A műanyag és a műanyaghulladék a szó átvitt és konkrét értelmében is átszövi életünket: ott van mindennapi használati tárgyainkban, élelmiszereink nagy részének csomagolásában, az életmentő vakcina fecskendőjében, és – mikroszkopikus méretben – még ivóvizünkben, sőt, szerveinkben is. A modern élet velejárója, teljesen nélkülözni vagy kiváltani valószínűleg sosem fogjuk, a növekvő mennyiségű műanyaghulladék ugyanakkor egyre nagyobb problémát jelent ökoszisztémánknak. Az eldobható műanyagok forgalmazásának uniós tilalma, a körkörös gazdaság esélyei, a szemléletváltást akadályozó tévhitek és látszatmegoldások, a hulladékgazdálkodás hierarchiája mind összefügg ezzel a hihetetlenül komplex témával – nemrégiben mindezekről beszélgettünk a műanyagkérdés hazai szakértőivel.

A beszélgetésen vendégünk volt Hizó Ferenc, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára, aki elsősorban a kérdés szabályozói vetületébe engedett betekintést, Kitta Gergely a Klímapolitikai Intézettől és dr. Aleksza László a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemről, akik a kérdés kutatási és edukációs vonatkozásáról beszéltek, illetve Simon Gergely a Greenpeace-től, aki pedig elsősorban a kérdés globális összefüggéseire mutatott rá.

Műanyagtársadalomban élünk

A beszélgetésen elhangzott statisztikák szerint évente kb. 350 millió tonna műanyagot gyártunk világszinten, és ez a mennyiség egyelőre elképesztő ütemben nő. Bár a műanyagszemét okozta probléma régóta ismert, és számos intézkedés született már kezelésére a szelektív gyűjtéstől az újrahasznosításig, a világon eddig legyártott műanyagoknak mindössze 9%-át (!) sikerült újrahasznosítani, míg 91% égetőben, lerakóban vagy legrosszabb esetben a tengerekben, óceánokban végezte – hívta fel a figyelmet a probléma jelentőségére Simon Gergely.

Sokan démonizálják a műanyagot, ám ez a modern élet egyik velejárója, számos esetben szinte elkerülhetetlen használata. Ez nem csoda, hiszen az anyag hihetetlenül sokoldalúan hasznosítható, tartós, gyártása és tömegtermelése megoldott és olcsó – egyetlen helyettesítő anyag sem bír ennyi pozitív tulajdonsággal. Ahogy a beszélgetésen Kitta Gergelytől elhangzott: valójában „műanyagemberek” vagyunk, civilizációnk egyik nagyon fontos alapja a műanyag, amely teljesen áthatja a társadalmat. A műanyagról való lemondás tulajdonképpen a jelenlegi civilizációról, a fogyasztói társadalomra épülő nyugati stílusú életről való lemondást is jelentené, amelyet ő is elképzelhetetlennek tart.

Harc az egyszer használatos műanyagok ellen

A műanyaghulladék egyik jelentős része egyszer használatos tárgy. Ezeket nagyon rövid ideig használjuk – egy automatából vásárolt kávé megkeverése kb. 5 másodperc, a műanyag evőeszközt a családi pikniken maximum 10 perc múlva kidobjuk. A hátramaradó szemét ugyanakkor hosszú évtizedekig, sőt beláthatatlanul hosszú ideg velünk marad a Földön – nagyon sok esetben kezeletlen hulladékként.

A tíz legelterjedtebb egyszer használatos műanyag termék és a halászeszköz együtt a tengeri hulladék 70%-áért felelős Európában. Éppen ezért is lépett fel az EU a valóban elkerülhető műanyagtermékek forgalmazása ellen – hosszas előkészítő munka után idén nyáron elkezdik kivezetni az egyszer használatos műanyagokat (például a műanyag fültisztító pálcikákat, evőeszközöket, tányérokat, szívószálakat, italkeverőket és léggömbpálcikákat) az EU országaiban. A szabályozás Magyarországon is hatályba lép 2021. július 31-én – erősítette meg Hizó Ferenc. Ekkortól tilos lesz ezeket forgalomba hozni, ugyanekkortól a 15-50 mikron közötti falvastagságú (a „kiflizacskónál” vastagabb) egyszer használatos műanyagzacskók (pontosabb nevükön műanyag hordtasakok) is csak biológiailag bontható anyagból készülhetnek.


Kép forrása

Mindezek mellett az uniós jogszabályok, és ennek megfelelően a hazai előírások is számos műanyagtermék forgalmazásának és használatának csökkentését irányozzák elő még, amit a következő években még számos intézkedés támogat. Ilyen lesz többek között a visszaváltási vagy betétdíj kötelező bevezetése várhatóan 2023-tól, vagy a kiterjesztett gyártói felelősség alkalmazása, amely a hulladékkezelés feladataiból és költségeiből a korábbaiknál jóval nagyobb részt hárít majd a gyártókra. Ez utóbbiaktól jelentős változást remélnek a beszélgetés résztvevői: a kiterjesztett gyártói felelősség például véget vethet a műanyag relatív „olcsóságának”, amelyet sokan az anyag túlhasználatának egyik legfontosabb okaként tartanak számon.

A megoldás: a körforgásos gazdaság?

Aleksza László bizakodóan beszélt az EU által is támogatott körforgásos gazdaság modelljéről, amely számos eszközzel segíti a műanyaghulladék elleni küzdelmet. Az európai zöld megállapodás központi elemeként ez a gazdasági modell már csak az egyértelmű nyersanyagszűkösség miatt is meghaladja a megszokott lineáris „termeld meg – fogyaszd el – dobd el” fenntarthatatlan logikáját. Újfajta szemléletével, az újrahasznosítás, felújítás, tartós használat és megosztás ösztönzésével valóban fenntarthatóbb irányba kormányozhatja az európai gazdaságokat.

Az ehhez kapcsolódó hulladékcsökkentési célszámok és intézkedések (például 2035-től a települési hulladék mindössze 10%-a kerülhet hulladéklerakóba, szemben a mostani 24%-os uniós átlaggal, vagy 2030-ig az összes csomagolási hulladék 70%-át vissza kell majd gyűjteni) a szakértők szerint teljesen új szemléletet jelenítenek meg az EU-ban és hazánkban is a hulladékkezelés tekintetében. Mindezek alapjaiban változtathatják meg a hulladékokhoz való hozzáállásunkat.




Komplex képlet: tévhitek és álmegoldások

A beszélgetésen szó esett több tévhitről, illetve megoldásnak tűnő félmegoldásról, amelyek hosszabb távon a szemléletváltást akadályozzák, sőt, adott esetben még problémákat is generálhatnak. Az egyik ilyen közkeletű tévhit a „lebomló” zacskókkal kapcsolatos, amelynek már a közkeletű neve is félrevezető. Sokan azt gondolják, hogy a zacskók használatával már tesznek környezetükért, hisz ezek a természetben maguktól elbomlanak, és értékes humusszá válnak. Ez azonban téves feltételezés és önámítás: ezek a növényi alapú zacskók csakis ipari komposztálással, azaz biológiailag bonthatók, hazai visszagyűjtésük erre a komposztálásra pedig egyelőre nem megoldott. Otthoni komposztban sem használhatók, a műanyagszemét közé szelektálva pedig „elszennyezik” a már kiválogatott szemetet, amelyet így külön munkával kell megtisztítani. Kitta Gergely emellett arra is emlékeztetett, hogy az ilyen anyagok előállításához felhasznált magas keményítőtartalmú növények akár monokultúrák elterjedéséhez vezethetnek, komoly biodiverzitási veszélyt is jelenthetnek, ugyanakkor az ipari komposztálás karbonlábnyomát sem szabad figyelmen kívül hagyni.




Nem minden (olyan) jó, ami annak látszik

Ugyanígy nem szabad hamis illúzióba ringatnunk magunkat az eldobható műanyagok helyettesítésére használt anyagokkal kapcsolatban sem. Attól, hogy a pikniken nem műanyag, hanem papírtányér van a kezünkben, még nem biztos, hogy a legjobbat tettük környezetünkért, az ilyen papíreszközök előállításának víz- és energiaigénye ugyanis sokszorosa lehet a műanyaghoz képest. A papírnak látszó, ugyanakkor vékony műanyaggal bélelt italosdobozok pedig igazi álmegoldások: a fogyasztók talán azt gondolják, hogy jobb a papírt (is) tartalmazó csomagolást választani, azonban ezen kompozit anyagok visszaalakítása és újrahasznosítása szinte lehetetlen.

Sokan fűznek még nagy reményeket a különböző „műanyag-faló” enzimekhez és hasonló megoldásokhoz, mintha ezek az – egyébként valóban áttörő – innovációk végképp megoldanák a műanyagkérdést. Ehhez kapcsolódóan a beszélgetés összes résztvevője hangsúlyozta a hulladékgazdálkodási hierarchia fontosságát. Eszerint elsődleges feladat a hulladék megelőzése (ahogy mi is írtunk róla, „az a jó hulladék, ami nem keletkezik”), ezt követi hasznosságban az újrahasználat, majd az újrahasznosítás, az energetikai hasznosítás (elégetés), és ezt követi a lerakás (a hulladékhierarchiáról részletesebben lásd keretes írásunkat).



Egyéni és globális felelősség, szemléletváltás, edukáció

A vitapartnerek egyetértettek abban, hogy a valódi változáshoz szemléletváltás kell, ahhoz pedig elengedhetetlen a megfelelő tájékoztatás és oktatás. Kitta Gergely szerint tarthatatlan például az, hogy a közoktatásban az egyik legjelentősebb globális kihívásról és kapcsolódóan a hulladékkezelés fontosságáról mindössze egy fejezet szól környezetismeret órán.

Simon Gergely az egyéni felelősség mellett a fejlett világ globális felelősségét hangsúlyozta. Márkavizsgálatok kimutatták, hogy mindegy, hol vizsgáljuk a természetben fellelhető  szemeteket: a Csendes-óceán szemétszigeteiben, az olasz tengerparton, vagy épp a Felső-Tiszán található úszó szemét ugyanattól a négy-öt globálisan aktív cégtől származik. A Greenpeace munkatársaként továbbra is megtesznek mindent azért, hogy ezeket a cégeket valódi változásra bírják, hogy „ne hárítsák a felelősséget egyedül a fogyasztókra”, akiktől naivitás is várni e komplex probléma megoldását. Szerinte a jogszabályi szigorítások, tilalmak, büntetések és például kötelező újrahasználati előírások, visszaváltási díjak bevezetése vezethetnek ahhoz, hogy megszakítsuk függőségünket az egyszer használatos műanyagoktól.

A beszélgetésen még számtalan érdekes példa és elképzelés szóba került, a teljes beszélgetés (kb. 75 perc) itt megtekinthető:

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!