztustól felfedezhessék Európát. Május 16-a 12 óráig lehet jelentkezni az igazolványokért, amelyeket az egyes országok a lakosságarány alapján kapják, így Magyarországról 382-en utazhatnak.

 

0 Vissza

euandme.pngAz Európai Unió fiatal filmesek számára kiírt pályázatán egy magyar győztest is kiválasztott a szakmai zsűri. Galambos Levente hamarosan a fenntarthatóságról forgat kisfilmet – őt kérdeztük a továbbiakról.

 

0 Vissza

ep1.PNGKorábban már írtunk sokféle szolgáltatásunkról, amelyekkel programjainkon kívül találkozhattok nálunk. Tanácsadó szolgáltatásunk bármilyen gyakorlatias uniós kérdésben segíti az eligazodást (személyesen hétköznaponként munkaidőben, telefonon és e-mailben is), hatalmas és folyamatosan bővülő uniós szakkönyvtárunk pedig sokak számára jelent megfelelő kutatási alapot például szakdolgozatok megírásához. Az uniós szakpolitikák mindegyikével kapcsolatban a legfrissebb tájékoztató anyagokat megtaláljátok nálunk, az Európa Pontban. A legkisebbeket pedig játéksarok várja, ha kisgyereketekkel járnátok erre.

0 Vissza

EU-s_osztondijak.jpgNagyjából a nyári szünet felénél tartunk: ez az időszak az intenzív pihenés, nyaralás és bulik ideje. De ha unjátok már a fesztiválozást és a láblógatást, és hasznos időtöltésre vágytok, érdemes valamennyit a következő évekre is készülni. Ehhez nyújtunk most segítséget, elsősorban azoknak, akik valamilyen nemzetközi vagy uniós tanulmányokat folytatnak, folytattak, vagy akiket érdekel az EU működése. Egy uniós intézménynél gyakorlatot szerezni nagyon nagy előnyt jelenthet a munkaerőpiacon: amellett, hogy bepillantást nyerhetünk az uniós tisztségviselők mindennapjaiba, könnyebben megérthetjük, hogyan működik ez a több mint 500 millió uniós polgár életét befolyásoló rendszer.

Jó tudni, hogy valamennyi uniós intézmény kínál gyakornoki programokat, szinte mindegyik biztosít ehhez ösztöndíjat is, amely az uniós intézményeknél végzett munka alatt fedezi a megélhetés költségeit. Az intézmények legtöbbje öthónapos gyakorlatot hirdet meg, minden évben azonos időszakokban – általában egy tavaszi és egy őszi „turnusra” lehet jelentkezni. Jelentkezni egy-egy programra általában legalább félévvel az aktuálisan megpályázott gyakornokság előtt kell – a 2014 tavaszán induló programokra például most szeptemberig, illetve októberig. (Mivel egy-egy jelentkezési csomag összeállítása nem egynapos feladat, érdemes mielőbb megismerkedni az egyes programok lehetőségeivel és elkezdeni összeállítani a jelentkezést – ehhez épp időben vagytok!) A fizetett gyakornoki programokban való részvételhez általában minimálisan egy BA diploma szükséges, de számtalan egyéb lehetőség áll rendelkezésre akár még a tanulmányok idejére, vagy egy MA diploma megszerzése után.

Az alábbiakban a frissdiplomások előtt nyitva álló lehetőségekről találtok rövid összefoglalót a legfontosabb alapinformációkkal az ösztöndíjak időtartamáról, a támogatás megközelítő összegéről, a túljelentkezés mértékéről, vagy a nem kevésbé fontos jelentkezési határidőkről – mindent egy helyen. Részletes információt valamennyi típusú gyakornoki programról az Európa Portál összefoglaló oldalán, valamint az egyes intézmények hivatalos oldalain olvashattok – mindehhez a táblázat alatt megtaláljátok a linkeket.

Ide kattintva nagy méretben láthatjátok az információkat. Jó böngészést és készülődést! :)



További információs oldalak a gyakornoki programokról:

 

0 Vissza

csobbanj_2013.jpgEbben a kánikulában az ember a legszívesebben vízparton henyél, ha teheti – és nagyon jól is teszi. Miután ilyen melegrekord-döntögető időben kevésbé szívesen járunk hivatalokba vagy irodákba, a nyár beköszöntével az EU-s tájékoztató központok tanácsadói ismét bikinit és fecskét öltenek, és ott adnak tanácsot, ahol a legtöbb ember van: a strandokon.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája és a magyarországi Europe Direct tájékoztató irodák idén már negyedszerre települnek ki a népszerű fürdőhelyekre – összesen 38 strandon Gárdonytól Jászberényig, Bükfürdőtől Szekszárdig június 16. és augusztus 17. között. Ha kérdésetek van európai utazásotokkal kapcsolatban, uniós pályázatokkal, esetleg uniós munkalehetőséggel, továbbtanulással, vagy bármilyen EU-val kapcsolatos témában, ezt most a roadshow keretében is feltehetitek a szakértőknek.

A hasznos információ mellett persze kisebb játékokkal és ajándékokkal is várnak a partokon, emellett fotópályázatra is nevezhettek a helyszíneken. A feladat egyszerű: mindössze egy-egy jól felismerhető európai emblematikus épületet, tárgyat vagy hagyományt kell bemutatni a családdal vagy a baráti társasággal.Az erről készített fotók közül a legjobbat internetes szavazással választják ki, a győztesek a július 1-jén csatlakozó új tagország, Horvátország egyik legszebb vidékére, a Plitvicei-tavakhoz utazhatnak.

Az alábbi időpontokban és strandokon találkozhattok az uniós tájékoztató irodák munkatársaival:

Június 16. Fonyódliget
Június 21. Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark
Június 22. Gárdony, Sport Beach
Június 23.  Tiszakécske, Tisza-parti Termálfürdő
Június 25-26.  Hajdúszoboszló, Hungarospa Gyógyfürdő
Június 28. Tamási Termálfürdő
Június 29. Gyulai Várfürdő
Június 30. Pécs, Széchenyi tér - Isten hozott Horvátország!
Július 3. Demjén Termál Völgy Strandfürdő
Július 4. Orosháza, Gyopárosfürdő
Július 5-6. Nyíregyháza, Sóstógyógyfürdő
Július 7. Aquaworld, Budapest
Július 8. Lipóti Termál- és Élményfürdő
Július 9. Kapuvár, Flóra Termálfürdő
Július 13.  Berekfürdői strand, fürdőbál
Július 14. Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő
Július 15. Balatonfüred, Kisfaludy strand
Július 19. Cserkeszőlői Gyógy- és Strandfürdő, Cserke Vitéz Napok
Július 20. Fadd-Dombori strand
Július 21. Szigetvári Gyógyfürdő
Július 23. Szekszárdi strand
Július 25. Cegléd, Gyógyfürdő és Szabadidőközpont
Július 26. Thermal Spa Siklós
Július 27. Harkányi Gyógy- és Strandfürdő, Sportnap és Strandi Party
Július 28. Napfényfürdő Aquapolis Szeged
Július 30.  Végardó Fürdő Sárospatak
Augusztus 1. Tiszaújvárosi Termálfürdő
Augusztus 2. Sukoró, Északi Evezős pálya (VVSI Strand)
Augusztus 3. Szécsény, Robinson Szigetek
Augusztus 4. Kiskunhalas, Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő
Augusztus 7. Dunaújvárosi szabad strand
Augusztus 8. Jászberény, Csángófesztivál
Augusztus 9. Gyöngyösi Uszoda és Strandfürdő
Augusztus 10. Orfűi Aquapark
Augusztus 14. Bükfürdő, Gyógy- és Élménycentrum
Augusztus 15. Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő
Augusztus 16. Aquacity Zalaegerszeg
Augusztus 17.  Zalakarosi Fürdő

0 Vissza

Az Európai Unióban és Magyarországon számtalan olyan tanácsadó hálózat működik, amelyek az EU különböző programjai között segítik az eligazodást. Van például olyan, amely a tagállami álláslehetőségek gyűjtésével és praktikus munkavállalói tanácsadással az európai munkaerőpiacon belüli munkavállalói mobilitást segíti (EURES), van, amely az EU ifjúsági programjaival (Mobilitás) vagy az oktatási programjaival kapcsolatban (Tempus) nyújt naprakész tájékoztatást, de van olyan, amely az európai belső piacon felmerülő viták rendezésében segít (Solvit). Új sorozatunkban ezeket a tanácsadói hálózatokat, szervezeteket mutatjuk be, elsőként a hónap témájához, a „tudás Európájához” kapcsolódó EURAXESS szervezetet.

 

euraxess.jpgAz EURAXESS hálózat az Európai Kutatási Térség kezdeményezése, amely a kutatók Európán belüli mobilitását támogatja. Az EURAXESS naprakész online információt nyújt az európai kutatók számára a mobilitási lehetőségekről, ingyenes állásközvetítő portálként is szolgál, valamint 37 országban személyes tanácsadói szolgálatot is működtet. A kutatók számára az európai kutatói állások adatbázisa felbecsülhetetlenül értékű: legyenek akár első éves PhD-sek vagy tapasztalt kutatók, itt számtalan aktuális állás közül szemezgethetnek. Az ingyenes állásközvetítő portál központi eleme az egyedülálló, könnyen kezelhető és kereshető adatbázis, amely nemcsak kutatói álláslehetőségeket, de ösztöndíjakat és támogatási lehetőségeket, valamint kutatói önéletrajzokat is tartalmaz. A kutatók ide fel is tölthetik önéletrajzukat, így arra is lehetőséget kapnak, hogy esetleg őket találja meg valamelyik kutatóintézet, felsőoktatási intézmény vagy vállalat. A rendszer folyamatosan frissül, jelenleg 37 ország több száz aktuális ajánlatát tartalmazza. Az EURAXESS hálózat tagjai folyamatosan szemlézik és gyűjtik az EU-n belül elérhető általános kutatói pályázatokat is, többek között az EU 7-es Keretprogramja, a European Research Council, a Közös Kutatóközpont vagy épp az Erasmus Mundus program alatt elérhető kutatói ösztöndíjakat is, amelyek kiírásai a nemzeti EURAXESS szolgálatok honlapjain keresztül is elérhetők.

 

euraxess_portale.JPGAz EURAXESS hálózat egy közös európai portálon, valamint a résztvevő országok nemzeti EURAXESS weboldalain keresztül érhető el. 37 európai országban, csaknem 200 tájékoztató irodában személyesen vagy telefonon is fel lehet venni a kapcsolatot az EURAXESS tanácsadókkal.  Magyarországon összesen 14 helyen működik EURAXESS tanácsadói szolgálat. Az EURAXESS tanácsadók részletes, személyre szóló tájékoztatást adnak a kutatók és családjaik számára. Praktikus információkkal segítik egy külföldi országban való hosszabb tartózkodás megtervezését, megszervezését, legyen szó akár szálláskeresésről, az esetlegesen szükséges vízum vagy a munkavállalói engedélyekről, nyelvtanulásról, vagy a társadalombiztosítással és orvosi ellátással kapcsolatos ügyekről. Emellett az EURAXESS jogi tanácsadást is biztosít, többek között az Európai Kutatói Chartával kapcsolatban, az EURAXESS Links pedig hálózatba szervezi az Európán kívül élő európai kutatókat.

 

A hazai hálózatot a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. és a Tempus Közalapítvány koordinálja. Aki közelebbről meg szeretne ismerkedni a szervezettel, illetve a kutatói mobilitást támogató programokkal, kutatói ösztöndíjakkal, az megteheti a Kutatók Éjszakáján szeptember 28-án Budapesten, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. központjában, ahol személyes tájékoztatással, előadással és kvízekkel várják az érdeklődőket 15 órától.

0 Vissza

feszt2.PNGA nyár a pihenés, nyaralás és bulik ideje – ugyanakkor a rengeteg szabadidőt érdemes lehet hasznosan eltölteni. Facebook oldalunkon folyamatosan beszámolunk az ilyen kezdeményezésekről, amelyekből most összegyűjtöttük egy csokorra valót – ha érdekel az EU, érdemes ezekre a szünidő alatt is egy kis időt szánni (részletes információt a hiperlinkekre kattintva érhettek el az egyes pályázatokról).

0 Vissza

sziget2013_illustration.jpgKorábban egy interjú keretében már foglalkoztunk az Európai Önkéntes Szolgálattal, ezúttal praktikus tanácsokkal igyekszünk segíteni azoknak, akik szívesen töltenének 2-12 hónapot valamelyik európai országban önkéntesként. Az Európai Önkéntes Szolgálat – angol rövidítésével EVS – az EU egyik legnépszerűbb iskolai képzésen kívüli mobilitási programja, amely civil szervezetek tevékenységére építve teremt lehetőséget a 18 és 30 év közötti fiatalok külföldi tapasztalatszerzéséhez. A program nevében szereplő „önkéntes” szó talán azt sejteti, hogy ez egy jótékonysági program, de ez egyáltalán nem így van. Önkéntes a munkavégzés abból a szempontból, hogy a résztvevő egy-egy külföldi, az élet különféle területein tevékenykedő (például kultúra, sport, környezetvédelem, állatgondozás, szabadidő-szervezés, örökségvédelem, stb.) non-profit szervezet tevékenységét támogatja munkájával – ugyanakkor ezért a segítségért számos ellenszolgáltatást kap cserébe, amelyek közül az ingyenes, helyi környezetben történő nyelvtanulás lehetősége csak az egyik tényező.

 

Az EVS program közösségi szinten az ifjúság mobilizálását, különböző kultúrák megismerését, a közös európai identitástudat erősítését segíti – míg a fiatalok számára leginkább egy új ország, egy más kultúra megismerését, külföldi barátok szerzését, egy nyelv elsajátítását, illetve a szülői háztól való függetlenedést, az önállósodást jelenti. Az EVS program az önkéntesség ideje alatt állja a kiutazó útiköltségeit, ingyenesen szállást biztosít számára az önkéntesség idejére, segíti az adott ország nyelvének elsajátítását vagy a már meglévő nyelvismeret elmélyítését, ezen kívül az önkéntes munkáért– az adott országban a megélhetést teljes mértékben fedező - „zsebpénzt” utal a résztvevőnek.

A program tehát egy nagyszerű lehetőséget jelenít meg a külföldi tapasztalatszerzésre vágyó fiatalok számára, a lehetőség elnyeréséhez azonban alaposan meg kell dolgozni. Az alábbiakban az EVS-t már megjárt volt önkéntesek, valamint küldő civil szervezetek koordinátoraival folytatott beszélgetések alapján szedtük össze a programhoz kapcsolódó legfontosabb gyakorlati tapasztalatokat, jó tanácsokat, amelyeket elindulásnál nem feltétlenül lát át a jelentkező, de amelyeket mindenképpen érdemes szem előtt tartani a készülődés során.

 

A megfelelő fogadó szervezet megtalálása

 

Az EVS-sel történő kiutazás egyik legsarkalatosabb pontja a megfelelő fogadó civil szervezet megtalálása. Ebben nyújt segítséget a program hivatalos honlapján megtalálható böngésző, amelyben az összes önkéntest fogadó európai civil szervezet, illetve ezek profilja megtalálható – országonkénti és tevékenységi terület szerinti bontásban. Nem kis feladat több ezer civil szervezet közül megtalálni a megfelelőt, de a bőséges kínálattal érdemes maximálisan élni, ugyanis az egyik legtipikusabb hiba, hogy a potenciális önkéntes kinéz magának 2-3 helyet, és csak ezekre jelentkezik. Ennél sokkal rugalmasabbnak kell lennünk, legalább 20-30 helyre el kell küldeni az életrajzból és motivációs levélből álló jelentkezést. (A szabad fogadó helyek kereséséhez érdemes még felkeresni ezt az oldalt is, ahol rendszeresen jelennek meg önkénteseket kereső felhívások.)

 

Az korábbi önkéntesek tapasztalatai alapján elmondható, hogy többen akár 50-60 helyre is aspiráltak, és ilyen mennyiségű jelentkezésnél sem feltétlenül kaptak mindig visszajelzést, sokszor azt is csak hónapok múltán. Elég időt kell tehát szánni a megfelelő fogadó szervezet megtalálására, nem szabad sajnálni az energiát a megfelelő motivációs levelek megírására (érdemes minden motivációs levelet az adott szervezet profiljához igazítani), illetve ezek elküldésére. Számolni kell a szervezetek lassú reakciójával is, és mindenképpen legalább 1-2 hónapos procedúrával kell számolni, amit érdemes a leadási határidőknél figyelembe venni, előfordulhat ugyanis, hogy a fogadó fél megtalálásával annyi idő megy el, hogy az előre kitűzött határidőt már nem tudjuk tartani, és átcsúszunk egy következő pályázati határidőbe, ami a kiutazás időpontját is csúsztatja.

 

A fogadó szervezetek felkutatásánál nem árt, ha tudjuk, melyek az ún. „sláger-országok”, amelyek hosszú ideje a legnépszerűbbek, így a jelentkezők nagy számának betudhatóan meglehetősen nehéz ezen országokba az EVS keretében eljutni. Jelenleg ezen országok közé tartoznak az angol nyelvterület országai, valamint a dél-európai államok. Ugyanakkor Skandináviát sokkal kevesebben választják, és ugyanez áll a nemrégiben csatlakozott, zömében közép-európai országokra is.

 

Az időtényező

A megfelelő szervezet megtalálása is elhúzódhat, ugyanakkor fontos tudnunk azt is, hogy ha végre megtaláltuk a potenciális fogadó szervezetünket, akkor sincs még biztosítva a kiutazás, mert ezután jön a „pályázati rész”. A projektben küldő, fogadó, ill. koordináló szervezetek vesznek részt, a pályázatot az egyik szervezetnek (akár küldő, akár a fogadó, akár koordináló) kell benyújtania alapesetben a nemzeti irodához (Magyarországon a Mobilitáshoz) a projekt teljes költségvetésével (fontos, hogy nem az önkéntes készíti el és nyújtja be a pályázatot, hanem az őt fogadó / küldő akkreditált civil szervezet). Maga a pályázat megírása is elhúzódhat, és az elbírálása is akár több hónapot is igénybe vehet.

 

A preferált csoportok

Az EVS-ben való részvétel lehetősége alapvetően nyitva áll minden 18 és 30 év közötti fiatal előtt, ugyanakkor a program előnyben részesíti a valamilyen tekintetben hátrányos helyzetű (pl. vidéki, valamely kisebbséghez tartozó) fiatalokat. Emellett bizonyos szervezetek előnyben részesíthetik azokat, akik beszélik az adott ország nyelvét, illetve életkorral kapcsolatban is lehetnek megkötéseik. Egyes civil szervezetek speciális tevékenységük miatt szívesebben dolgoznak a már tapasztaltabb, idősebb fiatalokkal, és általánosságban megfigyelhető, hogy a korhatár alsó részében (18-20 évesen) relatíve nehezebb fogadó szervezetet találni, mint a korhatár felső harmadában.

 

A koordinátor szerepe

Bár elméletileg bármelyik akkreditált civil szervezet küldhet önkéntest, aki vállalja az ezzel járó (nem feltétlenül materiális) költségeket, érdemes megfontolni, milyen szervezeten keresztül utazunk ki. A küldő szervezet koordinátorának kiemelt szerepe van a pályázatban, egy tapasztalt koordinátor sokban hozzájárulhat annak sikeréhez, mivel rendelkezik olyan többletinformációval, ill. ismerettel, amelyhez az egyszerű önkéntes nem tud hozzáférni. Így például tudhatja azt, hogy mely szervezetek fogadnak csak „testvérszervezetektől” önkénteseket, ami a mindenki számára hozzáférhető adatbázisból korántsem ilyen egyértelmű.

 

Ex-önkéntesek felkeresése

Mielőtt belevágnánk, érdemes felvenni a kapcsolatot olyanokkal, akik már végigjárták azt az utat, amit mi is járni tervezünk, mert az ezen cikkben összefoglaltakon túlmenően számtalan hasznos gyakorlati tanáccsal szolgálhatnak. Az alábbiakban összefoglaltuk az ezzel foglalkozó legfontosabb weboldalakat:

 

 

Az EVS tehát egy nagyszerű lehetőség a fiatalok külföldi tapasztalatszerzésére, de fontos, hogy pontosan tisztában legyünk a részvételi feltételekkel, és alaposan felkészüljünk a kiutazásra – a programot már megjárt önkéntesek elmondásai alapján mindenképpen megéri az időt és az energiát rászánni!

 

A fenti rövid összefoglaló mellett természetesen várjuk a hasonló tapasztalattal rendelkezők visszajelzését (kommentekben például) – osszátok meg velünk élményeiteket, javaslataitokat, segítsünk a program iránt érdeklődőknek!

0 Vissza
süti beállítások módosítása