vesz.jpgVeszprém ezerrel pörög – az idei évre Európa kulturális fővárosaként több ezer programmal készült a város és bővebb régiója, amiből még rengeteg hátravan. Aki már belekóstolt az idei pezsgő veszprémi hangulatba, annak azért, aki pedig még nem volt, annak azért érdemes megismernie, mivel várja még év végéig a látogatókat a királynék városa. Iggy Poptól az utcazenészeken át a Kraftwerkig; a jazz és a bor ünnepétől az extrém hangulatú inotai hőerőmű-partyig: mindenki találhat kedvére valót. A kínálat viszont olyan nagy, hogy tényleg érdemes kis időt szánni a megismerésére – ebben segítünk.

„Soha többé unalmas kedd”

Már több alkalommal foglalkoztunk az idei veszprémi kulturális fővárosi programmal, az alapkoncepcióval, a kiemelt programokkal (mindkét beszélgetésünk visszanézhető többek között Facebook oldalunk videói között), de most hoztunk nektek egy újabb kedvcsinálót. Van is miből válogatni, hiszen a szervezők közel háromezer programot állítottak össze, amelyek segítségével az egyébként nyugis Veszprém is színes eseményekkel és nyüzsgő sokasággal telik meg – a szervezők reményei szerint a kulturális évad után is.

Persze minden évben a nyár a legizgalmasabb Veszprémben, de idén különösen mozgalmas lesz. A napokban (július 19. és 22. között) utcazenészekkel telik meg a város – a több mint húszéves fesztivál barátságos és laza hangulatához fogható talán kevés van Európában –, a Gyárkert KultúrPark pedig „egész nyáron át tartó fesztivál” keretében neves zenekarokat és előadókat hoz el a színpadára. Jön például „a punk keresztapja”, a mindig lehengerlő Iggy Pop, az elektronikus zene német legendája, a Kraftwerk, a nyarat pedig az indie rockban utazó glasgow-i csapat, a Franz Ferdinand koncertje zárja. Veszprém új, ötezer férőhelyes koncerthelyszínén az összes jelenlegi headliner magyar banda is fellép idén – Azahriah, Beton Hofi, Carson Coma vagy Krúbi koncertjére még kaphatók jegyek, ahogy Majka, Charlie, Geszti Péter különböző zenei formációinak bulijára és Rúzsa Magdi koncertjére is. Érdekesség, hogy a Gyárkert Veszprém belvárosában, az egykori Balaton Bútorgyár területének rehabilitálásával alakult át igazán modern, multifunkcionális helyszínné.

Klasszikus, folk, elektronikus, jazz… – fesztiválok minden műfajra

Július legvégén és augusztus elején a klasszikus zenéé lesz a főszerep Veszprémben: az Auer fesztivál (augusztus 1-6.) 2010-es alapítása óta a klasszikus zene krémjét várja a városba – idén a Hangvilla és a Megyeháza épületében ad koncertet többek között Lucas Debargue zongoraművész, Valeriy Sokolov hegedűművész, a Mendelssohn Kamarazenekar, a Nemzetközi Ifjúsági Szimfonikus Zenekar, vagy épp Richard Galliano harmonika- és bandoneónművész.

A Kőfeszt, „a nyugalom fesztiválja” augusztus 3. és 6. között számos (ingyenes) programmal erősíti a Káli-medencét a magyar folklór központjaként, a Kőfesztet pedig a népművészet ünnepeként. A Káli-medence tíz települése várja ilyenkor a látogatókat többek között közös daltanulással, táncházzal, kézműves foglalkozásokkal, koncertekkel és remek beszélgetésekkel.


Képek forrása: Az Inota Fesztivál FB oldala, FF: Fortepan / Szánthó Zoltán


Az INOTA Fesztivál (augusztus 31.-szeptember 3.) a veszprémi kulturális évad egészen különleges színfoltja: aki autózott már a Balatonra Budapest felől, annak ismerős látvány lehet a várpalotai tájba épülő három gigászi hűtőtorony, amelyek letaglózó méretükkel és formájukkal mementói egy korábbi érának, amikor az inotai hőerőmű még több száz embernek adott munkát. 2023 nyarának végén viszont ismét több ezer embert várnak ide: az ipari komplexum lenyűgöző terei erre a négy napra ugyanis progresszív kulturális alkotásokkal telnek meg: száznál is több nemzetközi és hazai elektronikus zenésszel, és különleges installációkkal és fényművészettel. A formabontó audiovizuális fesztivált Nils Frahm szabad ég alatti zongorakoncertje nyitja meg.

 

 

A BALKAN: MOST ingyenes háromnapos fesztiválján (szeptember 7-9.) Veszprém belvárosában a Balkán és annak kultúrája kerül fókuszba a zenén, művészeten és gasztronómián keresztül. A térség kilenc országának fiatal tehetségeit és nagy neveit lehet majd megnézni és meghallgatni harminc koncerten, három szabadtéri színpadon, három napon át. „Ha nem hallgattál még baklavát, nem buliztál pogány folkra, beindít a bolgár polifónia vagy ugrálnál egy kis gipsy hopra, ne hagyd ki ezt az egyedülálló lehetőséget, ami eddig soha nem látott seregszemlét ad a térség friss tehetségeiből” – invitálnak a szervezők erre a pár napra, amikor Veszprémbe jön Szarajevó hangulata, Kotor vagy Mostar sikátorai, a csevap illata, a kortárs balkáni kultúra legizgalmasabb zenészei és az igazi balkáni buli lendülete.

A Balaton Wine and Gourmet (szeptember 21-24.) az EKF rendezvénysorozat legnagyobb szabású gasztronómiai vállalása, ahol nemzetközi kitekintés mellett a térség és az ország kulináris öröksége, borkészítési hagyományai és a gasztronómia egyre izgalmasabb jelene, lehetséges fejlődési útjai állnak a középpontban. A balatoni régió gasztronómiájának legjelentősebb képviselői, több mint ötven étterem és borászat mellett idén Franciaország és Argentína kulináris különlegességeit mutatja be a látogatóknak a gasztrofesztivál. Családi programok, ingyenes kóstolók, szakmai workshopok és Michelin-csillagos séfek exkluzív élményétkezései várják a vendégeket az ország egyik legszebb rendezvényhelyszínén, Veszprémvölgyben.

Az év végére is marad program: a Veszprém Jazz Fesztiválon (november 16-19.) kihagyhatatlan nemzetközi A-listás sztárok mellett leginkább a jazz műfaj progresszívabb, a határműfajokkal kommunikáló előadói kerülnek bemutatásra, figyelembe véve a jazz sokszínűségét. A fesztiválon Peter Gabriel és Sting kedvenc dobosa, Manu Katché, a nu jazz emblematikus trombitása, Erik Truffaz, a Grammy-díjas gitárvirtuóz Bill Frisell, a brutális technikájú svájci dobos, Jojo Mayer és az ismert dalok funk-újragondolásaival világhírnevet szerző Scary Pocket is fellép majd.

Ez persze csak rövid kiemelés tőlünk, emellett még számos képzőművészeti kiállítás (például az ezer szállal Balatonhoz kötődő Egry József több kiállítása, Toroczkai Csaba régióról készített fotókiállítása, vagy épp a hazai neoavantgárd balatonboglári kápolnaműterméről készült kiállítás) és további program várja az érdeklődőket. A temérdek program között érdemes keresgélni, szerencsére ezt az eseménysorozat hivatalos honlapja, valamint egy ingyenesen letölthető mobilapp is segíti, ahol többek között stílusra, időpontra, helyszínre keresve böngészhetjük végig a veszprémi kulturális kínálatot. (A júliusi események programfüzete innen, az augusztusi innen letölthető.)

A program megálmodói és megvalósítói még az év elején voltak az Európa Pont vendégei, beszélgetésüket podcastunkon is meg tudjátok hallgatni:


---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, hallgasd a podcastunkat, kövess minket a Facebookon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr718174766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása