Nem tagadjuk, nagyon szeretjük az európai nyelvek érdekes szólásait. Mostani gyűjtésünk apropója az ősz, pontosabban az ősz színei – íme kedvenc kifejezéseink.
Ha minden a korábbi tervek szerint halad, akkor valószínűleg most utoljára hozzuk előrébb egy órával az esti sötétedést óraátállítással. Ehhez két feltételnek kell teljesülnie: az, hogy a terveknek megfelelően 2021 legyen az uniós szintű kivezetés éve, és az, hogy Magyarország – a konzultáció eredményéhez és a számunkra kulcsfontosságú országok preferenciáihoz igazodva – „örök nyárra” váltson jövőre.
Sajnos, úgy tűnik, a világszintű koronavírus-járvány még velünk marad egy ideig. Amíg tart a pandémia, mindent meg kell tennünk magunk és környezetünk megóvásáért – fontos, hogy vigyázzunk egymásra. Posztunkkal ehhez nyújtunk egy kis segítséget.
Nagyon vártuk, hogy újra személyesen találkozhassunk programjainkon, hosszú volt ez az időszak nélkületek! :-) Mindent megteszünk azért, hogy jól – és a legnagyobb biztonságban – érezzétek magatokat őszi rendezvényeinken, ehhez néhány új óvintézkedést vezettünk be, amelyek betartására mindenkit megkérünk – ezekről olvashattok most röviden.
A kempingezésnek legalább százéves hagyománya van Európában. Kezdetben a módosabbak választották ezt az utazási formát, később inkább az olcsóbb megoldást keresők körében lett népszerű. Mára a kempingezés mintha reneszánszát élné Európában, a kép pedig teljesen vegyes: a legolcsóbb és legegyszerűbb szállásoktól a legextrább igényeket is kielégítő megoldások közül is választhatnak azok, akik természetközeli élményre vágynak. Európában vannak igazi kempingnemzetek, de olyanok is, ahol az egész országban alig találunk kempingeket. Sátras körkép az EU-ból.
Adatagilis gazdaság, mesterségesintelligencia-rendszerek, európai nyílt tudományosadat-felhő, kvantuminformatika, európai adattér… ezek a kifejezések meglehetősen idegenül hangozhatnak, pedig az EU új digitális stratégiája mindenki életére hatással lesz rövid vagy hosszú távon. Röviden bemutatjuk, hogy a digitális fejlődés terén milyen fontos célokat tűzött ki maga elé Európa, és mi ennek a jelentősége.
Ahogy a járványhelyzet lehetővé teszi, az uniós országok sorra oldják fel a legszigorúbb biztonsági előírásokat, és teszik lehetővé a beutazást más országok lakóinak is. Ha idén is Európában vakációznátok, érdemes tisztában lenni azzal, milyen feltételekkel utazhattok be, illetve tartózkodhattok egy másik tagállam területén. A Bizottság javaslataival és ajánlásaival támogatja az európai turizmus biztonságos újraindítását, a Re-open EU nevű online platformon pedig minden országhoz naprakész információkat találhattok utazásotok előkészítéséhez.
A hazai kórházfejlesztésekre eddig átutalt százmilliárdok, a közös védőfelszerelés-készlet létrehozása, a vakcina- és gyógyszerkutatások támogatása, a távol rekedt uniós polgárok hazaszállítása, az uniós költségvetési szabályok lehető legrugalmasabb alkalmazása, a könnyebb és gyorsabb hozzáférés az uniós alapok forrásaihoz és a félretájékoztatások elleni határozott fellépés mellett mégis mit tesz értünk most az EU?