konzuli_cover.pngBaleset, természeti katasztrófa, rablás, személyazonosító okmányok elvesztése – soha nem jó ezeket megélni, de még rémisztőbb, ha mindez idegen országban történik meg velünk. Pláne, ha olyanban, ahol nincs is magyar képviselet. Szerencsére van ilyen esetben is megoldás: az uniós tagállamok együttműködésének köszönhetően hasonló vészhelyzetekben másik tagállam segíthet. A járványhelyzet alatt minderre még nagyobb szükség lehet, nem árt tudni, mit tehetünk, ha külföldön kerülnénk bajba – de ne feledjük, az utazás továbbra is egyéni döntés és felelősség kérdése.

Uniós polgárként több a jogunk

Azzal, hogy Magyarország az EU teljes jogú tagja lett, magyar állampolgárokként egyből uniós polgárok is lettünk. Ez pedig számos többletjoggal jár: szabadon utazhatunk és telepedhetünk le másik tagállamban, közvetlenül megválaszthatjuk, kik képviseljenek minket az Európai Parlamentben, vagy például európai polgári kezdeményezés segítségével befolyásolhatjuk az uniós döntéshozatalt. Emellett uniós polgárként a fenti esetben az is jár nekünk, hogy baj esetén más, helyben működő uniós ország konzuli hatóságának segítségét kérhetjük, ők pedig ugyanúgy kezelnek majd minket, mint saját országuk állampolgárait.

Konzuli védelem à la EU: együtt lefedjük a világot

Becslések szerint több mint 30 millió uniós polgár lakik állandó jelleggel harmadik országban, és az Eurostat adatai alapján közel hétmillióan fordulnak meg az Unión kívüli olyan helyeken, ahol saját országuknak nincs képviselete. A Külügyminisztérium adatai alapján jelenleg körülbelül száz országban nem működik olyan magyar külképviselet, ahol konzuli védelemben részesülhetnénk, így ez a lehetőség sok világutazó magyart is érinthet.

Miben segíthetnek? Miben nem?

Ha nincs magyar képviselet valamelyik országban, úgy másik tagállam konzuli szolgálatának segítségét kérhetjük például súlyos baleset vagy betegség esetén, halálesettel, letartóztatással, fogva tartással kapcsolatos ügyekben, vagy ha erőszakos bűncselekmény áldozatává válnánk. Természeti katasztrófa – például földrengés, szökőár, vulkánkitörés – és polgári zavargás esetén segítenek a hazaszállításban is, de a leggyakoribb eset az elveszett vagy ellopott úti okmány pótlása. Ilyenkor ideiglenes úti okmányt állítanak ki, hogy a kérelmező biztonságosan hazautazhasson. (Az uniós intézmények nemrégiben fogadták el a javaslatot, amely alapján a közeljövőben ezek az ideiglenes dokumentumok egységesek lesznek.)

konzuli_infograf.png

Fontos tudni: ahogy a magyar külképviseletek, úgy az uniós nagykövetségek és konzulátusok sem kötelesek segíteni többek között hivatalos tolmácsolásban vagy fordításban, letelepedési, munkavállalási vagy egyéb engedélyek beszerzésében, a külföldön tartózkodó személyek felkutatásában, magánjogi vagy munkaügyi viták rendezésében, illetve a meglátogatott országban felmerülő költségek, hatósági bírságok, díjak kifizetésében.

Azt is fontos hangsúlyozni, hogy bár ez a jog az uniós polgársághoz kapcsolódik, érvényesítésében mégsem az EU harmadik országokban működő képviseletei (delegációk) tudnak segíteni, minden esetben egy EU-s ország nagykövetségéhez vagy konzulátusához kell fordulnunk baj esetén.

Mi kell a segítség igénybevételéhez?

Alapvetően semmi: elegendő, ha tudunk erről a lehetőségről, és előzetesen utánanézünk, hogy a célországban van-e országunknak külképviselete, és ha nincs, felírjuk vagy elmentjük valamelyik másik uniós ország képviseletének elérhetőségeit. Ehhez szuper segítséget ad az EU folyamatosan frissített és nagyon egyszerűen kereshető adatbázisa a világ országaiban működő nagykövetségekről és konzulátusokról. Itt például azt is meg tudjuk nézni, hogy adott nagykövetségen milyen nyelveken beszélnek. Egzotikusabb országba való utazás esetén – egy utasbiztosítás megkötése mellett – még érdemes lehet előzetesen regisztrálni konzuli védelemre a Külügyminisztérium rendszerében, így vészhelyzet esetén könnyebben segítséget kaphatunk.

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és az Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

2 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr8816104486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pitju 2020.08.06. 08:07:58

Szép cikk, egy elméletről a mesebeli európáról. Kár hogy a valóságban ebből semmi nem igaz.
Ja de, ez a két bekezdés igen: "Fontos tudni: ahogy a magyar külképviseletek, úgy az uniós nagykövetségek és konzulátusok sem kötelesek........" mert ezek ugye arról szólnak mit nem csinálnak. Nos ezen kívűl egyetelenegy igaz betű sincs a cikkban. Felesleges volt megírni, bár értem valamiért fel kell venni a fizetést.

Örömhernyó 2020.08.06. 15:12:50

@pitju: Nyilván a poszt írójának fogalma sincs a valóságról. A magyar külképviseletek is a csókosok elfekvői, kitérdelt harisnyás aktatologató hölgyek kíséretében. Egy német vagy francia külképviselet meg úgy hajtja el a magyart, ahogy akarja. Eleve ugye már az tolmácsolás lenne, hogy veled szóbaállnak, mert ha magyarul vagy angolul akarsz nekik karattyolni. Nem kötelesek.

Én komolyan kíváncsi vagyok rá, hogy volt-e már valaha olyan, hogy egy magyar beslattyogott egy másik uniós ország követségére és konzuli védelmet kapott érdemben.
süti beállítások módosítása