1.pngA hónapban választunk: öt év után május 26-án ismét arról szavazunk, hogy kik képviseljék Magyarországot az Európai Unió egyik legfontosabb döntéshozó szervében, az Európai Parlamentben. Programjaink így e hónapban is ehhez kapcsolódnak: a választási jogok gyakorlásával és Európa jövőjével kapcsolatos kérdéseket feszegetünk. Idén az Európa-napi fesztivált május 12-án tartjuk, a helyszín ismét a Szabadság tér. Filmklubunkban A Szüfrazsett című filmet vetítjük, eljön hozzánk Jordán Tamás is Szókratész védőbeszédével, az évadot pedig az Ivan & The Parazol akusztikus koncertjével zárjuk.



15-én, szerdán
Jordán Tamás és Székely Norbert előadásában hallgathatjátok meg nálunk Szókratész védőbeszédét Platóntól „Az athéni bírák maguk a nézők, egy olyan erkölcsi normát kíván felmutatni (rendkívül szórakoztató formában), mely talán kiveszőben van. Helytállásról van szó, az ügyekhez való ragaszkodásról, arról, hogy »az erény és igazságosság fontosabb, mint a pénz«.” A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, regisztrálni a szokratesz.eventbrite.com felületen lehet.

5.jpg

Az ókori Görögország után a mai Itália felé vesszük az irányt Egy csésze Európa sorozatunkban, május 20-án, mivel az idei egyik kulturális főváros a délolasz Matera. Szó lesz a világörökséghez tartozó barlanglakásokról, de kiderül az is, mi köze a Mezzogiorno világának az Odüsszeiához, az Aeneishez, Lucullushoz, Maradonához, Sophia Lorenhez és Márai Sándorhoz. Megpróbáljuk megfejteni, mi lehet a titka Materának, amely a második világháború után Olaszország egyik nyomornegyedének számított, most pedig a Dél leggyorsabban fejlődő városa. Az est díszvendége Gian Luca Borghese, az Olasz Kultúrintézet igazgatója, az est műsorvezetője Szederkényi Olga újságíró. Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött (jelentkezés: egycseszeeuropa@gmail.com).

6.jpg

Lumiѐre Filmklubunkban május 23-án A szüfrazsett című filmet vetítjük Carey Mulligannel a főszerepben. A film abba a korba kalauzol bennünket, amikor a nők még nem rendelkeztek szavazati joggal, ugyanakkor a hétköznapi munkából már rendesen kivették a részüket. Az első nőjogi mozgalmak idejében játszódó filmben Mulligan egy mosónőt alakít, aki lassan azonosul a szüfrazsettek ügyével, és ráébred, hogy harcolnia kell a jogaiért és az emberi méltóságáért a munkahelyén és odahaza egyaránt. A filmvetítést követően Stőhr Lóránt filmkritikussal beszélgetünk.

7.jpg
Az idei évadot a nyári szünet előtt egy különleges koncerttel zárjuk már júniusban, 5-én: az Ivan & The Parazol fele akusztikus felállásban jön el hozzánk. Az este stílusát most is alapvetően a 60-as és 70-es évek kortárs irányzatokkal ötvözött zenei világa határozza meg.

8.jpg

Utána őszig programszünetet tartunk, de szolgáltatásainkkal egészen július 19-ig várunk mindenkit, és ahogy megszokhattátok, kollégáinkkal majd a Szigeten, a European Meeting Pointban is találkozhattok.

Az Európa Pont májusi programjainak részletes leírása az Európa Pont Facebook oldalán olvasható. Valamennyi program ingyenes, szeretettel várunk minden érdeklődőt! 

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr1914847088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása