fak_iroda.jpg

Az Európai Unió globális vezető szerepe a fenntarthatóság terén megkérdőjelezhetetlen. Azonban mindig lehet jobban és többet tenni. Hogyan lehetne mozgósítani a legkiválóbb zöld ötletgazdákat, és támogatni őket céljaik elérésében? Az EU LIFE-díja a globális kihívásokra megoldást nyújtó, innovatív programokat jutalmazza – idén magyar szervezet is van a díjazottak között.

 

Az Európai Bizottság által 1992-ben létrehozott LIFE-program célja, hogy támogassa a természetvédelemre, a biológiai sokféleség megőrzésére, valamint az éghajlatváltozás mérséklésére és alkalmazkodására irányuló innovatív és fenntartható kezdeményezéseket. A LIFE-díj a program keretében, a környezetvédelem és az éghajlatváltozás elleni küzdelem terén létrehozott kiemelkedő projektek jutalmazására született. Évente három kategóriában ítélik oda: természetvédelem, körforgásos gazdaság és életminőség, illetve éghajlatpolitikai fellépések. A díj nem csupán elismerés és pozitív megerősítés a zöld területen dolgozóknak, hanem további ösztönzést jelent azoknak, akik friss ötleteikkel az élhetőbb és fenntarthatóbb jövőért dolgoznak.

 

 

Cseh kezdeményezés, magyar összefogás: minden, amit LIFE Tree Check programról tudni kell

 

A magyar Ökotárs Alapítvány – a cseh Környezetvédelmi Partnerségi Alapítvány egyik partnere – már évek óta elkötelezetten dolgozik a természetvédelemért és az éghajlatváltozás hatásainak mérsékléséért. Az alapítvány részt vett a LIFE Tree Check programban, amelyet idén az Éghajlatpolitikai fellépések kategóriában LIFE-díjjal jutalmaztak.

 

Európában a városi hőhullámok egyre erősödnek. A környező vidéki területekhez képest meglévő hőmérséklet-különbség városi hőszigethatás néven ismert. A győztes projekt a városi zöldterületek megőrzését és fejlesztését célozza. Többek között drónok és mesterséges intelligencia bevonásával felmérik a városban található fák állapotát és szükségleteit, és „személyre” szabott gondozási tervet készítenek, amely biztosítja a fák optimális növekedését és egészségét. A Tree Check alkalmazás a zöldfelületekre és fákra vonatkozó térképalapú adatokat szolgáltat, segítve a felhasználókat, hogy felfedezzék, hogyan járulhatnak hozzá ezek a terek a forró napokon a hűtéshez, valamint gondozzák a városi fákat.

 

A projekt rámutat arra, hogy a városi zöldterületek nem csupán esztétikai értékkel bírnak, de jelentős szerepet játszanak a levegőminőség javításában, a városba beszoruló meleg csökkentésében és a biodiverzitás megőrzésében is. A LIFE Tree Check program egyszerre védi a városi fákat a szennyezéstől, valamint az embereket a városi kánikula hatásaitól.

 

 

A kreativitás határtalan és zöld

 

A Természetvédelem kategóriában díjazott Flusserlebnis Isar program az Isar folyó helyreállításáért tett jelentős erőfeszítéseket a helyi természetvédelmi és vízgazdálkodási hatóságok részvételével. Az évtizedeken át zajló emberi beavatkozások sok kárt okoztak az Isar alsó szakaszának völgyében, felbolydítva a helyi növény- és állatvilág békéjét. A projektben egy új, 420 méter hosszú folyóágat és öt hektárnyi sekélyvízi élőhelyet teremtettek, amelyek létfontosságúak a folyami halak szaporodása szempontjából.

 

 

A Körforgásos gazdaság és életminőség kategóriájában a Waste2Protein projekt lett a győztes. A népességnövekedés és a húsfogyasztás növekedése miatt 2007-hez képest az állati fehérje iránti kereslet 2050-re 75 százalékkal lesz magasabb. A rovarok – hasonlóan a szója- vagy halliszthez – képesek alternatív fehérjeforrást nyújtani (erről korábban mi is írtunk a blogon). Azonban míg az előbbiek túlhalászathoz és erdőirtáshoz vezetnek, addig a rovartartás mellett meg lehet őrizni a környezet épségét. A Waste2Protein a körforgásos gazdaság alapelveit követve előmozdítja a szerves hulladékok felhasználását a rovarfehérje előállítására és a kedvtelésből tartott állatok tápjában elősegíti a hal- és szójaliszt lecserélését fenntartható rovarfehérjére.

 

insect_istock-1134097957.jpg

Kép: egal, iStockphoto

 

A LIFE Citizen’s Prize a közönségszavazatok alapján megítélt díj, ezt idén a Life+ Nature Guardians projekt kapta, amely Spanyolországban és Portugáliában küzd a környezeti – elsősorban a vadon élő állatokkal szemben elkövetett – bűncselekmények ellen. A LIFE idén külön kategóriát vezetett be, amelyet a tiszta víz létfontosságú és nélkülözhetetlen szerepének elismerésére alapítottak. Ezt idén a finn Freshabit LIFE IP kapta, amely – halátjárók építésével, az édesvízi gyöngykagyló-populáció újjáélesztésével, patakok, folyók, tavak, vizes élőhelyek és tőzeglápok helyreállításával – javította a tőlünk függő változatos életformák élőhelyét.

 

Borítókép: Gang Zhou, iStockphoto

 

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, hallgasd a podcastunkat, kövess minket a Facebookon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr3018431905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása