ukr_eu.PNGElkészült egy hivatalos uniós tájékoztató oldal, amely összefoglalja, milyen jogok illetik meg az EU-ban az ukrajnai háború elől menekülőket. Mi vár rájuk, ha beutaznak a tagországok valamelyikébe, milyen módon jogosultak átmeneti védelemre, hogyan kérelmezhetik a nemzetközi védelmet, valamint hogyan utazhatnak az Európai Unión belül – mindezek kiderülnek a honlapon. Az oldal elérhető ukránul, oroszul és angolul is, valamennyi további tagállam hivatalos nyelve mellett.

0 Vissza

prop.PNGOroszország már a Krím-félsziget 2014-es illegális annektálása és az Ukrajna elleni katonai agresszió óta folyamatos, összehangolt, államilag irányított dezinformációs kampányt folytat a közvélemény befolyásolására. Az Oroszország és Ukrajna viszonyáról, az ukrán és orosz politikáról szóló valótlan állítások – amelyek célja, hogy megmagyarázzák és elfogadhatóvá tegyék Oroszország agresszióját – néhány magyarországi médiumban és közösségi oldalon is megjelentek. Az alábbiakban az Európai Külügyi Szolgálat EUvsDisinfo nevű, az európai médiában megjelenő álhírek megalapozott cáfolatait gyűjtő oldalának anyagaiból válogattunk.

1_guer.jpgKontinensünk történetét évszázadokon át meghatározták a háborúk, a legújabb kori történelemben viszont egészen 2022. február 24-ig elképzelhetetlennek tűnt, hogy Európában ismét háború induljon két nemzet között, de aznap megtörtént az elképzelhetetlen. Európának és a világ nemzeteinek békére van szüksége, mihamarabb. Mostani gyűjtésünkben európai művészek háborúellenes alkotásaiból válogattunk. Legyen béke!

0 Vissza

pink2fank.pngAhogy számos más területen, úgy a közgazdaságban is megjelent egy erős, nők által képviselt vonal, amely a növekedés mellett nagy hangsúlyt fektet az emberközpontúságra is. Az Európa Pont keddi programjának vendégei arról beszélgetnek majd, hogyan tegyük emberközpontúbbá, fenntarthatóbbá, és egyúttal hatékonyabbá gazdaságunk működését. Vendégeink – többek közt színházigazgató, polgármester és cégvezető – saját megközelítéseiket hozzák el nekünk és vitatják meg egymással is. Érdemes regisztrálni!

2 Vissza

novi1.pngIdén – a luxembourgi Esch-sur-Alzette és a litvániai Kaunas mellett – a vajdasági Újvidék (Novi Sad) Európa kulturális fővárosa (EKF), Szerbiából elsőként. Itthon talán sokan a jelentős magyar kisebbség vagy a többször Európa legjobbjának választott Exit fesztivál miatt ismerhetik Szerbia második legnagyobb városát, amelyet az elmúlt években gyakran emlegetnek „az új Berlinként” is kulturális sokszínűsége és izgalmas alter-színterei miatt. De Újvidék ezeknél sokkal többet kínál – érdemes felfedezni a Duna menti várost, amelyre remek alkalmat ad az EKF program.

0 Vissza

egy_magyar_lany_kalandjai_lappfoldon_731.jpgVoltál önkéntes, tanultál Erasmussal külföldön vagy részt vettél más uniós mobilitási programban? Ha élményeid felelevenítésével szeretnél segíteni más fiataloknak, akiknek hasonló tervei vannak, jelentkezz! Az Ifjúság Európai Éve keretében most ilyen fiatalok történeteit várják. Olvasd el, hogyan oszthatod meg élményeid!

0 Vissza

oko2.pngAz EU Ecolabel logóval harminc éve találkozhatunk. Ha ezt a minősítő címkét látjuk egy terméken, biztosak lehetünk benne, hogy használata kevésbé terheli a környezetet. A védjegyet jelenleg Európa-szerte mintegy 84 ezer termék vagy szolgáltatás használhatja a tisztítószerektől kezdve a papírárun és a bútorokon át egészen a turisztikai szálláshelyekig.

0 Vissza

napra.pngMárciusi programjaink az együttműködés és a társadalmi felelősségvállalás gazdasági jelentőségével foglalkoznak. Szó lesz a sokaknak oly vonzó haknigazdaság veszélyeiről, a méltányos és igazságos fejlődéshez szükséges alapokról és a társadalmi értékekre, emberközpontúságra nagy hangsúlyt helyező fánk-közgazdaságtanról. Emellett látogatást teszünk Franciaországba és a bronzkorba is.

0 Vissza
süti beállítások módosítása