A százötvenezer lakosú észak-portugál város, Braga sorra nyeri az európai díjakat 2025-ben. A siker hátterében a kétezer éves történelem, a pezsgő startupkultúra és az inkluzivitás összeegyeztetése áll. Lássuk részletesen, milyen is Braga!

 

Bragát meglátogatni olyan, mint egy időutazás – írja a város önkormányzata az érdeklődők számára. Az óváros a kulturális hagyományok és a vallás régi értékeit őrzi, de jól megfér a városközpontban felfedezhető vállalkozói kedvvel és a fiatalos szellemiséggel.  Itt található például a Bom Jesus do Monte (borítóképünk), a Sameiro-szentély (Santuário do Sameiro), a közelben pedig a legrégebbi portugál katedrális, a 11. században alapított Tibães kolostor (Mosteiro de Tibães) – nem véletlen, hogy a várost gyakran a ⹂portugál Rómánakˮ is nevezik.

 

Jardim de Santa Barbara. Fotó: aprott, iStockphoto

 

 

De Braga egyben innovációs hotspot is: a kétezer éves történelem mellett megférnek a kísérletező fiatal művészek és a startupkultúra – a Startup Braga eddig több mint száz vállalkozásnak adott szárnyakat, miközben a város évente kétezer új álláshellyel is támogatja az ambíciókat. Közben ott vannak a kreatív programok – mint a Gnration Open Day vagy a kultúrát és technológiát ötvöző INDEX Művészet és Technológia Biennálé.

 

A város innovációs törekvéseinek eredményeit uniós szinten is értékelték. Az Európai Innovációs Tanács (EIC) a Horizont Európa keretprogramból évente jutalmaz iCapital díjjal dinamikus, inkluzív innovációs ökoszisztémával rendelkező városokat. Nyert már többek között Barcelona (2014), Amszterdam (2016) vagy Párizs (2017) is. A díjat 2021 óta újabb kategóriában is kiosztják, a kisebb – 50-250 ezer közötti lakosú – városok számára. Ezt, az Európa Feltörekvő Innovatív Városa kategóriát nyerte el most Braga, az Európai Innovációs Főváros pedig Torino lett.

 

 

 

Kép: European Innovation Council

 


A díjjal azokat a városokat ismerik el, amelyek sikeresen összekapcsolják a polgárokat, a tudományos intézményeket, a vállalkozásokat és a helyi hatóságokat a modernizáció érdekében. A város a díjat azzal érdemelte ki, hogy számos innovatív megoldást fejlesztett ki a technológiai alapú klaszterektől kezdve a kulturális és kreatív iparágakig, és erős innovációs ökoszisztémát hozott létre, amelynek középpontjában az együttműködés és a befogadás áll – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy Braga ez utóbbi értékek alapján egy másik európai uniós díjjal is gazdagodott idén. A Befogadás és sokszínűség európai fővárosai díjjal azokat a városi kezdeményezéseket tüntetik ki, amelyek a nemek, a származás, a vallás, a fogyatékosság, az életkor vagy az LMBTIQ-egyenlőség tekintetében támogatják a sokszínűséget és a befogadást.

 

Braga az inkluzív lakhatásért járó különdíjat nyerte el az időseket, a fogyatékkal élőket, az egyedülálló szülőket, a romákat, a migránsokat és a családon belüli erőszak áldozatait támogató stratégiájáért. Braga már 2019 óta dolgozik az innováció és a befogadás érdekében, és az akkor vállalt célok melletti elköteleződés idén meghozta a gyümölcsét. Braga többek között

 

- megfizethető hosszú távú ápolási szolgáltatásokba és más közösségi alapú szolgáltatásokba fektetett az elszigetelődés elleni küzdelem és az idősek társadalmi befogadásának előmozdítása érdekében.

- lakhatási támogatást – többek között közműdíjak alóli mentességet – és technikai segítséget nyújt a leromlott állapotú lakások restaurálására,

- a generációk közötti szolidaritást támogatja – egy programban például idős lakosok osztják meg otthonukat egyetemi hallgatókkal.

- határokon átnyúló közösségi támogatási hálózat kialakítása érdekében együttműködik más szervezetekkel.

 

Június 11-én Perger István (A Keletiből Hongkongba) sorozata, az EU Expressz úticélja is Braga lesz. Ha kedvet kaptál, csatlakozz – a helyszíni regisztráció ugyan már betelt, de lesz élő online közvetítés az Európa Pont Facebook-oldalán és Youtube-csatornáján is.

 

 

Borítókép: Bom Jesus do Monte katedrális, Sergey Peterman, iStockphoto

 


---

Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, hallgasd a podcastunkat, kövess minket a Facebookon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/18885750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása