busok.PNGAz uniós források nemcsak a fővárosban vagy a nagyvárosokban élők életét segítik – sőt! Ezekről a lehetőségekről ugyanakkor nem feltétlenül értesül mindenki, aki élhetne vele. Ezen szeretne egy kicsit segíteni az Európai Bizottság, amely most „házhoz megy” az információval. A ma induló tájékoztató kampány nagy látogatottságú vidéki rendezvényekre fókuszál, az első állomás a mohácsi busójárás Baranyában.

0 Vissza

gyum.jpgMost karácsonykor irtó drága volt a dió a bejglibe, aki pedig nyáron fapadossal Barit célozta meg és egy kicsit barangolt Pugliában, azt igen lehangoló kép fogadta a korábban gyönyörű, olajfás táj helyett. Az EU az ilyen esetek miatt most megtiltja, hogy külföldről az EU-ba gyümölcsöt vagy zöldséget hozzunk. Nem, nem a brüsszeli bürokrácia őrült meg, csak az EU egységes piacán is minden mindennel összefügg. Mondjuk, hogyan és mi maradhat a bőröndben – illetve Magyarország milyen könnyítéssel alkalmazza egyelőre a közös szabályokat.

0 Vissza

utazastervezes.PNGAhogy a korábbi években, idén is elkészítettük segédletünket az európai munkaszüneti napokról. Mivel idén is lesz pár hosszabb (három vagy négynapos) hétvége Magyarországon, érdemes átböngészni, ezekre a napokra utazást tervezve mi vár ránk a többi tagállamban.

0 Vissza

utazas.pngAz Európai Unióban a világon egyedülállóan erősek az utasjogok, amelyek légi, hajós, távolsági autóbuszos és távolsági vasúti közlekedés esetén védik a közösség területén utazókat. Egy friss kutatás azonban rámutatott: ezeket a jogokat nagyon kevesen ismerik és érvényesítik az EU-ban. Gyorstalpalónk következik, hogy ha probléma merülne fel, tudjátok, mi jár, hol nézhettek utána, és milyen átmeneti kivételek vannak még érvényben.

0 Vissza

klasszik-lasszo-koncert-original-143426.jpgFebruári programjaink Európa épített és eszmei örökségének sokszínűségére hívják fel a figyelmet. Lesz nálunk komoly kérdéseket boncolgató dráma Fatih Akıntól, verses-dallamos perfomansz a Klasszik Lasszó  alkotócsoportjától, horvát kulturális örökségek horvát elnökséggel és vagy húszféle társasjáték a Játszóház Projekttől.

0 Vissza

evszava.pngAz Oxford Angol Szótár szerkesztői minden évben kiválasztják azt az egy szót, amelynek használata az adott évben ugrásszerűen megnőtt, és amely egyúttal találóan fejezi ki az adott év „jellegzetes magatartásmintáját, hangulatát vagy aggodalmait”. 2019-ben a döntős szavak egytől-egyig a klímaváltozáshoz kapcsolódtak.

0 Vissza

hr1.pngA rutinos finnektől év elején a debütáló Horvátország vette át az EU Tanácsának vezetését. Déli szomszédunk először vezeti soros elnökként az EU tagállamait tömörítő uniós döntéshozó szervet. Az elnökség feladatai közül kiemelkedik a következő, hétéves pénzügyi keret vitája, amelyet mielőbb egy kompromisszum irányába kellene terelnie a horvát elnökségnek, valamint a január végén valósággá váló brexit „utókezelése”

1 Vissza

A gazdasági és politikai válság napról napra mélyül Venezuelában, de ők bíznak még a békés változásban. Egyikük az Európai Parlamentből képviselőként, másikuk a magyarországi venéz diaszpórából támogatja hazája demokratikus átalakulását és viszi hírét az ott történteknek Európában és a világban. Leopoldo López Gil EP-képviselővel és María Beatriz Rosell Pérezzel, a Viva Venezuela – Hungría civil szervezet alapítójával – a venezuelai demokratikus ellenzék Szaharov-díja kapcsán – az aktuális venezuelai helyzetről beszélgettünk

 

1 Vissza