sauer.pngTalán nincs még egy olyan ikonikusan német étel, mint a savanyú (pontosabban fermentált) káposzta, a Sauerkraut. Ugyan nem német találmány, és egész (Közép-)Európában Elzásztól Magyarországon át Lengyelországig ismert és szeretett eljárás a készítéséhez használt technika, a laktofermentálás, mégis a „németség” egyik fontos eleme. Ráadásul az elkészítéséhez mindössze két alapanyag szükséges: káposzta és só. Nameg egy kis idő, ami nekünk és a finom,egészséges, adalékmentes, vitamindús, probiotikus és hosszan elálló káposztánknak kedvez. A mostanában divatos otthoni fermentálással még csak szemezőknek belépő szintű finomság, ami biztosan jobb lesz, mint a boltból ismert rokonai. Mondjuk, mit érdemes tudni róla és hogyan kell hozzálátni.

2 Vissza

alagut.pngKözel harminc év tervezés, négysávos autópálya és kétirányú vasútvonal a víz alatt, kétszáz focipályányi gyárépület csak a műszaki előkészítéshez, 7,1 milliárd eurós becsült költség, 15 milliméteres illesztési pontosság egy előregyártott betonelemekből álló 19 kilométer hosszú tengeri alagútnál – számos rekordot dönt Európa egyik legnagyobb közlekedési fejlesztése. A Dániát Németországgal összekötő Fehmarn-szorosban futó tengeri alagút lesz a világ leghosszabb süllyesztett alagútja, amely – a transzeurópai hálózat részeként – sokkal közvetlenebb, gyorsabb és nagyobb volumenű közlekedést tesz lehetővé majd Skandinávia és Közép-Európa között.

0 Vissza

veszprem_2_kovacs_balint.jpgIdén Veszprém – egyedülálló módon a Bakony-Balaton régióval közösen, egységes élményrégióként – viseli az Európa Kulturális Fővárosa címet. Rengeteg zene, világsztárok, kiállítások, színdarab az erdő mélyén, mozi a csillagos ég alatt – van miből válogatni. Segítünk, hol tudsz a programok közt keresni, és adunk néhány tippet is.

0 Vissza

se1.jpgBiztonság, versenyképesség, zöld átállás és jogállamiság – ezekkel a prioritásokkal indul útjára Svédország harmadik uniós elnöksége. Az ország programját jelentősen meghatározza az Ukrajna elleni orosz agresszió és annak az Európai Unióra gyakorolt gazdasági, energiapolitikai és társadalmi hatásai. Nézzük a részleteket!

1 Vissza

Az elmúlt években nem igazán volt jelentős az Európai Unió tagállamaiban az infláció – benne az élelmiszerár-drágulás –, de egy év alatt Európa-szerte hihetetlen mértékben megemelkedett az élelmiszerek és a nem alkoholos italok ára. A drágulás mögött számos tényező húzódik meg, amelyek közül csak az egyik a jelentős energiaár-emelkedés. Van, ahol csak mintegy 10 százalékkal kell többet fizetni ugyanazért, mint egy éve, de van olyan ország – sajnos ez hazánk –, ahol 12 hónap elteltével átlagosan másfélszer annyit hagyunk ott egy bevásárlás alkalmával. Friss körkép az EU-ból.

01_ujevi_fogadalmak_fb_cover.pngAz Európa Pont januári programjaiban új évvel, újrakezdéssel, esélyekkel foglalkozunk. Az év eleji kapunyitási pánikról Almási Kittivel, Fuller Bianka tiktokker pszichológussal és az online bejelentkező Feldmár Andrással, a fogyatékossággal élők, kiemelten a gyerekek társadalmi beilleszkedéséről pedig Fenyvesi Zoltán kerekesszékes maratonistával, pszichológusokkal és az UNICEF képviselőjével beszélgetünk. Szintén az újrakezdésről és az azt nehezítő titkokról szól egy különleges animációs dokumentumfilm. Emellett ellátogatunk az Európai Uniós soros elnökségét az első félévben betöltő Svédországba is.

0 Vissza

proglivius-10_copy.pngA címben szereplő szlogen volt az egyik legfontosabb vezérelv a Veszprém-Balaton 2023 Európai Kulturális Főváros (EKF) programjának megalkotásakor. A szervezők mindent megtettek azért, hogy az EKF-fel adódó lehetőség a balatoni holtszezonon és 2023-on túl is még nagyon hosszú ideig előnyére váljon a helyieknek és a régióba látogatóknak. Bíznak benne, hogy az ott lakók bevonásával, sokszor helyi ötletek és vállalkozások, kreatív szolgáltatók EKF-es megtámogatásával indított projektek hamar önjáróvá válnak és sokáig szolgálják még a várost és tágabb régióját. A veszprémi kulturális fővárosi program kitalálói meséltek nálunk a januárban induló rendezvénysorozatról.

0 Vissza

szah1.jpgAz Európai Parlament emberi jogok védelméért és a gondolatszabadságért kiosztott Szaharov-díját idén Ukrajna bátor népe kapta. Rendezvényünkön két frontot megjárt újságíró – a HVG-s Földes András és Vörös Szabolcs a Válasz Online-tól –, illetve Antoine Bernard, a Riporterek Határok Nélkül igazgatója beszélgetett sajtó- és véleményszabadságról, a média felelősségéről és az újságírókat fenyegető veszélyekről. A teljes beszélgetés a posztban visszanézhető.

0 Vissza
süti beállítások módosítása