eu_tanoda_2ev.pngMásodik éve fut az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vidéki EU-Tanoda programja. A koronavírus-járvány hatására a Tanoda az utóbbi egy évben kialakította az online oktatás feltételeit is. Igény és lehetőségek szerint most személyes és digitálisan közvetített interaktív órák közül választhatnak a programban részt vevő iskolák – akik jelentkezését továbbra is várják a szervezők. Az uniós szakértők a Tanoda foglalkozásain az EU történetéről és hasznos tudnivalókról beszélgetnek a diákokkal, és megválaszolják az őket foglalkoztató uniós kérdéseket.

0 Vissza

charta1.jpgPontosan két évtizede hirdették ki az EU uniós értékeket és alapjogokat rögzítő Alapjogi Chartáját, amely 2009 óta bír jogilag kötelező erővel. Fontos mérföldkövet jelentett ez az EU történetében: a Charta tette egyértelművé, hogy az EU jóval több gazdasági közösségnél: igazi értékközösség, amely kiáll a közös értékek mellett, és védelmezi polgárai alapjogait. Húsz év alatt fontos referenciaponttá vált az uniós és nemzeti intézmények jogalkalmazásában, ugyanakkor sokak szerint „sokkal több van benne”. A Chartát még mindig nem ismerik elegen, az általa nyújtott jogi lehetőségeket nem használják ki kellőképpen, és ezen változtatni kell – hangzott el a minap a kérdésben illetékes legmagasabb szintű uniós vezetők konferenciáján.

0 Vissza

kviz1.pngIsmét kvízjátékra invitál az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete! Ha képben vagy az aktuális történésekkel, új programokkal, vagy azzal, mit tervez az EU a járvány és a gazdasági válság megfékezésére, esetleg van kedved ezeknek kicsit utánanézni, akkor válaszolj nyolc kérdésre – ebben ez a poszt elég sokat tud segíteni. Ha szerencsés vagy, iPadet vagy Kindle-t nyerhetsz.

0 Vissza
Címkék: játék eu kvíz

covid2.pngAz EU továbbra is minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja a koronavírus elleni küzdelmet, segíti és összehangolja a tagállamok erőfeszítéseit. Oltóanyag-stratégiájával felgyorsította a vakcinák kifejlesztését és hozzáférhetőségét, emellett a tagállamok egészségügyi intézkedéseinek összehangolása érdekében egy új, szorosabb egészségügyi unió alapjait is letette.

0 Vissza

epk1.pngEgyedülálló, közvetlen eszközként minden uniós polgárnak lehetőséget biztosít arra, hogy egy számára fontos ügyet az uniós intézmények figyelmébe ajánljon – ez az európai polgári kezdeményezés (EPK). Ha elég támogató áll egy ügy mellé, akkor az Európai Bizottságnak mindenképpen foglalkoznia kell vele. Bár elég sok, egymillió aláíróra van szükség legalább hét tagállamból, több ügy már eljutott a döntéshozókig. Folyamatban van a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezése a nemzeti régiók védelmében, és nemrégiben egyszerűsödött az EPK folyamata – az európai polgári kezdeményezés hetén ezért is érdemes áttekinteni, hogyan élhettek ezzel a jogotokkal.

0 Vissza

ora.jpgEgy kérdés, amelyről mindenkinek van véleménye – és most mindenki el is mondhatja. Jelenleg uniós szinten harmonizált, hogy a tagállamokban van nyári és téli időszámítás, és az, hogy ezek között az országok azonos időben váltanak. A külön nyári és téli időszámítás mellett szóló korábbi érveket nem minden esetben igazolta az idő, ugyanakkor egyértelmű kellemetlenséget is okoz sokaknak. Az EU tudni szeretné, mit akarnak az uniós polgárok, azaz mi. Mondjuk el!

3 Vissza

eume2.jpgMegrögzött européerként úgy gondoljuk, hogy az EU nemcsak a pénzügyi támogatásokról szól, és nemcsak a hazánkhoz hasonló nettó haszonélvezőknek előnyös a tagság, hanem a nettó befizetőknek is. Az előnyök nem mindig számszerűsíthetőek: az EU számtalan területen biztosít védelmet, ad elérhető célokat és kiaknázható lehetőségeket a polgárainak – tudjunk róla és éljünk vele! Nagyjából ez az üzenete az EU legújabb tájékoztató kampányának, az EU&ME-nek (EU&ÉN), amely elsősorban a fiatalokat célozza.

0 Vissza

vakac.jpegEgy-egy autós európai vakáció előtt számos dolgot át kell gondolni, ebben szeretnénk most segíteni az idei nyári szezonhoz. Frissített infografikánkban összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat a tagállamok autós utazásra vonatkozó szabályairól.

0 Vissza
süti beállítások módosítása