nagymeno0.pngOktóberben két igazi nagyágyú is vendégünk volt az Európa Pontban. Hogyan tudott Zsiga Melinda kickbox-bajnok erőt meríteni traumáiból és megpróbáltatásokkal teli gyermekkorából? Belevágna-e újra a Sziget Fesztivál megalapításába Gerendai Károly, ha ma lenne 23 éves? Ezt is megtudhatjuk a beszélgetésből, amely a blogon egészben visszanézhető, podcastunkon pedig meg is hallgatható.



Két vendégünk különleges élet- és karrierútjukkal kiemelkedő eredményeket értek el, és sokak számára példaképként szolgálnak Magyarországon. De ők sem így kezdték, sőt!

nagymeno1.png

Zsiga Melinda kétszeres világbajnoki bronzérmes és magyar bajnok kickboxoló hátrányos helyzetéből kitörve lett világhírű sportoló. Állami gondozott volt, három családnál nevelkedett, súlyos bántalmazottként, és folyamatosan azt érezte: nem kell senkinek. Emiatt a mai napig benne van a bizonyítási vágy. Válogatott kézilabdázónak készült, ezért jött Budapestre – és amint megérkezett, el is szakadt a keresztszalagja. Emiatt szinte azonnal váltania kellett, és több állomáson – például bikinimodellkedésen és ökölvíváson – keresztül így jutott el a kickboxig.

Melinda ma is minden versenyen bizonyítani szeretne. Az is motiválja, hogy aki most hall róla, ne a múlt, hanem a jelen eredményei és teljesítménye alapján ítélje meg. Úgy gondolja, hogy a mostani szeretet és elismerés nemcsak az eredményeinek szól, hanem annak is, hogy példát tud mutatni. Ő a háttere, gyerekkori traumái ellenére, állami gondozottként és romaként lett sikeres – ha van akaraterő és kitartás, akkor bárki meg tudja csinálni. Ehhez kell valamilyen szintű tehetség, de szorgalom és munka nélkül nem fog menni.

nagymeno2_1.pngGerendai Károly 22 évesen, barátaival hozta létre a Sziget Fesztivált, és mint elmondta: „ha tudtuk volna, mibe fogunk, bele se kezdünk.” Sokkal kevésbé volt mostoha gyerekkora, de mindig úgy érezte, környezete nem bízik benne és nem hisz az álmaiban. Emiatt görcsösen vágyott a sikerre, és bizonyítani akart, főleg, ha az adott feladat lehetetlennek tűnt. Fiatalon kezdett a koncertszervezésbe, már 17 évesen elköltözött otthonról, amikor szülei válaszút elé állították: vagy iskola, vagy zeneipar. A szakmában alulról kezdte – plakátragasztóként, hangfalpakolóként, jegyszedőként dolgozott, fokozatosan haladt előre, és a Sziget létrehozásakor már a Sziámi zenekar menedzsere és kiadója volt.

A tudatosság, önfegyelem és akaraterő mindkettőjük életében jelen van. Melinda elmondta: az élsport rengeteg küzdelmet és lemondást igényel – a „legszemetebb dolog” a versenysúly megszerzése és megtartása, ami miatt még egy sikeres verseny után sem lehet kiengedni. Károly ebből a szempontból inkább a maga ura tudott lenni, de ez nem jelenti azt, hogy elengedhette volna magát. Tudatos döntéseket hozott a céljai elérése érdekében. Látta például, hogy ebben a szakmában szinte mindenki sok alkoholt fogyaszt, ő viszont úgy érezte, az alkohol sokkal inkább távolítja a céljaitól, mert nem tudna fókuszálni. Ezért döntött úgy rögtön az elején, hogy antialkoholista lesz: ha mindenki kínál, egyszerűbb az összes invitálásra nemet mondani, és nem bántunk meg senkit.

nagymeno3.png

Miért nincs jelen Gerendai Károly a közösségi médiában és milyen szerepet játszott ez abban, hogy kiszállt a Szigetből? Milyen előítéleteitől tudott megszabadulni és mit tanult ebből?

Miért nem mer bemenni a boltba Zsiga Melinda és miért nem szerepel valóságshow-ban?

Mi volt vendégeink számára a legnagyobb elismerés, amit kaptak? Mit tart menő díjnak Melinda és milyen játékot játszott kitüntetései átvételekor Károly?

Minderről és sok másról is szó volt a beszélgetésben, amit itt lehet végignézni videón:


…és végighallgatni az Európa Pont podcastján:

 
---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, hallgasd a podcastunkat, kövess minket a Facebookon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr2418237663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása