nurn3.jpgAz európai városok különböző eszközökkel igyekeznek az autó helyett egyéb közlekedési módok felé terelni a városiakat – ez az idei autómentes hét (szeptember 16-22.) egyik legfontosabb témája is. Az egyik módszer a személyautók teljes kitiltása bizonyos városrészekből – erre mutatunk pár jó példát Európából.


A szeptember 16–22. között immár 17. alkalommal megrendezett Európai Mobilitási hét célja, hogy népszerűsítse a különböző alternatív közlekedési módokat – például a gyaloglást, a kerékpározást és a tömegközlekedést –, és mindezzel hozzájáruljon Európában a városi élet élhetőbbé és fenntarthatóbbá tételéhez. A résztvevő városok (idén több mint 2500) az egyszeri programok mellett minden évben számos hosszú távú intézkedéssel is támogatják a személygépkocsit nélkülöző közlekedési módokat. A mobilitási hét remek alkalom arra, hogy a városok megismerjék egymás jó ötleteit, bevált gyakorlatait – az idei évben a szervezők különleges figyelmet szentelnek a közlekedési multimodalitásnak, azaz a különböző városi közlekedési módok használatának (erre utal az idei mottó is: „Mix and move!”). Az autómentes hét csúcspontja idén is az autómentes nap lesz szeptember 22-én, szombaton – ha tehetitek, ekkor mindenképp hagyjátok otthon az autókat!

Autók a város felé

A modern élet központjai a városok: jelenleg az európai lakosság közel háromnegyede él nagyvárosokban, városokban vagy külvárosi területeken. Ez az arány pedig folyamatosan nő Európában és világszinten. A modern európai városok szinte mindegyike küzd a túlzott autóhasználat negatív következményeivel – az állandó dugók, az autók által elhódított hatalmas terület, a zajszennyezés és az egészségügyi határértéket meghaladó légszennyezés következtében sok helyütt romlik a városlakók életminősége. A légszennyezés emellett felgyorsítja a klímaváltozást is.

legszenny.png

A városi levegő beteggé tesz

Ha nem is közvetlenül betegít, de a nagyvárosokban tapasztalható rossz levegő, a levegőben szálló por és egyéb szennyező káros anyagok egyértelműen rossz hatással vannak a városlakók egészségére. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján a világ lakosságának 91 százaléka ki van téve az egészségügyi határértéket meghaladó légszennyezettség káros hatásainak. A WHO szerint a légszennyezés „láthatatlan gyilkosként” jelenleg évente kb. hétmillió életet követel, világszinten kilencből egy elhalálozás erre vezethető vissza. A nem fertőző betegségek nagy részénél kimutatható, hogy ez áll a betegség háttérben: a halálos kimenetelű szívbetegségek negyede, a stroke okozta elhalálozások negyede, a halálos tüdőrák közel harmada és a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) 43 százaléka összefüggésbe hozható vele. Éppen ezért kerül napirendre a legtöbb európai nagyvárosban a fenntarthatóság kérdése, amely különböző megoldásokat javasol az urbánus területek autómentesítésére.

invis_killer.png

Autótilalmi zónák

A városi autóhasználat csökkentésére többféle modell létezik világszerte és az európai nagyvárosokban is. Van, ahol behajtási vagy „dugódíjjal” próbálják az autóhasználat felől a közösségi közlekedés felé terelni a lakosokat, van, ahol különböző minőségi tulajdonságok alapján tiltanak ki a forgalomból autókat. Néhány helyen diszkriminálják a dízeleket (amelyek többek között a szálló por koncentrációját növelik a levegőben) vagy életkor alapján zárnak ki a forgalomból autókat – ezekről az elképzelésekről írtunk már egy korábbi posztunkban.

Ugyanakkor a legtöbb európai nagyvárosban van – és általában növekszik – azon területek aránya, ahova egyáltalán nem lehet behajtani személyautóval. Ezek az autómentes területek leginkább a városok történelmi központjában találhatók, ahonnan már sok helyen a hatvanas-hetvenes évektől elkezdték kitiltani az autókat. Oslóban évek óta napirenden van a teljes belváros autómentesítése, a tervek 2019-es bevezetésről szólnak. Ha valóban meglépik, és kitiltják a belváros 1,9 km2-éről az autókat, azzal Európa legnagyobb összefüggő autómentes övezetét hozzák létre.

