sorb1.pngFagyit készíteni nemcsak kánikulában érdemes: a hűsítő, könnyű desszert jól esik kevésbé forró időben is. Erre épp jó lehet az olaszok egyik tradicionális fogása, a citromos sorbet. Ráadásul csak alig pár – persze jó minőségű – alapanyag kell hozzá, és egyszerű otthoni eszközökkel (fagyikészítő gép nélkül) is előállítható. Készítsetek otthon finom, frissítő sorbetet, elmondjuk hogyan!

A sorbet (magyarul még szorbet, szörbet vagy épp serbet) nem fagyi!

Fontos tisztázni az elején, hogy ez a hagyományos fogás nem fagyi, legalábbis olasz, gelatói értelemben. Az olaszok klasszikus fagylatja ugyanis tartalmaz tejterméket (néha tojást) is, a sorbetto pedig tulajdonképpen állati eredetű összetevőktől mentes (így kalóriacsökkentett és vegán ;) ) változat, végső soron cukorszirup és valamilyen gyümölcspép vagy gyümölcslé fagyasztott elegye, amelyet néha alkohollal dobnak fel.

„Ó, csodás sorbet (…) áldott az, ki feltalált téged

A sorbetto eredetéről számos elképzelés és legenda terjed – és így némi homály fedi. A hűsítő édességnek évezredes története van, már az i. e. 7. századból, Kínából, majd a Közel-Keletről találunk rá utalásokat. Egyes források szerint vannak arra utaló jelek, hogy már az egyiptomi fáraók is valamilyen jégkását szolgáltak fel vendégeiknek, míg egyes régészek úgy vélik, hogy Pompei romjainál is találtak bizonyítékot a fagylaltkészítésre. Az elnevezés maga az arab "شربة" („sarba”, frissítő ital) szóból származik. A sorbet őse több forrás szerint arab közvetítéssel jutott el először Szicíliába. Állítólag Nero császár is igen kedvelte, aki az Appeninek csúcsairól származó hóból készíttette magának a finomságot. Egyes források úgy vélik, hogy a gelatót és a sorbetet Marco Polo hozta el keletről Európába. Akárhogy is legyen, az olaszok egyben biztosak: az édesség tőlük terjedt el szerte a világon.

Itáliában az 1500-as években sok nemesi család használta a gelato-t és a sorbetet a fogások közötti elválasztó ételként, az 1600-as évek elejére pedig a gyümölcsökkel kevert zúzott jeget Olaszország számtalan nyilvános terén árulták – így a trend az egész országban elterjedt. A sorbethez hasonló készítmény legrégebbi receptje a reneszánsz korból származik, míg az első recepteket a hozzávalókkal és a feldolgozással együtt a 17. században írták le. A friss desszert azonban ritka és drága maradt: mivel nem állt módjában hatékonyan hűtve tartani, egészen a 17-18. századig elit különlegesség maradt Európában. 1775-ben Nápolyban jelent meg az első, teljes egészében a sorbet művészetének szentelt könyv: De' sorbetti, Filippo Baldini tollából.

Oh amabile sorbetto

nettare prezioso e delicato,

benedetto colui che t'ha inventato.

Due cose in questo mondo

meritano il primo onore

il sorbetto gelato e il caldo amore.

 

„Ó, csodás sorbet

drága és finom nektár,

áldott az, ki feltalált téged.

Ezen a világon két dolog

érdemli a legnagyobb tiszteletet

a fagyott sorbet és a forró szerelem”.

 

Carlo Goldoni, Amore in caricatura, 1761 

sorb2.png

Forrás: De' sorbetti saggio / Filippo Baldini; Wellcome Collection 

 

 


sorb3.png

A Sorbetto al Limone elkészítése

Hozzávalók

  • 500 ml víz
  • 200 g cukor
  • 180 ml frissen facsart citromlé
  • fél kezeletlen citrom héja


A vízből és a cukorból alacsony hőfokon készítsünk cukorszirupot. Vegyük le a tűzről, és hagyjuk kihűlni. Adjuk hozzá a citrom levét és a reszelt héjat. Az így kapott keveréket öntsük jégkockatartóba, és hagyjuk a fagyasztóban 12 órán át. Ezután tegyük a kockákat turmixgépbe (vagy konyhai robotgépbe), és kapcsoljuk teljes sebességre, amíg sűrű jégkását nem kapunk. Öntsük kis csészékbe, és tálaljuk.

Buon appetito, azaz jó étvágyat!

Borítókép: Wikimedia Commons

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi
bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, hallgasd a podcastunkat, kövess minket a Facebookon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr8718215109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása