Idén januárban Románia – 12 éves tagságának kezdete óta először – töltheti be fél éven át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. A legjobb alkalom, hogy velük folytassuk a tagállamok filmművészetét bemutató sorozatunkat. A lista alapjául különböző netes streamingszolgáltatók sikerlistája, illetve filmes eredményeket, díjakat összegző rangsorok szolgáltak. Persze minden ilyen lista szubjektív – vitassátok, egészítsétek ki saját ötleteitekkel, kedvenceitekkel, ajánljatok további filmeket!
Az EU egyik legfontosabb alapelve az alapvető jogok tiszteletben tartása – márciusban több programunk is foglalkozik e témával. Vendégünk lesz a felvidéki Csavar Színház, akik vándorelőadásokkal járják a környező országokat, hozzánk A nagyidai cigányok című darabbal érkeznek. Lumiѐre Filmklubunkban nőnap alkalmából a női jogokat emeljük ki: Szilágyi Zsófia Egy nap című filmjét vetítjük, majd a rendezővel beszélgetünk. Egy csésze Európa sorozatunkban ezúttal a soros elnök Romániába teszünk virtuális kiruccanást vendégeink és román finomságok segítségével.
Idén a bolgár Plovdiv mellett a dél-olasz kisváros, Basilicata régió egyik legjelentősebb települése, Matera viseli az Európa kulturális fővárosa címet. Matera nemrégiben még elsősorban szegény barlanglakásairól volt híres, mára azonban az egyik legizgalmasabb (Magyarországról is könnyedén megközelíthető) úti céllá nőtte ki magát. Különleges látnivalóival, UNESCO világörökségi helyszínével és a kulturális évad programkínálatával felejthetetlen élményeket ígér azoknak, akik az idei évben keresnék fel a várost.
A hétvégén az Amerikai Filmakadémia kiosztja a filmvilág egyik legfontosabbnak tartott és legnagyobb figyelemmel kísért díját, az Oscart. Az Akadémia sosem hagyja figyelmen kívül a kimagasló európai alkotásokat – idén sincs ez másképp, de három év után először magyar alkotóért sajnos nem szoríthatunk vasárnap hajnalban.
Sorozatunkban most a lengyel „kötelezőket” listázzuk – egy nagyon szűk, ötös listán, ami természetesen egyéni preferenciák alapján bővíthető, kiegészíthető. Továbbra is olyan filmeket kerestünk, amelyek nemcsak közelebb visznek az ország filmművészetéhez, de az adott ország kultúrájáról, történelméről is mesélnek. A lista alapjául a nemrégiben 279 lengyel filmes szakember megkérdezésével összeállított listát vettük, kiegészítve több, hasonló összegző anyaggal. Lássuk tehát a bratankik listáját, időrendben haladva.
Folytatjuk „öt legjobb film” sorozatunkat – a könyvek után filmklasszikusokat ajánlunk a figyelmetekbe. Célunk továbbra is az, hogy öt jelentős film bemutatásával képet adjunk egy-egy ország filmművészetéről. Olyanokat válogatunk be, amelyek közelebb viszik a nézőt az adott ország kultúrája megismeréséhez, és sokat mondanak az ott lakókról és történelmükről is. Természetesen minden ilyen lista szubjektív – vitassátok, egészítsétek ki saját ötleteitekkel, kedvenceitekkel, ajánljatok további filmeket! A személyes vélemények és a témában íródott hasonló válogatások alapján, íme spanyol listánk, időrendben.
2019-ben az olaszországi Matera mellett a bolgár Plovdiv viseli Európa kulturális fővárosa címet. A második legnagyobb bolgár város az egyik legrégebben lakott európai település, amelyen számos jelentős európai kultúra és korszak nyomott hagyott. A város trák, római, bizánci, gót, török, örmény és zsidó hatásokat egyesít magán. Ahogy a város polgármestere fogalmazott: Plovdiv olyan, mint Európa kicsiben: az ott élő különböző hagyományok és kultúrák együttélése adja kulturális gazdagságát. Az évad jelszava is ezt tükrözi: „Együtt”.
Kisebb szünet után, februártól újult erővel, változatlan lelkesedéssel és szolgáltatásokkal várunk benneteket programjainkon. Az első hónap kínálata mindjárt nagyon színesre sikeredett: vendégünk lesz többek között Kiss Tibi, Hrutka Róbert és Grecsó Krisztián; rendhagyó filmklubunkban vetítjük az Oscar-díjas Deák Kristóf legújabb rövidfilmjét, valamint az idén Oscarra közelébe került Susotázst is. Emellett vendégeinkkel beszélgetünk a digitális kor kihívásairól, az online pénzügyekről, adatvédelemről és a szerzői jogok védelméről is, az egészet pedig egy jó erős portugál bica kávéval öblítjük le. Tartsatok velünk! :-)