Az alábbiakban Európa jelenlegi legnagyobb autómentes területeit mutatjuk be röviden – ezeket a megoldásokat tanulmányozták a norvég közlekedési szakemberek is a 2019-re tervezett változások előtt. Válogatásunkban nem szerepelnek azok a városok, ahol az autós forgalom eleve csak korlátozottan megvalósítható például a sűrű vízi csatornarendszer, a tenger közelsége – például Velence (IT), Giethoorn (NL)) – vagy az épen fennmaradt középkori városszerkezet miatt – mint Rovinj (HR), vagy Bagnoregio (IT). A válogatásban olyan városok szerepelnek, ahol komoly közlekedéspolitikai stratégiák mentén hoztak létre a városközpontban nagyobb autómentes övezeteket.

Legjelentősebb autómentes övezetek Európában

Koppenhága (DK)

Semmilyen fenntartható közlekedéssel foglalkozó összefoglalóból nem maradhat ki Dánia fővárosa, a „biciklis mennyország” Koppenhága, ahol jelenleg 0,6 km2 terület a város szívében teljesen autómentes. A történelmi központban egészen 1962-ig közlekedhettek autók, amikor a város legforgalmasabb utcáját, a Strøgetet sétálóutcává alakították. A változtatás előtt hatalmas vita zajlott ennek kivitelezhetőségéről, de a helyi lakók támogatását az első naptól elnyerte az új felállás. Koppenhága az elmúlt évtizedekben rengeteget tett az alternatív, fenntartható közlekedés elterjesztéséért, szinte nincs város Európában, ahol több bicikliút lenne, vagy többen pattannának nyeregbe nap mint nap.

kopp1.jpg

Brüsszel (BE)

Brüsszel Belgium fővárosaként és az uniós intézmények egyik legfontosabb központjaként nagyon forgalmas város, amelyben autóval közlekedni már hosszú ideje hatalmas kihívás volt. Ennek ellenére a város szívében az egyik legnagyobb autómentes övezetet alakították ki több lépcsőben, párhuzamosan a tömegközlekedés, a parkolási lehetőségek és a biciklis utak fejlesztésével. A város történelmi központja, legjelentősebb tere, a Grand Place és a Tőzsde környéke 2012 óta autómentes. Ezt 2015-ben további jelentős területekkel bővítették, így mára a város közepén egy 0,5 km2 nagyságú terület lett autómentes, amelynek további bővítése jelenleg is tervben van.

bxl2.jpg 

Ljubljana (SI)

Szlovénia fővárosa nagyon megváltozott az elmúlt 10 évben. Akkor még az utcákat elöntötte az autós forgalom, és kevés hely volt a gyalogosok számára. A sétálóknak kocsikat és buszokat kellett kerülgetni, és kipufogógázt lélegezni. Ma már nemcsak a folyóparti utcák autómentesek, hanem a teljes városmag. Csak gyalogosok, kerékpárok és buszok közlekedhetnek, illetve a Kavilir nevű ingyenes elektromos taxi, amely az idősek, a fogyatékkal élők és a gyerekes anyák számára ingyenes. A központban lakóknak vagy az oda tartóknak egy gépkocsimentes területen kívüli földalatti garázsban kell letenniük autójukat. A rendelkezés az aggodalmakkal ellentétben nem nyírta ki a helyi vállalkozásokat, épp ellenkezőleg: az üzleti élet és a turizmus megnövekedett a történelmi központban. Többek közt ennek is köszönhető, hogy 2016-ban Ljubljana nyerte el az Európa Zöld Fővárosa címet az Európai Bizottságtól.

ljubljana-2687908_960_720.jpg

Nürnberg (DE)

A romló levegőminőség miatt a hetvenes évektől kezdték kitiltani az autókat Nürnberg történelmi belvárosából. Ahogy más városokban is, a lépést a helyiek kétkedve fogadták, és arra számítottak, hogy a lezárás után a még autóval járható utakon a forgalom járhatatlanra sűrűsödik, és visszaesik a látogatók száma a tiltott zónákban – de egyik félelem sem igazolódott be. A második forgalomkorlátozási hullám során, 1988-ban az addig hatalmas forgalmat (25 ezer autó / nap) bonyolító utakat zártak le a város szívében, a Városháza és a Theresienstrasse környékén, ami hatalmas ellenállást váltott ki a helyiek részéről. A város forgalmának összeomlását vizionáló képek itt sem váltak valóra. Ezt követően tíz év alatt fokozatosan növelték az autómentes övezetet, amíg elérte mai, 0,3 km2-es nagyságát. Az autók kizárásával párhuzamosan fejlesztették a közösségi közlekedést és a parkolási lehetőségeket a városban. 1996-ban végül a városvezetés ismét meg akarta nyitni a forgalom előtt a Városháza környékét, de a helyi lakosság nyomására elálltak ettől.

nurn3.jpg

Strasbourg (FR)

Az elzászi Strasbourgban 1992-ben indult el a helyi közlekedés átfogó átalakítása (az első „plan de circulation” alapján), amelynek elsődleges célja a városi autóhasználat visszaszorítása volt, párhuzamosan a helyi busz- és villamosrendszer, valamint a bicikli- és gyalogosutak átfogó fejlesztésével. Ekkor építettek ki két új villamosvonalat Starsbourg központjában, az addigi legforgalmasabb autóút helyén. A fejlesztések előtt kb. 240 ezer autó haladt át naponta a városközponton, ami 2000-re 200 ezerre sikerült visszaszorítani – az előrejelzések szerint ez a változtatások nélkül napi közel 300 ezer autóra nőtt volna. Jelenleg 0,3 km2 összefüggő terület autómentes Strasbourg szívében.

str1.jpg

Gent (BE)

A flamand Gent városa mára a városi közlekedés átfogó átalakításának egyik legismertebb sikeres példája. Gent jelentős központként működött a középkorban, városszerkezete kevésbé centrális, sok kis terét szűkebb utcák kötik össze. Az autóforgalom a nyolcvanas évekre jelentősen megnőtt: dugók, rossz levegő és a zajszennyezés keserítette a helyiek életét. Az első autókorlátozásokat 1987-ben vezették be, de a városvezetőknek hamarosan vissza kellett vonniuk az intézkedéseket a helyi kereskedők erős ellenállása miatt. A legjelentősebb lépéseket végül 1997-től kezdődően hozták meg, amikor a történelmi belvárosból teljesen kitiltották az autóforgalmat, egyben számos eszközzel javították a közösségi közlekedést, a biciklis- és gyalogos közlekedés lehetőségeit. A fenntartható mobilitás tervezőinek a kezdeti komoly ellenállás ellenére hamar sikerült széleskörű támogatói bázisra szert tenniük. A belső városközpont 0,2 km2-es területe mára teljesen mentes az autóforgalomtól és egyaránt népszerű a helyiek és a turisták körében.

gent1_1.jpg

Képek forrása: Pixabay

Grafikák forrása:


---

Az Európa Pont az Európai Bizottság információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi
bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr4914253987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csúti csüngőhasú tolvaj 2018.09.22. 17:37:36

" Ha valóban meglépik, és kitiltják a belváros 1,9 km2-éről az autókat, azzal Európa legnagyobb összefüggő autómentes övezetét hozzák létre."

Ez nem semmi. Látszik, hogy a fókazabálóknak a természet a mindenük, az az első, a legfontosabb. Bezzeg nálunk. A sok sötét barom csak autóval hajlandó menni mindenhová.

Mikor érjük el a migránssimogatók színvonalát?
Nem lesz egyszerű, hiszen nekünk csak egy városligetünk van cirka 1,7 km2-vel, csak egy Népligetünk van hasonló, durván 1,8 km2-vel.
Tudom, ott nincsenek fullra kitiltva, szóval van még mit behozni.

Amúgy mennyi esély van arra, hogy pl. az ötkerből ahol a tetves képviselőnek vannak a saját vállalkozásai, lakásai, ki lesz valaha tiltva a forgalom és ezek a mocskos férgek kénytelenek lesznek begyalogolni? Életszagú, hogy olyan törvényeket alkotnak azok akiknek az év második, harmadik napján a legfontosabb dolguk a saját fizetésük duplázása, amik a nép érdekét képviselik.

Európa Pont 2018.09.22. 20:29:48

"Nem lesz egyszerű, hiszen nekünk csak egy városligetünk van cirka 1,7 km2-vel, csak egy Népligetünk van hasonló, durván 1,8 km2-vel.
Tudom, ott nincsenek fullra kitiltva, szóval van még mit behozni. "

A válogatásban olyan városok szerepelnek, ahol közlekedéspolitikai stratégiák mentén hoztak létre az addig forgalmas városközpontban nagyobb autómentes övezeteket.
Nem szerepelnek benne azok a városok, ahol az autós forgalom eleve csak korlátozottan megvalósítható például a sűrű vízi csatornarendszer, a tenger közelsége – Velence (IT), Giethoorn (NL) – vagy az épen fennmaradt középkori városszerkezet miatt – mint Rovinj (HR) vagy Bagnoregio (IT).

Ugyancsak nem szerepelnek benne a nagy városi közparkok sem, amelyből számos van Európa-szerte, néhány jóval nagyobb, mint 1,8 km2. Figyelmedbe ajánljuk posztunk a legszebb európai közparkokról:
europapont.blog.hu/2017/04/07/varosi_parkok_europaban

csúti csüngőhasú tolvaj 2018.09.22. 21:42:46

@Európa Pont:
Figyelmedbe ajánlom, hogy pontosan ezért folytattam az ötkerrel, és vázoltam, hogy mennyi esély van orbánisztánban ahol a zöldterületeket folyamatosan irtják valamilyen oligarcha lopásainak érdekében, egy élhető város kialakítására.
Így már összeállt a kép?

Jakab.gipsz 2018.09.23. 01:00:06

@Európa Pont: Bezzeg a fejlett nyugat. Okoska fejecskédbe az még nem fordult meg, hogy az a sok autós akiket ki akarsz tiltani, innen onnan, nem úri passzióból, ül autóba.

Hanem történetesen, az autójával dolgozik, gyerekeit szállítja különböző helyekre, és időhiánnyal küszködik.Vagy az olyan összefüggés, hogy a város lakóit valamilyen szállítási eszközzel el kell látni, pl, élelemmel, ruházati és ipar cikkel, továbbá a város üzemeltetése is a szállítás függvénye. Ez a baj a libbsi "modern demokratákkal", csak ki tiltani, meg tiltani, és szegregálni tudtok.Jobb ötletek nincs ?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.09.23. 07:22:15

@Jakab.gipsz: Értem, tehát Osloban, Nürnbergben, Brüsszelben nincsenek gyerekeket szállító, időhiányal küszködő, autóval dolgozó emberek,ilyenek csak Magyarországon vannak...

RHalacska 2018.09.23. 08:34:24

@geegee: Ott vannak alternatívák. Nálunk előbb tiltanak, és utána jön a csodálkozás, hogy még rosszabb a helyzet. Ma Budapesten és az agglomerációban a közlekedés autócentrikus, mert nincs valós alternatíva. Ha ugyan annyiba kerül bejutni vonattal, villamossal a munkahelyemre, mint autóval, de autóval 1 óra max, jobb esetben 40 perc, a tömegközlekedéssel, meg 1óra 30 perc, az nem alternatíva.

KissGecihuszár 2018.09.23. 09:16:38

@geegee: Ott van a 10 pontos pöttyös labda, igenis ki lehet totál tiltani a TELJES ÁTMENŐ gépjármű forgalmat az V. kerület Fővám tér-Múzeum krt-Deák tér-József Attila u-k által határolt területéről, a Kossuth Lali-n pedig marad 1-1 sáv szigorúan az áruszállító és célforgalom számára, a jelenlegi buszsáv helyett széles gyalogos promenád teraszokkal és sok-sok fával, növénnyel, a legbelső sávok pedig a reinkarnált 44-es villingeré, ill a buszoké, melyek -mivel a 44-es a Felszab és Újpali, Polus közt csúcsidőben 3-4 percenkét járna, ezért lényegesen ritkábban járnának. Ha ezen igen nagyvárosokban megoldották a full autómentességet, akkor ez a mi vízfejünkben is bőven működni fog, ugyanis ezzel a fentebb leírt tömköz fejlesztéssel az autómentessé tett V. kerület teljes egésze tökéletesen elérhető lesz a város minden távolabbi pontjából, ergo szépen ki lehet (illetve be sem kell) "pattintani" a sonkáikat a zömében túlsúlyos, real mozgásszegény életmódot folytató, ezért elhízott, zsírzómirigyes, toka & hasaszalonnás néprétegeknek, aztán szépen tömközlekedni és GYALOGOLNI, legalább naponta 2 Km-t, basszák meg!

KissGecihuszár 2018.09.23. 09:19:02

@RHalacska: Ja, főleg pl. a 10-es úton biztos, hogy a már P.vösövártól lépésben álldigáló autókkal gyorsabb bejutni, mint a jóféle Stadler vonatokkal, vagy épp az M3-ason, ahol minden reggel az M0 csp-től állnak a BVSC-ig, igen persze... Okostojás!

RHalacska 2018.09.23. 09:23:11

@KissGecihuszár: Ja az M3 as mellett járok be nap mint nap. Egy kis okoskodással simán bejutok 1 óra alatt a BAH csomóponthoz. Egyébként sokan nem passzióból autóznak, hanem mert másképp nem lehet megoldani.

Indriq 2018.09.23. 10:01:08

ez is olyasmi, hogy aki kocsival jár be, baromságnak tartja, aki tömegközlekedéssel az pedig elengedhetetlennek. De itt a titok kulcsa, hogy a kitiltást hogy kompenzálják. Több befele irányuló járat kéne, normálisan működő P+R parkolók, (az hogy az V. kerületet lezárod, nem jelenti, hogy a kerület határán kell a módosításokat elvégezni.) stb... vannak nálam pengébb szakértők is. A sikerhez valszeg nagyban hozzájárulna egy tényleges üvegzseb költségvetés is, hogy ne az legyen minden második ember gondoloata, hogy ezek megint lopnak.

Amúgy szerintem nem kéne teljesen kitiltani, egyszerűen London szerű behajtási pénzt kéne szedni, persze olyan, hogy ne zsebből fizethesse mindenki. Az ottlakókat kompenzálni és a trükközőket jól megbüntetni...

(jó ez elég közhelyes lett, de van amikor a közhely is használható)

KissGecihuszár 2018.09.23. 10:10:31

@RHalacska: hidd el, hogy de; úri passzióból autókáznak, mert számosan oly mértékben antiszociálisak -és erre nevelik a kölkeiket is, ami előrevetíti, hogy ez az össznépi gyűlölködés immár permanensen az életünk része marad- , hogy nemes egyszerűséggel kiiktatják és izolálják magukat az embertársaik mellől. Számos ismerősöm,illetve ismeretlenek, akik ezen témában a füleim hallatára megnyilvánultak, tehát sokaktól hallottam, hogy őt el nem tudnák képzelni, hogy tömköz eszközt vegyenek igénybe, mert azokon rengeteg (SIC!) elviselhetetlen köcsög véglény utazik! Volt olyan eset, hogy visszaszoltam, hogy akkor én is az lennék, mert -annak ellenére, hogy 15 éve szinte folyamatosan rendelkezem nem szar AUTÓKKAL (igen, így nagybetűvel)- én is szoktam tömközlekedni, azaz vonatozni, BKK-zni, Volánozni. Na, ekkor jött a hülye magyarázkodás, hogy ezt nem "úgy" értette, meg kömbenis és sittiri-tittiri, de aztán gyorsan válaszoltam, hogy tök felesleges megmagyarázni a bizit, mert úgy tetszik büdös primitív lenni, ahogy van, aztán faképnél hagytam.

RHalacska 2018.09.23. 11:00:06

@KissGecihuszár: Azzal a típussal, akit leírtál nem tudok mit kezdeni, én is találkozom velük. Ami a fő probléma, amint Indriq leírta, hogy koncepció kellene, hogy többször tudjam akár én is a tömegközlekedést igénybe venni. Hidd el, gyűlölöm a városi forgalmat. Szívesen használok alternatívát, de sok esetben nem megy. Pl mert van két szerszámláda a kocsim hátuljában, a két táskám mellé. De ha nincs akkor is meg kell gondolnom. Pl este 22:30 től nincs egyetlen járat sem felénk.... Láttam terveket a 90es évek közepén a város köré tervezett 10.000P+R ről, amiről a tervező is megmondta, hogy annyi nagy ember érdekeit sérti, hogy nem lesz belőle semmi ...

CSOKKI MÁLNA 2018.09.23. 11:49:14

@KissGecihuszár: Igaz, a magyar embörnek jár az, hogy reggel felpattanjon a paripára, és egy maga ülve léptessen egy másfél tonnás acélkockában a reggeli csúcsban. Hol vannak már azok az idők, amikor önrészt kellett fizetni autóvásárláskor, Lassan már alapvető emberi jog lesz az autóhasználat.A céges autó rendszert is alaposan meg kellene szigorítani, és persze komoly dugódíjat kellene bevezetni. Persze nincsenek illúzióim: a hazai autóipari lobbi befolyása óriási..

CCnick 2018.09.23. 12:12:26

Komolyan, ilyen 0,6-1,9km2 területekről kitiltással mit lehet elérni? Budapest területe 525km2. Ha ebből csak európairekord 523km2-en lehetne autót használni azzal kinek lenne jobb az élete?

CCnick 2018.09.23. 12:15:13

@geegee: "Értem, tehát Osloban, Nürnbergben, Brüsszelben nincsenek gyerekeket szállító, időhiányal küszködő"

Amig gyalog 10perc alatt bejárható területekről beszélünk addig miről is beszélünk?

KissGecihuszár 2018.09.23. 12:31:25

@RHalacska: Bocscsi, ha 2 szerszámtáskád van, plusz 6-8 helyre kell menned, illetve este 22:00 h után teszed ezt, az már tök más szitu. De ugye nem hisszük, hogy mindenki, aki kocsikázik a vízfejben, a fentebbi kategóriák vmelyikébe tartozik? Ami engem illet, ha én is vmi súlyosabb cuccot hozok / viszek, vagy több, egymástól több, mint 1 órás útra lévő helyekre kell mennem, én is AUTÓZOM, de ha csak a Nagykörút, ill az vmelyik metróval, vagy sűrűn járó villingerrel, netán a 133E-vel könnyen megközelíthető helyen van dolgom, akkor nincs kérdés; BKK!
@CCnick: Te miről beszélsz? Jártál már pl. Nürnbergben, mert én igen! És hidd el, ha az V.kerület általam fentebb leírt területét tennénk full autómentessé, azzal igen sokat tehetnénk egy élhetőbb, vidámabb, éleminőséget nyújtani képes főváros irányába, függetlenül attól, hogy a többi kerületben mizu van!

KissGecihuszár 2018.09.23. 12:36:47

@pina noir: A hazai autóipari lobby szemében a talán az idén ismét évi 150 ezer új eladásra felkapaszkodó hazai piac egy légyfing csupán. Itt elsősorban a fővárosi vezetésnek kéne tökösebbnek lenni, sarkára állni és egész egyszerűen végigcsinálni pl. a 44-es villinger mielőbbi reinkarnációját, persze XXI. századi módon, tehát Újpali, Polustól egészen legalább a Felszab térig, ha már az Örzse hídi átvezetés -a pályalemezek cseréje, megerősítése miatt- egyelőre SCI-FI kategória! Aztán ha ez megvan, máris elvehető a jelenlegi buszsáv, promenád alakítható ki, 1-1 sáv marad a CÉLFORGALOM számára, középen közös busz-villinger sáv, felújíthatóak a Kossuth, ill a Rákóczi út házai, árkádjai és már el is jutottunk a Belváros autómentessé tételéhez.

csúti csüngőhasú tolvaj 2018.09.23. 13:40:36

@KissGecihuszár:

" azzal igen sokat tehetnénk egy élhetőbb, vidámabb, éleminőséget nyújtani képes főváros irányába, "

Ez jogos. Hiszen mennyi területet elfoglalnak a parkoló autók. Ha ki lesznek tiltva, akkor annyival többet lehet összehányni, összeszarni, kutyákkal összeszaratni...
Végre igazi világváros lennénk...

RHalacska 2018.09.23. 13:55:42

@KissGecihuszár: Színházba, moziba tömeggel járunk, még akkor is, ha logisztikázni kell, hogy valaki Budapest határától, vagy a vasútállomástól hazahozzon. Mindig végiggondolom, hogy tömegközlekedéssel nem egyszerűbb-e. Ha igen, azt választom. A feleslegesen városban autózókkal nem lehet mit kezdeni. Ha külföldön autóval járok, akkor a városhatárnál letesszük az autót. Egy Müncheni típusú megoldásnál sokkal többször tudnám megtenni azt, hogy pályaudvarig autó, onnan tömeg.

Muhammad Balfas 2018.09.23. 17:41:05

Magyarországon az autóhasználat kasztkérdés. Egyesek inkább koplalnak hó vége felé, csak hogy ebbe a kasztba tartozhassanak. Ez egy dzsenritársadalom..

