tanar.pngEurópa-szerte jelentős hiány mutatkozik tanárokból, a tanári pályához kapcsolódó feltételek miatt pedig nemrégiben több országban is utcára vonultak vagy egyéb módon tiltakoztak a tanárok. A munkakörülményeknek, megbecsültségnek csak egyetlen, ám igen jelentős tényezője a fizetés. A tanárok nemzetközi napjára készített európai felmérés alapján éppen ezért megnéztük, melyik tagállamban milyen bérre számíthat jelenleg egy kezdő (alapfokon tanító) pedagógus.

1 Vissza

nagymeno0.pngOktóberben két igazi nagyágyú is vendégünk volt az Európa Pontban. Hogyan tudott Zsiga Melinda kickbox-bajnok erőt meríteni traumáiból és megpróbáltatásokkal teli gyermekkorából? Belevágna-e újra a Sziget Fesztivál megalapításába Gerendai Károly, ha ma lenne 23 éves? Ezt is megtudhatjuk a beszélgetésből, amely a blogon egészben visszanézhető, podcastunkon pedig meg is hallgatható.

0 Vissza

jogsi1_1.pngAz Európai Bizottság még tavasszal terjesztett elő javaslatokat a vezetői engedélyekkel kapcsolatos szabályok korszerűsítésére. Többek közt bevezetnék a próbajogosítványt, a teljes EU-ban érvényes digitális vezetői engedélyt, és megkönnyítenék a közlekedési szabályok határokon átívelő érvényesítését. Alig kezdődött el az európai parlamenti vita, máris rengeteg érv, ellenérv és tévedés hangzott el azzal kapcsolatban, mi várható. Érdemes ezért átnézni, mit és hogyan tartalmaz az eredeti jogszabályjavaslat.

1 Vissza

juice1.pngA Webb űrteleszkóp szén-dioxidot észlelt Naprendszerünk legnagyobb bolygója, a Jupiter egyik holdján, az Európán – ez pedig az élet nyomaira utalhat. Az Európai Űrügynökség (ESA) Juice nevű missziója a közeljövőben alaposan feltérképezi az óriásbolygó holdjait. Lehet, hogy nemcsak Európán kívül, de az Európán is van élet?

0 Vissza

money.jpgJelentős a szórás a tagállamok között a minimálbérek tekintetében: több mint hatszoros a különbség a legalacsonyabb garantált bérszintet biztosító Bulgária (havi 399 euró) és a legmagasabbat kínáló Luxemburg között (2508 euró). Magyarország a lista alján helyezkedik el: csak három olyan tagállam van, amely alacsonyabb minimálbért biztosítana munkavállalóinak. Körkép a kötelezően biztosítandó miniámálbérekről.

2 Vissza

ffi_no.pngSoha nem volt még ennyire egyszerű az adatvizualizáció: az EU statisztikai portálja, az EUROSTAT nemrégiben két új eszközt mutatott be, amelyek segítségével a – szinte feneketlen – uniós statisztikai adatbázis bármelyik adatsorát bárki pillanatok alatt, könnyen áttekinthető és megérthető képi formában elő tudja állítani. Az adatok ilyen látványos, egyszerűen megérthető vizualizációja nagyon fontos és érdekes összefüggésekre tud rámutatni. Mi is teszteltük Az Eurostat új, IMAGE és „Országom buborékban” szolgáltatását.

0 Vissza

csaszar1.pngKora ősz – amellett, hogy talán az év legkellemesebb időszaka, most van a szilva szezonja is. E havi receptünk a bécsi konyha egyik legismertebb édessége, a klasszikus császármorzsa, méghozzá szilvakompóttal.

0 Vissza

eroller0.jpgAmikor az elmúlt években megjelentek az első e-rollerek Európa nagyvárosaiban és itthon is, sokan nagyon örültek: végre a mikromobilitásban prímán alkalmazható eszköz, amely a városokban valódi és zöldebb alternatívája lehet az autóknak. Ugyanakkor az e-rollerek olyan hirtelen, rövid idő alatt terjedtek el mindenhol a kontinensen, hogy sokan hamar meg is utálták, amihez az utcaképet rontó, szanaszét hagyott eszközök és a használatával kapcsolatos biztonsági problémák is hozzájárultak. Most az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) közös, európai szintű szabályokat kezdeményezett a kérdés rendezésére.

1 Vissza
süti beállítások módosítása