ajobla3.jpgA nyár a hideg levesek időszaka – legyen az a szintén andalúz gazpacho, bolgár tarator vagy litván šaltibarščiai, a meleget sok nép próbálja hűsítő levesekkel átvészelni. Ilyen az Andalúziából – még konkrétabban Granadából és Malagából származó – ajoblanco is. A fehér gazpachónak is nevezett elegáns hideg levest mandulával és kenyérrel sűrítik, és egy kis sherryecettel dobják fel.

Az étel a római konyhából származik, Hispania tartományban terjedt el, és végül Andalúzia hagyományos ételévé vált. A hozzávalók alapján nem hangzik túl vonzónak: kenyérből, zúzott mandulából, fokhagymából, vízből, olívaolajból, sóból és néha ecetből készül, a neve pedig szó szerint fehér fokhagymát jelent – ez sem segít sokat a népszerűsítésben. Mégis érdemes megpróbálni, mert igazán könnyed, elegáns és frissítő.

A kenyér inkább textúrát, mint ízt ad az ételnek, és az elnevezés ellenére a legkarakteresebb összetevő nem a fokhagyma, hanem a mandula. A mag teje olyan krémessé és könnyeddé teszi a levest, mintha tejjel vagy tejszínnel készült volna – pedig nem, így vegánok is fogyaszthatják. Általában szőlővel vagy dinnyeszeletekkel tálalják.

Granada egyes területein a „papa asada” (sült burgonya) kísérőjeként szokás fogyasztani – ilyenkor annyira felhígítják, hogy közvetlenül pohárból lehet inni. Malagában az ajoblancót szőlővel vagy más friss gyümölccsel, például almával vagy dinnyével tálalják.

ajobla2.jpg


Hozzávalók

  • 15 dkg szárazabb (egy-kétnapos) kenyér, a héja nélkül
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 15 dkg hámozott mandula
  • körülbelül fél teáskanál só
  • 1,5 dl olivaolaj
  • egy evőkanál sherryecet (vagy ízlés szerint több)
  • 6 dl hideg víz
  • 30 szem félbevágott és kimagozott vagy hámozott szőlő, a tálaláshoz díszítjük


Elkészítés

  • A kenyeret 1,5 dl vízbe áztatjuk egy percre, kinyomkodjuk a felesleges vizet.
  • A fokhagymát a sóval mozsárban péppé zúzzuk, majd a mandulával együtt konyhai robotgépben addig turmixoljuk, amíg sima paszta nem lesz.
  • Ezután hozzáadjuk a beáztatott kenyeret, egy evőkanál ecetet, majd a robotgépet járatva lassú sugárban hozzáadjuk az olajat.
  • Végül hozzáadjuk a hideg vizet, és jól összeturmixoljuk. Finoman átszűrjük egy tálba.
  • Lefedjük, és körülbelül 3 órán át hűtjük.
  • Olajjal, pirított mandulával és szőlővel díszítjük, ízlés szerint sóval, olajjal és ecettel ízesítjük, dinnyével vagy más idénygyümölccsel tálaljuk.

 
Tippek:

  • Nem szükséges hántolt mandulát venni, héjastul olcsóbb, és a hámozást magunk is elvégezhetjük blansírozással: tegyük a mandulát 8 dl forrásban lévő vízbe egy percre (ne tovább, mert megpuhul), vegyük ki szűrőbe, folyassunk rá hideg vizet, kicsit itassuk le, majd hüvelyk- és mutatóujjunkkal könnyedén el tudjuk távolítani a héját.
  • Egyes receptek a mandula turmixolásakor egy felkockázott almát is hozzátesznek.
  • A szőlőt szintén blansírozással hámozhatjuk meg: 5-10 másodpercre forró, majd ugyanennyi időre jéghideg vízbe merítjük. A hideg vízben a szőlő héját az ujjunkkal lecsípjük.


Buen provecho, azaz jó étvágyat! :)

ajobla.PNG

Képek forrása: (sorrendben): Flickr/cyclonebill CC BY-NC 2.0, Flickr/lexnger, CC BY-NC 2.0, Flickr/webosfritos  CC BY-NC 2.0

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon, Instagramon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és nézd meg programjainkat online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr117901487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása