Az EU továbbra is minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja a koronavírus elleni küzdelmet, segíti és összehangolja a tagállamok erőfeszítéseit. Oltóanyag-stratégiájával felgyorsította a vakcinák kifejlesztését és hozzáférhetőségét, emellett a tagállamok egészségügyi intézkedéseinek összehangolása érdekében egy új, szorosabb egészségügyi unió alapjait is letette.
Sajnos, úgy tűnik, a világszintű koronavírus-járvány még velünk marad egy ideig. Amíg tart a pandémia, mindent meg kell tennünk magunk és környezetünk megóvásáért – fontos, hogy vigyázzunk egymásra. Posztunkkal ehhez nyújtunk egy kis segítséget.
Ahogy a járványhelyzet lehetővé teszi, az uniós országok sorra oldják fel a legszigorúbb biztonsági előírásokat, és teszik lehetővé a beutazást más országok lakóinak is. Ha idén is Európában vakációznátok, érdemes tisztában lenni azzal, milyen feltételekkel utazhattok be, illetve tartózkodhattok egy másik tagállam területén. A Bizottság javaslataival és ajánlásaival támogatja az európai turizmus biztonságos újraindítását, a Re-open EU nevű online platformon pedig minden országhoz naprakész információkat találhattok utazásotok előkészítéséhez.
A járványhelyzet enyhülésével és a legszigorúbb korlátozások feloldásával Európa több országában sorra folytatódnak a nemzeti focibajnokságok. A pandémia ugyanakkor nem ért véget: az elővigyázatosság nagyon fontos a továbbiakban is, mindenhol szigorú biztonsági előírásokkal folytatódhat csak a játék. Több helyen használnak kreatív eszközöket a játékosok és a szurkolók összekötésére: a dánok például a karantén ideje alatt felpörgött online konferenciaprogram segítségével juttatják a szurkolókat a stadionokba.
Lassan újranyit Európa: a járványhelyzet enyhülésének köszönhetően a tagállamok többsége lazított a koronavírus elleni védekezés legszigorúbb előírásain. A vírus ugyanakkor még nem tűnt el, ezért az elővigyázatosság továbbra is nagyon fontos. A mostani rendkívüli helyzet rendkívüli megoldásokat is igényel mindenkitől, a vendéglátósoktól a városvezetőkig. Néhány érdekes ötletet mutatunk az újra élettel telő városokból.
A hazai kórházfejlesztésekre eddig átutalt százmilliárdok, a közös védőfelszerelés-készlet létrehozása, a vakcina- és gyógyszerkutatások támogatása, a távol rekedt uniós polgárok hazaszállítása, az uniós költségvetési szabályok lehető legrugalmasabb alkalmazása, a könnyebb és gyorsabb hozzáférés az uniós alapok forrásaihoz és a félretájékoztatások elleni határozott fellépés mellett mégis mit tesz értünk most az EU?
Nem, nem költöztek vissza a delfinek Velencébe, a C-vitamin nem gyógyítja, az 5G és a migránsok pedig nem terjesztik a koronavírust, amit nem ember alkotott, és igenis kell kezet mosni. Mindez – sokszor Oroszországból – tudatosan terjesztett dezinformáció. Most, hogy életünk még nagyobb részét éljük online, még elővigyázatosabbnak kell lennünk a gyorsan terjedő valótlan információkkal. Van, ami csak ártatlan tréfa, de van, ami akár emberéletekbe is kerülhet.
A világméretű koronavírus-járvány minden uniós polgár életét felforgatta az utóbbi hetekben. Sajnos messze még a járvány vége, a következmények pedig egyelőre beláthatatlanok. Ugyanakkor mindenki tehet azért, hogy elkerüljük a legrosszabbat, az egészségügyi ellátórendszerek összeomlását. Ehhez pedig az kell, hogy amennyire csak lehetséges, kerüljük a társas érintkezéseket. A jelszó Lisszabontól Vilniusig, Helsinkitől Rómáig azonos: maradj otthon!