euro.jpgAz európaiságnak, az európai sikerprojektnek talán nincsen erősebb, kézzelfoghatóbb szimbóluma, mint az euró. Készpénz formátumú bevezetése óta már felnőtt egy generáció, aki a német márkát, az osztrák schillinget vagy az olasz lírát csak a történelemkönyvekből ismeri – az euró pedig köszöni, húszévesen is jól van. Kibírt több komoly válságot és népszerűsége továbbra is töretlen, a nemzetközi pénzforgalom második legjelentősebb valutája, közvetlenül 340 millió ember hivatalos fizetőeszköze. Boldog születésnapot, euró!

1 Vissza

berlin1.pngA környezetbarát városi közlekedés – kerékpárutak, elektromos járművek, közösségi autózás – elterjesztése mellett egyre több helyen tervezik vagy valósítják meg az autósforgalom korlátozását. Ezek egyes nagyvárosok bizonyos területeire, sőt az egész városra kiterjedhetnek. Berlin egy állampolgári kezdeményezés nyomán most azt fontolgatja, hogy a világ legnagyobb városi autómentes területét hozza létre.

3 Vissza

haga1.jpgA legutóbbi Egy csésze Európa apropóját az idén Európa sportfővárosa címet elnyerő Hága adta. A sorozat házigazdája, Szederkényi Olga a kerékpározásról, Hágáról és a holland mindennapokról beszélgetett vendégeivel. A résztvevők megismerhették az első világháborút követő gyerekvonat-segélyakciót is, amely hatvanezer magyar gyerek számára nyújtott gyógyulást a traumákból, sokszor az életüket is megmentve. A teljes beszélgetés a posztban visszanézhető.

0 Vissza

lakas.jpgMagyarországon jellemzően saját lakásukban vagy házukban élnek az emberek, ezért hajlamosak nagyobb hiteleket is felvenni, amelyet akár sok tíz éven át törlesztenek. Úgy tűnik, a kép jelentősen eltér a hazaitól a legtöbb tagállamban – nézzétek meg körképünket arról, Európában inkább bérlik vagy tulajdonolják az ingatlanokat!

8 Vissza

fra_hagyma.pngMindig igyekszünk nektek az aktuális szezonhoz passzoló hagyományos receptet ajánlani, hogy tudjuk ötletekkel segíteni, ha valaki odafigyelve a termési idényekre szeretne kicsit fenntarthatóbb konyhát vinni. Szerencsére szépen lassan véget ér az „ínségesebb” téli időszak, és nemsokára túlléphetünk az idényhez igazodva a gyökérzöldségekre, krumplira, hagymákra és a hasonló, télen is frissen elérhető terményekre alapozó ételeken. Most még utoljára azért a téli időszakra tökéletes receptet hoztunk nektek: a franciák híres soupe à l'oignon-ját, azaz hagymalevesét.

4 Vissza

kaunas.pngIdén a luxembourgi Esch-sur-Alzette és a vajdasági Újvidék mellett a litvániai Kaunas lesz Európa kulturális fővárosa. A két folyó találkozásánál fekvő város nemcsak helyi és nemzetközi művészekkel, egész éves programokkal készül az évre, hanem a Bestia képében új mítoszt is teremt Kaunas számára.

0 Vissza

lumiere_meghalnod.PNGFebruárban ellátogat az Európa Pontba a The Carbonfools! Filmklubunkban a Remélem legközelebb sikerül meghalnod : ),  alakíthatjuk az Európai Unió jövőbeli klímapolitikáját, ellátogatunk Hágába, konferenciát szervezünk az önkéntességről és még uniós pályázati információs napot is tartunk. Olvass tovább a részletekért!

0 Vissza

naptar.pngRemélhetőleg a koronavírus-járvány egyre kevésbé állja majd utunkat – erre a védőoltásoknak köszönhetően és például a WHO európai vezetőjének egyik friss nyilatkozata alapján jó esélyünk van –, így idén is érdemes az európai utazásainkat előre megtervezni. Ahogy minden évben, most is nyújtunk ehhez segítséget. Íme, mikor hova (nem) érdemes utazni Európában: a kontinens 2022-es pirosbetűs napjai.

3 Vissza
süti beállítások módosítása