Az uniós források nemcsak a fővárosban vagy a nagyvárosokban élők életét segítik – sőt! Ezekről a lehetőségekről ugyanakkor nem feltétlenül értesül mindenki, aki élhetne vele. Ezen szeretne egy kicsit segíteni az Európai Bizottság, amely most „házhoz megy” az információval. A ma induló tájékoztató kampány nagy látogatottságú vidéki rendezvényekre fókuszál, az első állomás a mohácsi busójárás Baranyában.
Horvátország harmadik legnagyobb városa Zágráb és Split után, amelynek történelme számos nemzetiséghez és országhoz kapcsolódik. Az egykori Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb kikötője (még Fiumeként), híres ipari múlttal és egyre erősödő turizmussal az Adrián, a Kvarner-öbölben: ez Rijeka. A város idén – az ír Galway mellett – Európa egyik kulturális fővárosa (EKF).
Februári programjaink Európa épített és eszmei örökségének sokszínűségére hívják fel a figyelmet. Lesz nálunk komoly kérdéseket boncolgató dráma Fatih Akıntól, verses-dallamos perfomansz a Klasszik Lasszó alkotócsoportjától, horvát kulturális örökségek horvát elnökséggel és vagy húszféle társasjáték a Játszóház Projekttől.
Az év utolsó hónapjában, még az ünnepek előtt eljön hozzánk Palya Bea, akivel ezúttal a személyes márkaépítésről beszélgetünk, filmklubunkban pedig három nagymama történetén keresztül kapunk bepillantást Európa XX. századi viharos történelmébe. Az ünnepekre hangolódást Egy csésze Európa rendezvényünkkel kezdjük: az idén Európa kulturális fővárosi címét viselő Plovdiv ürügyén most Bulgáriába utazunk, ahol a kulturális évad programjai mellett bolgár karácsonyi szokásokról és ételekről is beszélgetünk vendégeinkkel.
Novemberben venezuelai ellenzékiekkel beszélgetünk, újabb Lux-díjra jelölt filmet vetítünk, de az európai hulladékcsökkentési hét kapcsán szóba kerül számos zöld megoldás is. Egy csésze kávéra – legalábbis gondolatban – ezúttal a szlovén fővárosba, Ljubljanába ugrunk le.
Szuper programokkal készülünk az első igazán őszi hónapra: októberben eljön hozzánk a Semmi című könyvével világhírűvé vált dán írónő, Janne Teller, Giannival és Mautner Zsófival (Chili & Vanília) pedig aktuális gasztrotémákról beszélgetünk majd. Filmklubunkban bepillantást nyerhetünk a sakkmester Polgár lányok nem mindennapi életébe, egy csésze erejéig ismét a soros elnök Finnországba utazunk, és Boggie hoz popos, jazzes, francia sanzonos és világzenei dallamokat a Pontba.
A nyári szünetben picit mi is pihenünk, így az Európa Pontban szeptemberig most nem találkozhattok velünk – viszont, ahogy a korábbi években is, a Sziget fesztiválon kint leszünk. Idén kilenc partnerszervezetünkkel együtt rengeteg hasznos és érdekes EU-s és európai kultúrához kapcsolódó programmal, játékokkal és beszélgetésekkel készülünk.
A hónapban választunk: öt év után május 26-án ismét arról szavazunk, hogy kik képviseljék Magyarországot az Európai Unió egyik legfontosabb döntéshozó szervében, az Európai Parlamentben. Programjaink így e hónapban is ehhez kapcsolódnak: a választási jogok gyakorlásával és Európa jövőjével kapcsolatos kérdéseket feszegetünk. Idén az Európa-napi fesztivált május 12-án tartjuk, a helyszín ismét a Szabadság tér. Filmklubunkban A Szüfrazsett című filmet vetítjük, eljön hozzánk Jordán Tamás is Szókratész védőbeszédével, az évadot pedig az Ivan & The Parazol akusztikus koncertjével zárjuk.