aktivizmus_tabla_ures_3vendeg.pngVan, aki otthonról hozza a mintát, van, aki érintett, és van, aki el sem tudja képzelni, hogy a rá irányuló figyelmet ne értelmes dolgokra fordítsa és ne segítsen vele másoknak. Más miatt lesz aktivista a szociális munkás, a pszichológus és a profi zenész, de a szándékuk azonos: segítségnyújtás a hátrányos helyzetű embereknek. Élő Fruzsina (EgySimaEgyFordított) Orosz Annamária (Utcáról Lakásba Egyesület) és Fekete Giorgio (Carson Coma) voltak vendégeink. A beszélgetés videónkon visszanézhető és podcastként is meghallgatható.

A hajléktalanok és lakhatási szegénységben élők támogatása

Ma Magyarországon közel 3 millió ember (!) él lakhatási szegénységben. Ha erről hallunk, ne csak a hajléktalanokra gondoljunk, hanem például a vidékről a nagyvárosba költöző egyetemet végző, majd ott munkát kereső fiatalokra. Nekik a jellemző albérletárak mellett jelentős családi segítség nélkül esélyük nincs megtelepedni a hazai nagyvárosokban, főként Budapesten.

Orosz Annamária (Ancsa) szervezete, az Utcáról Lakásba Egyesület többek közt önkormányzati lakásokat újíttat fel, ahova hajléktalanok tudnak beköltözni, ami elősegíti társadalmi reintegrációjukat.

Ancsa szociális munkás, amely az egyik legdirektebben segítő – egyetemen tanulható – szakma. A szociális munkások szakmájukban elhelyezkedve híresen keveset keresnek ma Magyarországon, Ancsa mégis azért választotta ezt a hivatást, mert elképzelhetetlennek tartotta, hogy ne azt csinálja, amit szeretne, „nem az a fontos, hogy mennyit viszek haza, annál fontosabb, hogy amivel foglalkozom, annak lássam értelmét”. Ezért cserébe úgy érzi, mély emberi kapcsolatok, bizalom övezi munkáját és tesz valamit azért, hogy a világ jobb hely legyen.

Fogyatékkal élő gyerekek és fiatalok inklúziója

Élő Fruzsina személyes érintettsége okán került közel a fogyatékkal élő emberek családjainak kemény problémáihoz – azóta az EgySimaEgyFordított egyesület sokrétű tevékenységén keresztül és többek között meseterapeutaként segíti ezeket a családokat, a fogyatékkal élő gyerekek és fiatalok inklúzióját. „Az inklúzió az integráció haladóbb változata, ahol igazi befogadás történik”, ahol nemcsak az biztosított, hogy a sérült gyerekek az épekkel együtt lehessenek, hanem mindenki elfogadja, hogy mindannyian különbözőek vagyunk, senki sem többség vagy kisebbség. „Mindannyian egy nagy spektrumon helyezkedünk el például a képességek, a nemi identitás vagy a szegénység szempontjából: igazából spektrumok vannak és nem csoportok. Ha ezt így nézzük, akkor tudunk valóban befogadó társadalmat teremteni” – hangsúlyozta az inklúzió kapcsán Fruzsina.

Szerinte a fogyatékkal élő gyerekek lehetőségei esetében nem az a fontos, hogy mindenképp lehetőségük legyen a többségi gyerekek között tanulni, fejlődni, hanem az, hogy a szülőknek legyen választási lehetősége gyereküket optimális körülmények között nevelni.

aktiv_cover.png

A karra tetoválható dalszövegek felelőssége

Fekete Giorgio napjaink az egyik legnépszerűbb hazai együttesében, a Carson Comában játszik, ahol nemcsak zenél és énekel, de a zenék és szövegek jó részét is ő írja. Szerinte a népszerűségüket övező figyelem egyfajta felelősségtudattal is jár – egyáltalán nem mindegy, hogy miről szólnak a dalaik, de náluk ez belülről jön. Rengeteg számuk szól olyan társadalmilag fontos kérdésekről, amelyek talán nem mindennaposak slágerek esetében, de őket – csakúgy, mint sokunkat – gyakorta foglalkoztatnak. Ilyen többek között a másság, annak megélése vagy elfogadása, a gyűlöletkeltés – zenéjükben többek között ezeket a kérdéseket dolgozzák fel.

Együttesével többször állnak fontos kezdeményezések mellé, vesznek részt jótékonysági koncerteken, merchandise termékeik bevételéből is jut fontos ügyeknek. A pénzbeli támogatás a segítség kisebb része, de ismertségükkel hatalmasat tudnak lendíteni egy-egy kezdeményezés láthatóságán – ahogy azt például tették már Ancsa szervezetével is. „Ezekkel a figyelmet olyan emberekre irányítod, akik jóval nagyobb tapsot érdemelnének azoknál, mint akik eljátszanak néhány dalt gitáron”.

A beszélgetésen még számos kapcsolódó témáról szó esett: többek között arról,

 

  • milyen trükkel lehet feloldani a fogyatékkal élőkre való utalást, hogy az korrekt maradjon, de ne övezze túlfinomkodás vagy tabusítás;
  • hogyan születnek a társadalmilag kritikus dalszövegek egy rockzenekarnál, és mi a veszélye annak, ha az ezzel járó felelősséget túl komolyan veszik;
  • mi a meseterápia működésének titka, miért hatnak mindenkire pozitívan a népmesék.

 

A beszélgetés teljes egészében visszanézhető Facebook oldalunkon, valamint itt is:

 

 

Hangformátumban pedig podcastunkon, illetve az ismert podcastfelületeken tudjátok végighallgatni.

 

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, hallgasd a podcastunkat, kövess minket a Facebookon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr8618150778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása