cover.jpgAz EU képzési mobilitási programja jövőre lesz 35 éves. Az Európai Bizottság erre az alkalomra különleges kéteurós emlékérmét bocsát ki, az érme mintázatát pedig március végéig közönségszavazáson választhatjuk ki. Mutatjuk a jelölteket – szavazzatok ti is!

<3 Erasmus <3

Az Erasmus (vagy jelenlegi nevén Erasmus+) programot valószínűleg senkinek nem kell bemutatnunk: vitathatatlanul az EU egyik legismertebb és legnépszerűbb programja, amely 1987 óta több mint 10 millió – 2014 és 2020 között közel ötmilliórésztvevőnek adott lehetőséget külföldi tapasztalatszerzésre. A program persze jóval több, mint egy külföldi félév valamelyik egyetemen – nemcsak azért, mert mára kibővült, a felsőoktatási cserék mellett magában foglalja a szakképzést, a felnőttképzést, az ifjúsági és kulturális programokat és a sportot is. Aki próbálta az Erasmus-csomagot, valószínűleg egyetért, hogy az általa kapott élmény egy életre szól. Ki a párját, ki örök barátját köszönheti neki, de már az is embertformáló élmény, hogy segítségével egy másik országban egy másfajta gondolkodásmódot tapasztalhatunk meg, amely elgondolkodtat, evidenciáknak hitt dolgokat árnyal, vitákra és párbeszédre késztet. Röviden: épít, amellyel magunkról is sokat tanulunk. Hiába, nem tudjuk leplezni feltétlen lelkesedésünket a program iránt. :-)

Megerősödve folytatódik

A következő költségvetési időszak megújult Erasmus+ programjáról még tavaly decemberben sikerült megállapodnia az Európai Parlamentnek és a tagállamoknak. A végső költségvetési kompromisszum az eredeti terveknél jóval több forrást („plusz egy tanévnyi költségvetést”) biztosít majd a mobilitási programnak.

A megújult Erasmus+-ban visszaköszönnek a legfontosabb uniós célkitűzések: minden korábbinál zöldebb és digitálisabb lesz, és hozzájárul, hogy 2025-ig valódi „európai oktatási térség” jöhessen létre. A program számtalan új lehetőséget kínál majd Európa tanulóinak: jobb hozzáférhetőséggel és rugalmasabb mobilitási formák révén nagyobb csoportok számára lesz elérhető, beleértve a hátrányos helyzetűeket és az általános iskolai tanulókat is. Az Erasmus+ támogatni fogja az olyan új kiemelt kezdeményezéseket is, mint az európai egyetemek hálózatainak kialakítása, az Erasmus tanárképző akadémiák, a szakképzési kiválósági központok létesítése vagy a DiscoverEU.

Emlékérmével ünnepeljük

Az Erasmus eddigi 35 éves sikerét emlékérmével szeretné megünnepelni. A Bizottság felhívására hetven érmeterv érkezett. A zsűri ebből hatot választott ki, amelyek közül most nyílt szavazással választhatjuk ki a nyertes változatot. Bár Magyarország nem tagja még az eurózónának – így az érméből magyar nyelvű változat nem készül majd –, de a szavazáson természetesen mi is részt vehetünk.

Íme a hat döntős alkotás – itt tudtok szavazni, március 31-ig! Melyik a kedvencetek?

-----
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként 
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi 
bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr4216475202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása