mesescsodak_varrodani_cover_ep.jpgMájusban Mérő László elmeséli, hogyan születik valójában az innováció, és körbejárjuk, mit tehetünk, hogy az éghajlatváltozás, az egyre gyakoribb aszályos időszakok, a vízhiány ne tegye tönkre termőföldjeinket. Az EU Expressz Goriziába-Nova Goricába, a mára határtalan olasz-szlovén városba robog, Varró Dani és Molnár György pedig verses-zenés műsorral köszönti a gyermeknapot. Részletek és regisztráció a blogposztban.

 

Sűrű május elé nézünk. Május 11-én a budapesti Szabadság téren Magyarország 21 éves európai uniós tagságát és az EU születésnapját ünnepeljük az idén már 21 kilométeres futóversennyel és az azt követő Európa-napi fesztivállal. A hónap második felében pedig megszokott helyszínünkön, a Millenárison tudtok programjainkhoz csatlakozni.

 

Először, május 20-án Mérő László lesz a vendégünk. A matematikus, pszichológus és gondolkodó számtalan könyve és előadása bizonyítja, hogy a logika és az irracionalitás nem összeférhetetlen. Miért szükségszerű, hogy a régi egyensúly felborulásakor születnek meg a jövő nagy ötletei – akár olyanok is, amelyek korábban kudarcot vallottak? Hogyan működik az innováció valójában, és milyen feltételek szükségesek a sikeréhez? Mindezt megtudhatod Mérő László közérthető, humoros előadásából, amely ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni Tixa-oldalunkon tudsz.

merolaszlo_cover_ep_a.jpg

 

Az éghajlatváltozás, az aszály és a vízhiány egyre komolyabb hatással vannak környezetünk, termőföldjeink és élő környezetünk jövőjének alakulására – aggasztóan rossz irányba.  Egyre komolyabb a tét: veszélyben vannak a termőföldek, a mezőgazdaság és állattartás, az élelmiszerbiztonság, mindennapi életünk.

 

Mit tehetünk a helyi közösségek szintjén, és mit lehet tenni európai léptékben? Hogyan válhat a tájfajták megőrzése, a fenntartható vízgazdálkodás és a korszerű tudás valódi cselekvéssé? Milyen szerepe lehet az őshonos fajtáknak az elsivatagosodás elleni küzdelemben? Hogyan kapcsolódhatnak össze a helyi megoldások az uniós stratégiákkal? Mit tanulhatunk a természetközeli vízgazdálkodás jó gyakorlataiból? Mikor jön el a fordulópont – és ki hozza meg a döntést? Erről lesz szó május 21-ei beszélgetésünkön, a  résztvevők Szarvas József, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Tündérkert-mozgalom alapítója, Dedák Dalma, a WWF Magyarország környezetpolitikai szakértője és Takács Péter, az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság munkatársa. Az eseményre itt tudsz regisztrálni.

utolsocsepp_cover_ep_v2.jpg

 

Az EU Expressz úticélja május 26-án egyből két város: a szlovén Nova Gorica és az olasz Gorizia 2025-ben közösen lesz Európa egyik kulturális fővárosa. A régió történelme Európa viharos évszázadait tükrözi. A második világháború utáni párizsi békeszerződések kettévágták a térséget, Gorizia részben Olaszországnál maradt, más területek viszont az akkori Jugoszláviához kerültek – így jött létre a ma Szlovéniához tartozó Nova Gorica 1948-ban. A városok határa a schengeni övezet létrejöttével szimbolikus kapuvá vált – nem véletlen, hogy az EKF-címért indított GO! 2025 program a kultúra határokon átívelő erejét ünnepli.

 

Perger István (A Keletiből Hongkongba) házigazda vendége ezúttal Gabriele La Posta, az Olasz Kultúrintézet igazgatója, az olasz nagykövetség kulturális attaséja, Simona Vučak, Szlovénia magyarországi nagykövet-helyettese és Zorko Pelikan, a szlovén nagykövetség meghatalmazott minisztere. Az eseményre itt tudsz regisztrálni.

eux_cover_gorizia_ep_v2_b.jpg 

Ezeket az eseményeinket  élőben online is követheted az Európa Pont Facebook-oldalán, az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Youtube-csatornáján és Facebook-oldalán is.

 

Május 27-én a gyermeknaphoz kapcsolódóan Varró Danival és megzenésített verseivel várjuk a gyerekeket az Európa Pontban.

 

Sokan járhattatok már Túl a Maszat-hegyen, kóstolhattátok meg a Szívdesszertet, vagy kérdezhettétek, Mi lett hova? Varró Dániel utánozhatatlan stílusban írt versei és műfordításai Molnár György zeneszerző-gitáros-énekes segítségével dallammá válnak, a sorok életre kelnek, és a gyermekek is a varázslat részesei lehetnek. Az esemény ingyenes, de minden résztvevőnek – gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt – előzetes regisztráció szükséges ezen az oldalon.

 

 

Várunk májusi programjainkon!

 

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, hallgasd a podcastunkat, kövess minket a Facebookon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr4218855262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása