reginar-103694-unsplash.jpgFolytatódik a DiscoverEU pályázat, amelynek keretében húszezer 18 éves fiatal kaphat utazási igazolványt, hogy augusztustól felfedezhessék Európát. Május 16-a 12 óráig lehet jelentkezni az igazolványokért, amelyeket az egyes országok a lakosságarány alapján kapják, így Magyarországról 382-en utazhatnak.

 

Az Európai Bizottság kezdeményezése lehetővé teszi a fiatalok számára, hogy megtapasztalják Európa kulturális sokszínűségét és közös értékeit. A DiscoverEU második éve megy, és idén a tanulási dimenzió fejlesztésére helyezi a hangsúlyt. A résztvevők tájékoztatást és utazási tanácsokat kapnak arról, hogy mit érdemes meglátogatni Európában. Akik szeretnének, utazási naplót is kapnak, hogy feljegyezhessék az élményeiket, illetve az utazások során szervezett közösségépítő rendezvényeken is részt vehetnek.

 

3.jpg A program korábbi résztvevőjének fotója, Trolltunga, Norvégia, forrás

 

 

Az igazolványra azok pályázhatnak, akik 2000. július 2. és 2001. július 1. között születtek, és készen állnak arra, hogy 2019. augusztus 1. és 2020. január 31. között legfeljebb 30 napot utazzanak. Az érdeklődők az Európai Ifjúsági Portálon keresztül tudnak jelentkezni, és itt találnak meg minden fontos tudnivalót a pályázatról.

 

A jelentkezéshez különböző kvízkérdéseket kell megválaszolni, amelyek témája az Európai Unió, a fiatalokat megcélzó európai uniós kezdeményezések és az európai parlamenti választások. Végül pedig válaszolni kell egy becslésen alapuló kiegészítő kérdésre is. A nyerteseket ez alapján választják ki, a pályázókat 2019 júniusában értesítik az eredményről.

 7.jpg

A program korábbi résztvevőjének fotója, Porto, Portugália, forrás

 

A sikeres pályázók egyedül vagy legfeljebb ötfős csoportokban utazhatnak, elsősorban vasúton, de annak érdekében, hogy Európa minél több pontjára eljuthassanak, minél több helyre eljuthassanak, más közlekedési eszközöket, például buszt vagy kompot is igénybe vehetnek – attól függően, hogy melyik a leginkább környezetbarát közlekedési mód, és melyikkel tudnak eljutni legkönnyebben és leggyorsabban a célállomásra. Különleges esetekben, és ha más közlekedési eszköz nem kínálkozik, repülővel is lehet utazni. Így a távoli területeken vagy szigeteken élő fiatalok előtt is nyitva áll a lehetőség, hogy részt vegyenek a kezdeményezésben.

2.jpg

A program korábbi résztvevőjének fotója, Budapest, Magyarország, forrás

 

A Bizottság 2018 júniusában indította útjára a DiscoverEU-t, akkor 12 millió eurós költségvetéssel, amely idén 16 millió euróra nőtt. A program eddig mintegy 30 ezer fiatalnak biztosított utazási lehetőséget Európában, lehetővé téve ezzel, hogy tizenévesként felfedezzék Európa gazdag kulturális örökségét, új emberekkel ismerkedjenek meg, más kultúrákról tanuljanak – egyszóval átéljék, mit jelent az egységes Európa. A DiscoverEU első éve több ezer fiatalt hozott össze, akik színes európai közösségeket alkottak. A résztvevők, akik korábban nem ismerték egymást, a közösségi média révén vették fel egymással a kapcsolatot, és csoportokba szerveződtek, hogy városról városra utazzanak vagy egymást vendégül lássák.

 

Az Európai Bizottság egy negyedik pályázati kör elindítását tervezi 2019 vége előtt, és a következő hosszú távú, 2021-2027 közötti költségvetés keretében 700 millió euró elkülönítését javasolta a DiscoverEU kezdeményezésre. Ha az Európai Parlament és a Tanács jóváhagyja a javaslatot, 2021 és 2027 között további 1,5 millió 18 éves fiatalnak nyílik lehetősége az utazásra.

 

A határidő tehát május 16., 12 óra – klikk ide a jelentkezéshez!

 

Borítókép: Reginar, Unsplash

 

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr9614826744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása