eu60_ep_logoval-03.pngA mai Európai Unió alapjait hatvan évvel ezelőtt fektette le a Rómában aláírt szerződés. Ezzel Európa történelmének leghosszabb békeidőszaka köszöntött be. A Római Szerződés létrehozta az egységes belső piacot, amely biztosítja a személyek, az áruk és a szolgáltatások szabad mozgását, és megteremtette a jólét és a stabilitás feltételeit Európa polgárai számára.

Az EU olyan közösség, mely hatvan éve előmozdítja a békés együttműködést, az emberi méltóság tiszteletben tartását, a szabadságot, a demokráciát, az egyenlőséget és a szolidaritást az európai nemzetek és népek között. Európa büszke lehet az elmúlt hatvan évre, és reménnyel tekinthet a jövőbe.

Az alábbiakban az Európai Politikai Stratégiai Központ (EPSC) által a 60. évfordulóra készített honlap alapján foglaltuk össze az európai integráció legfontosabb alapértékeit és elmúlt hatvan évének legfontosabb eredményeit.

eu60_kicsi-01.png

BÉKE: Talán sokszor elfelejtjük, de az Európai Unió tulajdonképpen békeprojekt: a II. világháború borzalmai után a békés egymás mellett élés feltételeit teremtette meg a korábbiaknál szorosabb gazdasági együttműködés és egymásrautaltság létrehozásával. Európában a közösség tagjai közt immár hetven éve nem volt háború. A nagyszülők generációjának ez még meglévő emlék, de a mai fiatalok szerencsére már csak elmesélésekből ismerhetik. Ezt ismerte el a Nobel-bizottság is 2012-ben, amikor Nobel-békedíjjal tüntette ki a közösséget.

eu60_kicsi-05.png

DEMOKRÁCIA: 1957-ben a jelenlegi uniós országok közül még csak 12 volt demokratikus berendezkedésű – mára ez igaz mind a 28 tagállamra. AZ EU a világ legnagyobb demokratikus közössége, tagországaiban a jogállamiság elvei érvényesülnek. Az EU legfontosabb döntéshozó szervét, az Európai Parlament tagjait demokratikus, közvetlen választással szavazzák meg az unió polgárai.

eu60_kicsi-09.png


SZOLIDARITÁS
: A tagállamok közötti szolidaritás gazdasági és egyéb értelemben is nagyon erős. Az unió fejlesztési politikája strukturális és beruházási alapok segítségével támogatja a kevésbé fejlett régiók felemelkedését. Az uniós támogatások aránya a közösségi beruházásoknál több tagállamban meghaladja a 40%-ot. Az uniós országok szolidáris együttműködése a közelmúlt európai terrormerényleteit követően is megmutatkozott.

eu60_kicsi-02.png

SZABADSÁG: A legfontosabb szabadságjogok – pl. a magánélet védelme, a gondolati, a vallási és a véleményszabadsághoz való jog – érvényesülését az Alapjogi Charta is védi az EU-ban. Gazdasági szempontból az EU a négy szabadság elvére épül: egységes belső piacán a személyek, az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabadon áramolhat.

eu60_kicsi-06.png

NÖVEKEDÉS: Az uniós tagság jelentősen hozzájárult az országok gazdasági növekedéséhez. Az utóbbi húsz év alatt az egy főre jutó GDP közel megduplázódott az EU-ban, és vannak olyan tagállamok, ahol ez tízszeresére nőtt. Az utóbbi négy évben közel tízmillió új álláshely jött létre a közösségben. Az euró a világ egyik legerősebb és legstabilabb valutája.

eu60_kicsi-10.png

TUDOMÁNYOS FELFEDEZÉSEK: Az EU kutatási keretprogramja a világ legnagyobb nemzetközi együttműködése a kutatás és fejlesztés területén. Az unió története során eddig közel 200 milliárd eurót fektetett K+F-be. A világ teljes kutatási költéseinek negyede, világszinten a szabadalmak harmada – és a Nobel-díjak nagy többsége is – az EU-hoz vagy európai államokhoz köthető.

eu60_kicsi-03.png



LEHETŐSÉGEK
: Az uniós tagság talán leginkább a lehetőségek megnövekedéséről szól. Egy uniós polgárnak joga van akadálytalanul utaznia, élnie, tanulnia vagy dolgoznia egy másik tagállamban – jelenleg hat és fél millió uniós polgár vállal munkát valamelyik másik tagországban. Az egységes piac hozzásegítette Európát az áruk nagyobb versenyéhez, így olcsóbban tudunk például repülni vagy külföldre telefonálni. A roamingdíjak hamarosan teljesen meg is szűnnek. Az Erasmus program keretében 1987 óta 9 millióan tanultak, önkénteskedtek vagy szereztek szakmai tapasztalatot külföldön.

 

eu60_kicsi-07.png

EGYENJOGÚSÁG: Az EU egyik legfontosabb, minden területen határozottan védelmezett alapelve a diszkrimináció tilalma. A nők és férfiak közötti egyenjogúság különösen fontos, az „azonos munkáért azonos bér” elve már a Római Szerződésben is megjelent. A nők és férfiak bérezésében jelenlévő különbségek mára jelentősen csökkentek.

eu60_kicsi-11.png


JÓLÉT:
Az európai szociális modell nagyban hozzájárult, hogy a jövedelem-egyenlőtlenség csökkent a kontinensen. Az uniós polgárok nemzetközi összehasonlításban jobban és hosszabban élnek, mint a világ más részein; a születéskor várható átlagos élettartam az EU-ban közel 80 év, amely 8,5 évvel hosszabb, mint a világátlag. Minden uniós tagállamban garantáltan legalább négy hét fizetett szabadság jár minden munkavállalónak, a nőknek pedig minimum 14 hét anyasági szabadság jár gyerekük születéséhez kapcsolódóan – ez még a világ fejlettebb országaiban sem átlagos.

eu60_kicsi-04.png



FENNTARTHATÓSÁG
: A környezetvédelemben és a fenntartható gazdaságban az EU vitathatatlanul élen jár. A légszennyezés az európai városokban a legalacsonyabb – köszönhetően például az ólmozott benzin betiltásának és egyéb szigorú környezetvédelmi előírásoknak. Az EU-ban 1990 és 2015 között átlagosan 22 százalékkal csökkent a károsanyag-kibocsátás. A hulladék újrahasznosítása az utóbbi tíz évben átlagosan 30 százalékról 43 százalékra nőtt, az egy főre jutó megújuló energiatermelés a világátlag háromszorosa.

eu60_kicsi-08.png


GAZDASÁGI ERŐ
: Az EU a világ legnagyobb kereskedelmi szövetsége. A világ teljes exportjának több mint harmada az EU-ból származik – ez két és félszerese a kínai és háromszorosa az amerikai exportnak.  Az EU a világ 80 országának első számú kereskedelmi partnere. Az EU emellett a világ legnagyobb donora, a világ hivatalos fejlesztési segélyeinek több mint felét adja.

eu60_kicsi-12.png

SOKSZÍNŰSÉG: Az EU ereje sok szempontból sokszínűségében rejlik, ez köszön vissza jelmondatában is: „Egyesülve a sokféleségben.” Az EU-nak jelenleg 24 hivatalos nyelve van, emellett 60 kisebbségi és regionális nyelv hazája is, a nemzeti identitást az Európai Unióról szóló szerződés negyedik cikke is védi. Az EU a szubszidiaritás elvének alkalmazásával biztosítja, hogy minden döntés a lehető legalacsonyabb szinten szülessen meg. Ezerszínű kulturális örökségével Európa a világ egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja.

 


Van tehát okunk a büszkeségre. #EU60

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr7212361411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása