Európa a hétvégén választ. A választásnak nagy jelentősége van, talán nem is tudják sokan, mennyire; ugyanakkor az európai politikában és döntéshozatalban nem olyan egyszerű eligazodni, megalapozott döntést hozni. Ehhez nyújtunk most egy kis segítséget.

Az EU-t rengeteg kritika éri bürokratikus és nehézkes működése miatt. Ennél több kritika talán már csak amiatt éri a közösséget, hogy sokan úgy érzik, nincs beleszólásuk az európai ügyek alakításába, hogy a döntéseket az egyes emberektől túl távol hozzák meg. Talán nem egyértelmű, de e két elvárás, a hatékonyság és a demokratikus ellenőrzés egyidejű teljesítése gyakran csak egymás rovására növelhető. Ezt az ellentmondást jól példázza a lengyel rendszerváltás egyik kulcsszereplője, (a diktatórikus stílusa miatt anno sokat kritizált) Lech Wałęsa egyik mondása: próbáljon meg bárki teljesen demokratikusan vezetni egy viharba került hajót, ahol a gyorsaság és a hatékonyság számít.

EP2.jpgAz EU története sem szól másról, mint e két igény minél alaposabb érvényesítéséről, amelyben a Parlament – egyedüli közvetlenül megválasztott uniós döntéshozó testületként – egyértelműen a demokratikus kontroll és véleménynyilvánítás legfontosabb fóruma, amelynek hatalma és befolyása az idők és intézményi reformok során folyamatosan nőtt. Jóformán nincsen olyan döntés, amely ne menne keresztül az európai parlamenti képviselők szűrőjén, közvetett beleszólást biztosítva az egyes embereknek.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy kik vesznek részt a következő öt évben az EU legjelentősebb döntéshozó szervének munkájában. 1979 óta ebbe az uniós polgárok maguk is beleszólhatnak. Ahogy a nemzeti választások, úgy az európai is kiemelt fontosságú – idén nálunk 2014. május 25-én lesz lehetőségünk megválasztani az EU új döntéshozóit.

Fontos azt is látni, hogy az Európai Parlament döntései közvetlen hatást gyakorolnak mindennapjainkra: szavuk van olyan kérdésekben, hogy milyen szabályok vonatkoznak az élelmiszerek biztonságára; mennyit fizessünk külföldi mobiltelefonálásaink alkalmával; hogyan kaphatunk egészségügyi ellátást egy másik tagállamban; digitális életünk során hogyan kell biztosítani személyes adataink védelmét; milyen és mekkora kártérítésre vagyunk jogosultak európai (légi, vízi vagy szárazföldi) útjaink során egy-egy nagyobb késés esetén; vagy épp hogyan tudunk visszaváltani egy másik tagországban vásárolt árut. Éppen ezért nem mindegy, kire adjuk a voksunkat vasárnap. A választáson hazai pártlistákra tudunk szavazni, és a pártok az EP-be bekerülve egy-egy nagyobb európai pártcsalád tagjaként fognak majd politizálni. Ehhez érdemes előre tájékozódni, hogy melyik hazai párt milyen álláspontot képvisel a legfontosabb európai kérdésekben.

Az idei választáson nyolc párt és pártszövetség állított listát, akik a 751 EP-képviselői helyből 21-ért versengenek: a Magyar Szocialista Párt, Seres Mária Szövetségesei, a Fidesz–KDNP, a Haza Nem Eladó Mozgalom párt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet Más a Politika, az Együtt–PM és a Demokratikus Koalíció. A fent felsorolt pártok neveire kattintva konkrét EP-választási programokat, illetve annak hiányában Európa-politikával kapcsolatos információkat találtok. Szerencsére egyéb eszközök is segítik a tájékozódást: az utóbbi időben számos alkalmazás, microsite készült, amely saját, könnyen megfogalmazható preferenciák alapján segít megmondani, hogy elképzeléseinkkel melyik európai (és hazai párt) elképzelései vágnak leginkább egybe.

Ilyen például a magyar nyelven is elérhető Euro Voksmonitor 2014, amely a K-Monitor és a KohoVolit.eu közös projektje, és tulajdonképpen a több európai ország nyelvén elérhető Vote Match Europe magyar változata. Az alkalmazás harminc kérdés alapján mutatja meg, a jelenleg a magyar parlamentben mandátummal rendelkező pártok közül melyik áll legközelebb értékrendünkhöz.

Szintén harminc kérdés az alapja az EUVox alkalmazásnak, viszont itt a válaszokat ötfokú skálán helyezhetjük el, valamint az oldal további információt ad a hazai pártok társadalmi és gazdasági kérdésekkel kapcsolatos általános álláspontjáról, amelyet szintén összevethetünk saját preferenciáinkkal.

Emellett még itt van a VS.hu által kifejlesztett, magyar nyelvű EP-kvíz, amely szintén általánosabb, de európai relevanciájú kérdések alapján sorol minket egy-egy előre meghatározott archetípusba: lehetünk „ akadékoskodó angol”, „ holland liberális”, „ keresztény néppárti képviselő”, „ zöld hippi” vagy „francia szocialista”. A tesztből kiderül, hogy melyik típushoz hasonlítunk leginkább, és ahhoz, mely európai pártcsalád értékrendje és politikája áll legközelebb.

Hasonló, de komplexebb alkalmazás a My Vote 2014, amely szintén az EP napirendjén szereplő kérdések alapján segíti az eligazodást. Itt kevesebb kérdés van, de részletes magyarázattal, és kapunk segítségül pro és kontra érveket is. Emellett az oldalon azt is könnyen ellenőrizhetjük, hogy mely képviselő / nemzeti párt / európai párt pontosan hogyan szavazott egy-egy kérdésben. Az oldal legizgalmasabb része a játék, amelynek segítségével megnézhetjük, hogy az oldalt használó válaszadók véleménye mennyiben tér el a hivatalos EP-képviselőkétől. Eljátszhatunk azzal a gondolattal, mi lenne, ha az válaszadók összesített véleménye formálná az európai politikát…. (Az oldal magyarul sajnos nem érhető el, csak angolul, németül, franciául, olaszul, lengyelül, spanyolul és svédül. Az alkalmazás több európai alapítvány és szervezet támogatásából valósult meg, részben az EP támogatásával, de tartalmilag attól függetlenül.)

Eligazodásunkhoz jó pár segítséget találunk a neten, a felkészülés már csak rajtatok múlik.. Május 25-én pedig mondjátok el, hogy kit választanátok! Ha nem, talán a dán Voteman titeket is elkap…





Képek forrása: Europarl.europa.eu / kisvideó: a dán kormány választási videója

3 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr246189776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Huncutkukac (törölt) 2014.05.23. 11:12:09

Érdekes eredmény jött ki.
63% lett az LMP
61% lett az MSZP
47% a Jobbik

Pedig szigorúan Jobbik szimpatizáns vagyok.

Két eset lehetséges:

Vagy csalnak az oldalon.
Vagy a kérdések vannak olyan furfangosan megadva, hogy az akkor is fekete lesz, ha én fehérnek látom.

Nem baj.
Akkor is csak a Jobbik!

ephart 2014.05.23. 11:12:46

"a nem, talán a dán Voteman titeket is elkap…"

van ennél rosszabb: Conchita Wurst (Kolbász) transzvesztita úrhölgy.nem kell ez a beteg EU

KITT 2014.05.23. 14:32:14

@ephart: Hiszen itthon nincs ilyen, ugye? Ha viszont van, akkor csak képmutatás, ha nem veszel róla tudomást. Ez csak olyan "EU-találmány"?! Jártál már Kanadában vagy az USA-ban? Vagy Távol-Keleten? Megnyugtatlak: a világon mindenhol létezik ez a jelenség, csak az a különbség, hogy pl. Putyin Oroszországában nincs meg a szabadságod, hogy nyíltan felvállald.
Jó hír viszont, hogy már a jobbikosok is olvasnak EU-témájú blogokat. Vagy legalábbis az LMP-szavazó pszeudo-jobbikosok. :-)
süti beállítások módosítása