fust.jpgEgy új európai polgári kezdeményezést vettek nyilvántartásba: a szervezők azt szeretnék elérni, hogy a 2010 után születettek már egyáltalán ne vásárolhassanak cigarettát, és így 2028-ra felnőjön az első dohányzásmentes generáció. Ha a szervezőknek egy év alatt sikerül legalább hét tagállamból egymillió aláírást összeszedni, akár jogszabály is lehet belőle.

Az idén tízéves Európai Polgári Kezdeményezés (EPK) egyedülálló, közvetlen eszköz arra, hogy minden uniós polgár az EU-intézmények figyelmébe ajánljon egy számára fontos ügyet. Ha elég támogató áll mellé, akkor az Európai Bizottságnak mindenképpen foglalkoznia kell vele, és a folyamat végén akár jogalkotási eljárást is indíthat, a Parlament és a Tanács bevonásával. Mindehhez egymillió aláíróra van szükség legalább hét tagállamból, és az egyes tagállamokra meg van határozva a minimum összegyűjtendő aláírások száma, Magyarország esetében ez körülbelül 15 ezer.

fust2.jpg

Az egymillió elég soknak tűnhet elsőre, de több ügy már eljutott a döntéshozókig. Az EPK-val mi is foglalkoztunk többször, legutóbb a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiók védelmében tett kezdeményezése kapcsán – utóbbi posztban a kezdeményezés részletes menetéről is olvashattok.

A „Felhívás a dohányfüstmentes környezet és az első európai dohányfüstmentes generáció elérésére 2030-ra” című európai polgári kezdeményezést a Bizottság még augusztusban vette nyilvántartásba. A kezdeményező – a 2004-ben alapított spanyol szervezet, a No Fumadores – azt szeretné, hogy 2028-ig felnőhessen az első olyan generáció, amelynek tagjai nem dohányoznak, hiszen a dohányzás „az első helyen szerepel az elkerülhető halálokok között. A tengerpartokon eldobált csikkek károsítják az óceánokat és azok élővilágát, az erdőkben tüzet okoznak, és szennyezik a talajt és a vizet.”

Az új generációk dohányfüggőségtől való megmentése, valamint „a cigarettacsikkek által okozott környezeti veszélyek elleni határozott fellépés és a dohányzás elleni küzdelem érdekében” a szervezők a 2010 után születettek számára betiltanák a dohánytermékek értékesítését. A kezdeményezés további céljai a tenger- és folyópartok, valamint a nemzeti parkok dohányfüst- és csikkmentesítése, és kiterjesztenék a szabadtéri füst- és e-cigarettamentes helyeket is, különös tekintettel a kiskorúak által látogatott területekre: többek közt parkokra, uszodákra, sporteseményekre, éttermek teraszaira. Emellett megszüntetnék a dohánytermékek hirdetéseit, beleértve az influencerek és a termékmegjelenítés révén történő reklámozást is. Emellett finanszíroznák a dohányzás által okozott betegségekre irányuló K+F projekteket, a betegek kilátásainak javítása és a betegségek gyógyíthatóvá tétele érdekében.

fust3.png

2022-ben ez már a kilencedik – az intézmény tízéves fennállása óta pedig közel a századik – kezdeményezés, amelyet a Bizottság nyilvántartásba vett. Az eddigiek az bizonyítják, hogy egymillió aláírást nem lehetetlen összegyűjteni. Ha pedig az EU nem is hoz új jogszabályt egy témában, az sem jelenti, hogy a kérdés elbukott. Az eddigi tapasztalat szerint a kezdeményezések sok témának biztosítottak olyan kiemelt figyelmet, amit enélkül aligha érhettek volna el. A téma napirenden marad: a nyilvánosság foglalkozik vele, folyamatosan további támogatók nyerhetők meg az ügynek.

Ha nem szeretnénk magunk kezdeményezést indítani, rengeteg van, amihez most is csatlakozhatunk, és véleményünket is kifejthetjük a számunkra fontos ügyekben. Az EPK oldalán jelenleg is egy sor ügyet támogathatunk például a sajátos tanulási zavarok uniós szintű kezelése, a vidéki térségek és az élelmezésbiztonság védelme, vagy a lakóházak napelemmel / szélturbinával való felszerelése érdekében. A támogatható ügyeket itt böngészhetitek – aláírásra fel!

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, hallgasd a podcastunkat, kövess minket a Facebookon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

1 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr4317989852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

inebhedj - szerintem 2022.11.29. 12:20:05

Ha hasonló kezdeményezés, de ennek ellenében, összegyűjt 1 millió aláírást (például a cikkben említett tiltó jogszabály megsemmisítésére), akkor az ugyanígy célt ér?
süti beállítások módosítása