KissGecihuszár 2018.09.23. 18:14:52

@Ches Desmond: Ebből is lemérhető, milyen síkprimitív az átlagmagyarja, képesek 20-a után tecsó gazdaságos párizsinak csúfolt élelmiszerip hulladékot enni, hozzá 1.5%-os mleko fehér italt inni, de a számos esetben nettó kohószökevény roncsba még beletankolnak egy 10-esért... @RHalacska: Jajj, München kérlek ne hozd nekem fel példaként, mert BÓÓRZALMASAN közlekedhetetlen! Mivel ú.n. életvitelszerűen lassan 3 és 1/2 éve kint élek a "történelmi" NSZK-ban, ahol volt szerencsétlenségem több ízben Münchenben is élni, melózni és amikor nem voltam olya mázlista, hogy U és/vagy Straßenbahn-al utazhattam, tehát kocsikáznom kellett, az totál kikészített! Ami a DB által üzemeltetett -akár Müncheni regio, ill S-bahnokat illeti; hírhedetten híresek a járatkimaradások, késések, de ez az ország más részein sincs sajnos másképp! Volt olyan, hogy a kurvára nem olcsó ICE is késett 15-20 percet, ami azért gáz, mert arról számos esetben szeretne az emberfia átszállni pl egy, mondjuk csak 2 óránként közlekedő regionalbahn-ra, s ha az az ICE behozhatatlan késése okán épp az orrod előtt megy el, akkor moltoszopoa van!

CCnick 2018.09.23. 20:28:05

@KissGecihuszár: nyilván akinek az utcájából kitiltják a mások autóját annak ez tök jó, de ezzel semmilyen igazi porblémát nem oldalak meg.

JorEl 2018.09.23. 21:39:14

@KissGecihuszár: azért létezik nem kevés olyan élethelyzet, amiben jelenleg nem létezik tömegközlekedéssel megoldható alternatíva, nekem pl minden nap a gyerekeimet kell vinnem iskolába reggel, elhozni délután, a melóhelyem kocsival a dugóban 35perc a sulitól, bkv-val 1óra 20perc, az iskola reggel 7-től délután 5-ig van nyitva és teljes munkaidős állásom van...

KissGecihuszár 2018.09.23. 22:30:05

@JorEl: 4 aprócska kérdést ha szabad feltennem;
1; milyen messze van a sulee a lakhelyedtől?
2; Hány éves a gyerek??
3; Milyen messze van a melóhely a lakhelyedtől?
4; Hozzávetőlegesen mennyit keresel, illetve céges-e a kocsid és az milyen; netán diesel, esetleg benyás, vagy épp gázos, horribile dictu; E, azaz villanyos??
Ezek igen fontos és egzakt módon megválaszolható kérdések, melyek segítenek annak pontos megválaszolásában, hogy a te helyzetedben valóban elengedhetetlenül fontos az autó, vagy csupán nettó kényelemből baszod szét az idegeid, a kocsid, illetve a mindannyiunk által belélegzett levegőt a dugókban történő MINDENNAPOS álldigálással?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.09.24. 01:48:11

@KissGecihuszár: Na, pont ezt akartam én is mondani, hogy 10 évvel ezelőtt is már egy horror volt agglomerációból bejutni, akkor manapság milyen lehet.10-es út, 11-es út, M5 felől voltak tapasztalataim, hát inkább nem csinálnám, mint igen.A tömegközlekedés is rettenet lehet, valszeg motoroznék, robogóznék ha Budapesten kéne élnem...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.09.24. 01:51:02

@KissGecihuszár: Az a baj, hogy jó eséllyel igazi magyaroschan oldanák meg egy huszárvágással a dolgot: az autózást betiltanák, a tömegközlekedésre meg szarnának rá vastagon.Mert hogy nincs pénz.És a sok elmaradó bevétel, ami többek közt az autózásból jön(ne) befelé az államnak, még rímelne is erre a kifogásra...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.09.24. 01:57:38

@Indriq: "Az ottlakókat kompenzálni"Itt Stokiban nincs senki se kompenzálva...Miért is lenne?Akik ott bent a leg-belebb belvárosban tudnak lakni, a méregdrága ingatlanokban, pont annak nincs szüksége semmilyen kompenzációra.Ha majd nem tetszik neki, kiköltözik. :-)
Itt az van, hogy van a belső terület, ami dugódíjas, és mindenki csenget aki átlépi a határát.Kifelé is, befelé is.(Kamerák vannak, rendszám alapján kiküldik az összeget, otthon netbankról be lehet fizetni , vagy leemeli az állam, egy hónapos határidő van.)Teljesen egyenlő, mindenkit egyformán érint.Szuper.
:D
Pesten csak azért nem támogatom a dugódíjat, mert az autósokat már 66 féle módon húzzák le pénzzel, nem kéne egy fölösleges 67-edik is.Itt a svédeknél pl rohadtul nincs használt kocsira semmilyen regadó, meg átírási illeték, meg ilyen hasonló gyökérségek, így marad pénzük bőven dugódíjra...
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.09.24. 02:05:56

@CCnick: Nürnberg félmilliós város, 186 négyzetkilométer, szerintem egy kicsit erős 10 perc alatt bejárható városnak nevezni, de persze te tudod...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.09.24. 02:11:05

Én amúgy nem kampányolok különösképpen az autómentes belvárosok mellett, az első kommentemben csupán arra próbáltam reflektálni, hogy azért máshol, mások bőven meg tudják csinálni.Azt hogy hogyan, valszeg tőlük kell megkérdezni...

JorEl 2018.09.24. 07:29:57

@KissGecihuszár:
1. 5km, tömegközlekedés otthonról az iskolába nincs.
2. ugyan nem tűnt fel neked, hogy többes számban beszéltem róluk, de 2 gyerek, 6 és 8 évesek
3. 23km az iskolától, ami ebben a helyzetben ugyebár a meghatározó tényező
4. 500+, saját, hibrid
5. a kérdéseid alapján funkcionális analfabétának tűnsz, iletve a matematika sem az erősséged, illetve még opció, hogy simán csak troll vagy.

KissGecihuszár 2018.09.24. 20:43:27

@geegee: És abba nem tartozik bele Fürth, Erlangen, egyéb, a Nürnberg Metropol regionba tartozó, dettó nem "porfészek" falu, hanem egyenként 80-100 ezres nagyvárosok! Tehát Nürnberg az agglojával együtt, bőven 2 millió!
@JorEl:
Köszönöm az egzakt válaszaid, így már elfogadtható, hogy miért is autókázol. Tudod, én mint "síkhülye troll, akiknek a matek sem erőssége" , szóval én a "droid" csak az egzakt számokból értek, csak azokól tudok objektív infókhoz jutni, melyek elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy mindenféle szubjektumtól mentes racionális választ tudjak adni 1-1 komplex témában! Ez így megvan??

JorEl 2018.09.25. 12:23:05

@pina noir: aha, persze, főleg, ha csak 3 kerületen keresztül 4 átszállással tudsz eljutni egy tőled közúton 25 km távolságban lévő helyre...

CCnick 2018.09.26. 10:14:16

@JorEl: Akkor is, ha azt a 25km-t autóval 1,5 óra alatt tudod megtenni.

CCnick 2018.09.26. 10:18:35

@geegee: "Nürnberg félmilliós város, 186 négyzetkilométer, szerintem egy kicsit erős 10 perc alatt bejárható városnak nevezni, de persze te tudod... "

nem is a városokat neveztem annak, hanem azt a 0,6-1,9km2 területet ahonnan kitiltják az autókat (erről szól a poszt, idézem: "Ha valóban meglépik, és kitiltják a belváros 1,9 km2-éről az autókat, azzal Európa legnagyobb összefüggő autómentes övezetét hozzák létre." "Koppenhága, ahol jelenleg 0,6 km2 terület a város szívében teljesen autómentes.").

JorEl 2018.09.26. 10:46:14

@CCnick: valahol írtam, hogy átlag 35perc, amikor "dugó" van, tudod van élet a nagykörúton kívül is, meg 70-es táblák, meg ilyesmik :)

CSOKKI MÁLNA 2018.10.05. 21:01:26

@JorEl: Csepelen a múltkor egy 4 órás dugó volt.
Egy RTL-s teszten egyébként csúcsidőben a leggyorsabb a bringás volt, aztán a BKV-zó, és utolsó lett az autós..

JorEl 2018.10.05. 21:34:52

@pina noir: a belvárosban és a bevezetőkön simán előfordulhat a szopódás, de én kurvára nem azt mondtam, hogy a Petőfi hídtól a Margit hídig megelőzöm a 4-es 6-ost, hanem azt, hogy amerre én járok, arra az autó a leggyorsabb megoldás, az előző melóhelyemre simán fele annyi idő alatt értem be hévvel meg metróval, mint kocsival, ezért akkor bkvztam, előtte a bicikli volt a tuti, akkor meg azzal jártam, az előtt még autóztam, mert akkor az volt a leggyorsabb. Attól, hogy neked az RTL az ablak a világra, attól én még harmad annyi idő alatt fogok beérni a melóhelyemre, ha kocsival járok.
süti beállítások módosítása