Az UNESCO Világörökség Bizottsága idén is döntött az új világörökségi helyszínek elfogadásáról, és frissítette a veszélyeztetett helyszínek listáját is. Idén is számos egyedülálló természeti, kulturális és vegyes helyszín került a listára a legjelentősebb portugál zarándokhelytől Babilonig – mutatjuk az új európai helyszíneket.
Egész Európában extrém meleg volt az idei nyár, és úgy tűnik, a napokban még egy utolsó kánikulával búcsúzik az évszak. Koppenhágától Lisszabonig, Berntől Athénig mindenhol rekordhőmérsékleteket mértek a nyáron. Azt, hogy mennyire volt meleg ezeken a napokon, a különböző nyelvek különböző szóképekkel vagy mondásokkal írják le. Ezekből mutatjuk most kedvenceinket.
Folytatjuk „öt legjobb film” sorozatunkat – ezúttal a finn elnökség apropóján válogattunk ki pár emlékezetes mozit, amelyek segítenek jobban megismerni az ország filmművészetét vagy magukat a finneket. Szubjektív listánk következik, vitassátok, egészítsétek ki kedvenceitekkel!
Horvátországból eddig még nem hoztunk receptet, ezt most pótoljuk: egy igazán különleges, hamuban sült zöldséges óriáslepényt mutatunk be nektek, amely a helyiek szerint a pizza egyfajta prototípusa. Ha ez ebben a formában talán nem is igaz, az uniós eredetvédelmi oltalom (OFJ – oltalom alatt álló földrajzi jelzés) is bizonyítja: a lepényféle igazi különlegesség, amelynek egész Európában nincs párja. Ha esetleg Közép-Dalmáciában nyaralnátok, érdemes megkóstolni az eredetit – de ha otthon készítenétek el, abban is segítünk.
Receptes kiruccanásaink során még nem jártunk Cipruson, úgyhogy ezúttal onnan hoztunk nektek egy klasszikus finomságot. A vörösboros-fűszeres malacraguval, az aféliával (αφέλια) a sziget minden jobb éttermében találkozhattok, és otthoni elkészítése is nagyon egyszerű, egyedül a pácolásra kell egy picit több időt szánni.
A nyári szünetben picit mi is pihenünk, így az Európa Pontban szeptemberig most nem találkozhattok velünk – viszont, ahogy a korábbi években is, a Sziget fesztiválon kint leszünk. Idén kilenc partnerszervezetünkkel együtt rengeteg hasznos és érdekes EU-s és európai kultúrához kapcsolódó programmal, játékokkal és beszélgetésekkel készülünk.
Július elsejétől soros elnökként Finnország vette át az Európai Unió Tanácsának vezetését. Az ország 1995-ös csatlakozása óta 1999 és 2006 után ez a harmadik alkalom, hogy Helsinki tölti be a tisztséget. Antti Rinne finn miniszterelnök a napokban az EP plenáris ülésén ismertette az elnökség prioritásait és munkaprogramját. A hat hónapos finn elnökség fókuszában a jogállamiság, a versenyképesség és társadalmi integráció, az éghajlatváltozás megfékezésében játszott globális vezető szerep és az átfogó biztonság áll.
Az Európai Parlament plenáris ülése július 16-án támogatásáról biztosította 383 szavazattal az állam- és kormányfők (Európai Tanács) által jelölt német politikust, Ursula von der Leyent a Bizottság élére, így várhatóan öt évig az ő neve szerepel majd az uniós végrehajtó testület nevében. Az új Bizottság hivatalba lépéséig ugyanakkor még sok minden történik: a testületbe minden tagállam delegál egy-egy biztost, akik alkalmasságát az Európai Parlament is megvizsgálja. Röviden összefoglaltuk, mi történik még addig, amíg az uniós menetrend szerint november 1-jén feláll a Von der Leyen-Bizottság.