A Facebook világában millió ismerősünk van, folyton csak e-mailezünk, de a telefont nem vesszük fel, a közvetlen kollégánkat nem ismerjük, és nem kérdezzük meg senkitől, hogyan érzi magát. Három vendégünk máshonnan megközelítve, de ugyanazt vallja: kis, jól működő közösségek kellenek ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat, hogy tudjuk, nem vagyunk egyedül (női) problémáinkkal, és mindenre van megoldás vagy segítség. Vendégeinkkel Gyárfás Dorka beszélgetett.

0 Vissza

pexels-photo-970594.jpeg

Ha április, akkor környezetvédelem és irodalom: ebben a hónapban hagyományosan zöld témákat járunk körül a Föld napjához kapcsolódóan, és ilyenkor látjuk vendégül a Nemzetközi Könyvhét keretében a kortárs európai irodalom izgalmas személyiségeit is. Most sincs ez másképp: vitaszínházat rendezünk az éghajlatváltozás témakörében, huszadikán pedig ismét az európai irodalomé lesz a főszerep. Észtország idén ünnepli alapításának századik évfordulóját. Ennek alkalmából vetítjük az egyik legnépszerűbb észt regényből készített filmet, a Novembert.  Az Egy csésze Európa sorozatunk ezúttal Németországot és a német kultúrát mutatja be: Szederkényi Olga vendége áprilisban a budapesti Goethe Intézet igazgatója lesz.

 

0 Vissza

valetta2018_01.jpgMáltára utazni akármikor jó, erről már mi is többször írtunk. Szerencsére fapados járattal könnyen és viszonylag jó áron meglátogatható ez a távoli szigetország, „amelyet receptre kellene felírni depresszió ellen”. De nemcsak azért érdemes odautazni, hogy kipróbáljuk a híres nyúlhúsos fogásokat vagy a kaktuszpálinkát, részt vegyünk egy festán, esetleg ringatózzunk Luzzuval Valletta egyik öblében – idén eggyel, pontosabban négyszázzal több okot tudunk arra, hogy miért érdemes meglátogatni Máltát. Bemutatjuk a kulturális fővárosi program legizgalmasabb programjait. 

0 Vissza

dan_husi.PNGEzúttal egy dán finomságot mutatunk be, amely kitűnő fogás még a tavasz előtti (remélhetőleg utolsó) hidegebb napokra. A recept érdekessége, hogy lent leírt módon elkészülő ropogós malacsültet petrezselyemszósszal a dánok hivatalosan meg is szavazták nemzeti ételüknek. Az évszázadok óta hasonló módon elkészülő fogás pedig egyszerű, még a kezdő szakácsokon sem foghat ki.

0 Vissza

fake2.pngÁlhírek / fake news – nagyjából két éve, az amerikai elnökválasztási kampány alatt került (ismét) fókuszba a fogalom, holott a műfaj a nyomtatott sajtóval egyidős. A szándékos félretájékoztatást szolgáló hamis hírek a villámgyors online kommunikáció és közösségi média korában nagyon gyorsan okozhatnak hatalmas károkat. Rajtunk is múlik, hogy minek dőlünk be, de az EU is igyekszik tisztítani a helyzetet és szabályozni ezt a különösen nehéz területet.

4 Vissza

synagogue-2171526_960_720.jpgA páneurópai piknik helyszíne, a Liszt Ferenc Zeneakadémia és most a Dohány utcai zsinagóga épületegyüttese: Európa legnagyobb zsinagógájával együtt most már három magyarországi helyszín viselheti az Európai Örökség címet. Az épületegyüttes az integráció, az emlékezés és a párbeszéd szimbóluma – története sokat mond az európai együttműködésről és értékekről.

0 Vissza

baba1_1.jpgRégebben a csecsemők túlélésének egyik legfontosabb biztosítéka volt, mára az egyenlőség egyik legfontosabb szimbóluma. Az állam praktikus ajándéka, amit senki nem vált pénzre. A kismamák évről évre izgatottan várják, hogy mit rejt az aktuális évi összeállítás: bemutatjuk a finn babadobozt és babakelengyét.

0 Vissza

konyvek.jpegEbben a sorozatunkban egy-egy ország öt legfontosabb – vagy mindenképpen elolvasásra érdemes – könyvét mutatjuk be. A kezdeményezés szándékosan provokatív, hiszen az öt „legjobb” könyv mindenkinek mást és mást jelent. Célunk egy olyan lista összeállítása az ország szerzőinek könyveiből, amelyek közelebb viszik az olvasót az adott ország kultúrájának és embereinek megismeréséhez, amelyek sokat mondanak az ország lakóiról, történelméről. Természetesen minden ilyen lista szubjektív, de ez is a célja – vitassátok, egészítsétek ki saját ötleteitekkel, kedvenceitekkel, ajánljatok további könyveket!

0 Vissza
süti beállítások módosítása