Európai gondolkodók sorozatunkban kortárs európai véleményformálókat látunk vendégül és faggatunk az EU jelenéről és jövőjéről, akik az Európa újragondolásáról indított párbeszédhez kapcsolódóan fejtik ki, mit gondolnak a jelenlegi Európáról és benne az Unióról, hogyan látják a közösség jelenlegi szerepét és jövőjét.

zanussi.pngA sorozat első két tudósa (Tomáš Sedláček cseh közgazdász, illetve Jürgen Habermas német filozófus) után legutóbb egy művész, a világhírű lengyel filmrendező, Krzysztof Zanussi volt a vendégünk, aki nemcsak világot járt és világszerte elismert művész, de a rendszerváltás utáni időszakban diplomata is volt. Zanussi a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tartott előadás és egy kötetlenebb beszélgetés keretében osztotta meg az érdeklődőkkel gondolatait. A legfontosabbakból válogatva foglaljuk most össze az elhangzottakat (az Európa Pontban Mészáros Antónia volt beszélgetőpartnere).

Előadásának mottójául Kipling egy mondatát kölcsönözte, miszerint „A kelet az kelet, a nyugat az nyugat”. Kipling szerint a nyugati és az (ázsiai értelemben használt) keleti társadalmak olyan különböző alapokra épülnek, amelyek hosszú távon a két rendszert távol tartja egymástól – bármennyire is hat egyik a másikra, az alapok különbözősége miatt e két gondolkodásmód sosem fogja igazán megérteni egymást. Zanussi szerint ez a fajta szembenállás jelen van Európában is. A keleti országok és a nyugatiak hasonlóképpen két különböző mentalitást képviselnek Európában, a különbözőség meghatározó alapja pedig a zsidó-keresztény hagyományokra épülő nyugat és az ortodox kereszténységre alapozó kelet szembenállása. Ilyen értelemben Zanussi Lengyelországot, Magyarországot a nyugathoz, míg Görögországot, Bulgáriát és Romániát a kelethez sorolja. Szerinte a zsidó-keresztény alapok elhozták a szabadság fogalmát, az egyén szabadságát, amelyben az ember „Isten gyermeke”. Ez a világon egyedülálló inspirációt biztosított, és megalapozta a nyugat sikerét. Zanussi szerint Lengyelország és Magyarország nyugati típusú gondolkodású ország, a hagyományokból kiindulva itt az emberek másképp viszonyulnak a tulajdonhoz, a valósághoz, másfajta lelkiség a jellemző és más az egyház és az állam kapcsolata – mindez pedig meghatározza az emberek mentalitását. Véleménye szerint ugyan Európa ilyen szempontból nem egységes, ugyanakkor ettől még lehet konstruktív a kapcsolat Kelet és Nyugat között, és a két gondolkodásmód kölcsönösen tanulhat egymástól.

Zanussi szerint az „európai egység” önmagában is ellentmondásos – hiszen a kontinens és benne az EU országai olyan sokszínűek, hogy nehéz egységről beszélni ilyen értelemben, de éppen ebben rejlik az ereje. A sok különböző hagyomány és kultúra együttélése, együttműködése és egymásra hatása teszi ilyen sikeressé ezt a térséget. A kontinens régiói, országai évszázadok óta vetélkednek egymással, ugyanakkor tanulnak is egymástól – ez a küzdelem formálta az európai országokat olyanná, amilyennek ma ismerjük őket. Ez az ellentmondás, küzdelem ugyanakkor minimálisra csitult az utóbbi évtizedben, Zanussi szerint ez pedig az európai projekt, az EU érdeme: lassan a harmadik generáció nőhet úgy fel az Európai Unióban, hogy nem ismeri személyesen a háború borzalmait, és ezt nem szabad elfelejtenünk.

Sokan ugyanakkor egyre kevésbé hisznek az európai projekt sikerességében, ahogy Magyarországon is erősödtek az utóbbi időben az EU-t kritizáló hangok. Lengyelországban azonban nem ez a helyzet, az ország maradt „euro-optimista”. Ott az EU, a „nyugat” szinonimájaként, Oroszország Ázsia és az orosz hatás alternatívájaként jelenik meg és töretlenül népszerű. Az oroszosítás a visszafejlődést, a nem minőségit jelenti az emberek fejében, az EU megőrizte az ezzel ellentétes, „modern”, jó, erkölcsileg felsőbbrendű jelentését.

Zanussi szerint az EU az egyértelmű gazdasági előnyök (pénzügyi és technológiai támogatások, ösztöndíjak) miatt is megérdemli a bizalmat, hiszen rengeteg pénzügyi támogatást kap tőle mind Lengyelország, mind Magyarország, és „cserébe az EU nem kér semmit”. Emellett beteljesítette ezen országokban az „európai álmot”, hozzájárult a középosztály megerősödéséhez. Az EU-nak is köszönhető, hogy egyre több embernek van lehetősége a gyarapodásra, kiteljesedésre – nemcsak pénz tekintetében, de lélekben is: a rendszerváltás előtt nem létezett a választás lehetősége, amely az EU-ban adott, ahol megvan az önkifejezés lehetősége az elfogadott egyetlen igazság helyett.

Az európai kultúra és az amerikai tömegkultúra kapcsán kifejtette: nem látja azt problémának, hogy az európai filmművészek nem jutnak el tömegfilmjeikkel olyan széles közönséghez, mint az amerikai mozik, és nem is feltétlenül célozzák ezt. Egy alkotás értékét nem az fejezi ki, hogy hány emberhez jut el – Mozart és Haydn művészete is csak kevesek kiváltsága volt, az utókor viszont helyére tette zsenialitásukat. A mai európai rendezők elkényeztetik az, egyébként az amerikainál szofisztikáltabb nézőket azzal, hogy nem feltétlenül igazodnak a tömeg ízléséhez, hanem szinte mindenkit külön-külön kiszolgálnak.

Számos, hazánkat és az EU egészét érintő kérdésről beszélt még Zanussi magyarországi előadásai során. Nagy örömünkre a hazai sajtó számos szempontból, alaposan feldolgozta gondolatait (pl. VS.hu, Mandiner, Népszava, Librarius)., Reméljük, hogy a magyar közönséggel megosztott gondolatai továbbgondolásra ösztönöznek sokakat, és izgalmas vitákat generálnak még a továbbiakban is – akár új lökést adva az EU-ról szóló párbeszédnek is.

Krzysztof Zanussi november 26-án elhangzott előadását itt nézhetitek meg felvételről: 
http://www.ustream.tv/recorded/55849144

 

 

7 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr356988901

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kelet felé menekülnek az országból az ukránok - már épül a műszaki határzár 2014.12.18. 00:30:22

Gáz, áram, élelem nincs, szögesdrót, vizesárok, taposóakna lesz Ukrajna keleti határán. Uniós pénzen épül az ukrán műszaki határzár. Ukrajna lesz az új Észak-Korea, amire a saját eszméit ha kell, akár erőszakkal is terjesztő Nyugat már az áldását is ad...

Trackback: Minden ukrán katonának megássák a sírját? 2014.12.18. 00:26:59

Felelősek a Majdan ostoba tüntetői százezrek haláláért és milliók gyászáért? 250 ezer főre növelik az ukrán hadsereg aktív állományának létszámát, és ugyanennyi sírhely megásására alkalmas új katonai temetőt nyitnak Ukrajnában. Bizarr. Jelenleg az ukr...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.18. 05:40:04

Oroszországé a jövő.

Lehet persze az ellenoldalt is választani, a fasizálódó liberalizmust.

Értékrend dolga ez a választás.

midnight coder 2014.12.18. 07:20:14

A kelet-nyugat ellentétnél sokkal lényegesebb az észak-dél. Egy orosz vagy egy kínai sokkal közelebb áll kulturálisan egy némethez, franciához, lengyelhez, magyarhoz mint egy arab vagy egy közép afrikai néger, vagy akár egy dél-olasz vagy egy magyar cigány.

midnight coder 2014.12.18. 07:22:05

"tt az EU, a „nyugat” szinonimájaként, Oroszország Ázsia és az orosz hatás alternatívájaként jelenik meg és töretlenül népszerű. Az oroszosítás a visszafejlődést, a nem minőségit jelenti az emberek fejében, az EU megőrizte az ezzel ellentétes, „modern”, jó, erkölcsileg felsőbbrendű jelentését."

Ezt a történelmük némileg érthetővé teszi. Ahogy a miénk is a szkepticizmust.

porthosz 2014.12.18. 07:59:36

@maxval bircaman szerkesztő:

Felvetted már a hó végi jattot a moszkvai atm-ből? Én a helyedben sietnék minden nap 10%-kal kevesebbet ér :DDD

alfacharlybravo 2014.12.18. 09:32:34

Mondjuk lehet örömködni az USA Orosz gazdasági háborún, de ettől az EU is padlóra kerül az nem zavar senkit? A mindenki vesztes háborúk kirobbantása teljesen értelmetlen, de ez valahogy nem akar tudatosulni, folyton az érzelmek győznek a józan ész felett.

Alick 2014.12.18. 09:45:51

Ennyi tömény bullshitet egy embertől (Zanussi) ritkán olvas az ember...

Passzív demonstráló (törölt) 2014.12.18. 10:00:51

>"Zanussi szerint az EU az egyértelmű gazdasági előnyök (pénzügyi és technológiai támogatások, ösztöndíjak) miatt is megérdemli a bizalmat, hiszen rengeteg pénzügyi támogatást kap tőle mind Lengyelország, mind Magyarország, és „cserébe az EU nem kér semmit”."

Csak azt kéri, hogy mi ne csináljunk semmit, hanem mindent tőlük vegyünk meg. Ja, ha nem csináltok semmit, akkor nem is lesz bevételetek sem? Nem baj, majd vesztek fel hitelt... De aztán fizessetek ám, ugye nem gondoljátok, hogy majd mi tartunk el titeket!?

> "Emellett beteljesítette ezen országokban az „európai álmot”, hozzájárult a középosztály megerősödéséhez. Az EU-nak is köszönhető, hogy egyre több embernek van lehetősége a gyarapodásra, kiteljesedésre"

A szocializmus alatt voltak a sz*r fizetések, és az ezek mellé mesterségesen alacsonyan tartott árak. Most maradtak a sz*r fizetések, az árak pedig európai szintre emelkedtek.

> – nemcsak pénz tekintetében, de lélekben is: a rendszerváltás előtt nem létezett a választás lehetősége, amely az EU-ban adott, ahol megvan az önkifejezés lehetősége az elfogadott egyetlen igazság helyett."

Maradjunk inkább annyiban, hogy az "az elfogadott egyetlen" más lett. Persze megvan a választás lehetősége, de ha nem olyan kormányt választasz, aki feltétel nélkül teljesít mindent, akkor nem mondják, hogy váltsák le, de ott tesznek keresztbe, ahol csak lehet...

"Az elfogadott egyetlen"-re pedig a legjobb példa itt a blogokon látható: EU, USA jó, Orosz, Kína, stb. rossz. Aki ennél kicsit árnyaltabban látja a dolgokat, az minimum fideszbérenc, de még az is lehet, hogy putyin-hívő:)
süti beállítások módosítása