charta1.jpgPontosan két évtizede hirdették ki az EU uniós értékeket és alapjogokat rögzítő Alapjogi Chartáját, amely 2009 óta bír jogilag kötelező erővel. Fontos mérföldkövet jelentett ez az EU történetében: a Charta tette egyértelművé, hogy az EU jóval több gazdasági közösségnél: igazi értékközösség, amely kiáll a közös értékek mellett, és védelmezi polgárai alapjogait. Húsz év alatt fontos referenciaponttá vált az uniós és nemzeti intézmények jogalkalmazásában, ugyanakkor sokak szerint „sokkal több van benne”. A Chartát még mindig nem ismerik elegen, az általa nyújtott jogi lehetőségeket nem használják ki kellőképpen, és ezen változtatni kell – hangzott el a minap a kérdésben illetékes legmagasabb szintű uniós vezetők konferenciáján.

0 Vissza

utazas.pngAz Európai Unióban a világon egyedülállóan erősek az utasjogok, amelyek légi, hajós, távolsági autóbuszos és távolsági vasúti közlekedés esetén védik a közösség területén utazókat. Egy friss kutatás azonban rámutatott: ezeket a jogokat nagyon kevesen ismerik és érvényesítik az EU-ban. Gyorstalpalónk következik, hogy ha probléma merülne fel, tudjátok, mi jár, hol nézhettek utána, és milyen átmeneti kivételek vannak még érvényben.

0 Vissza

european-parliament-1265254_960_720.jpgFebruár havi kiemelt témánk a „szolgáltató Európa” – Európa, amely értünk dolgozik. Sokszor nem is vesszük észre vagy nem is tudjuk, hogy mi mindennel függ össze uniós tagságunk, mit köszönhetünk a hétköznapokban az Európai Uniónak. Sokan kritizálják az EU-t a túlszabályozás miatt – de azt sem szabad elfelejteni, hogy ezeknek a szabályozásoknak számtalan előny is köszönhető. Bárhova gond – és a legtöbb esetben megállás – nélkül utazhatunk szabadon (köszi, Schengen); nemzetközi online vásárlásainkat biztonságosan és gyorsan tehetjük meg (köszi, SEPA); a külföldön vásárolt áruk esetén otthoni garanciák illetnek meg bennünket (köszi, uniós garancia) – mindez uniós szabályoknak köszönhető. Sok, néha nehézkesnek, túlzónak, függetlenséget korlátozónak tűnő szabály teszi lehetővé, hogy a tagállamok mindegyikében ugyanazokat a jogokat élvezzük, minden tagállamban hasonló esélyeink legyenek például a boldogulásra, és időskori napjainkat egészséges környezetben és egészségben élhessünk meg. AZ EU ezért szabályoz és támogat: ennek eszköze a sok uniós szabály és rengeteg közös büdzséből finanszírozott program.

0 Vissza

polgarok.jpgAz uniós polgárság idén létrejöttének huszadik évfordulóját ünnepli. Ennek ellenére sokan továbbra sincsenek tisztában azzal, hogy ez milyen többletjogokkal, milyen előnyökkel jár. Az idei évet éppen ezért az EU az európai polgárok évének nevezte ki. Az év célja, hogy minél többen tudjanak élni az uniós polgársággal járó  plusz jogokkal, és tudják hol lehet ezekről részletes és közérthető tájékoztatást kapni.

Fontos tudni, hogy az uniós polgárság nem váltja ki – és főleg nem veszélyezteti – a tagállamokhoz kötődő állampolgárságot, hanem kiegészíti azt az EU-hoz kötődő további jogokkal és lehetőségekkel. Magyarország uniós csatlakozásával automatikusan minden magyar egyben uniós polgár is lett, amelynek köszönhetően számos demokratikus döntéshozatalhoz, részvételi demokráciához kapcsolódó joggal bírunk. Közvetve (például választott képviselők útján) vagy közvetlenül beleszólhatunk az EU döntéseibe – részt vehetünk a helyi és európai parlamenti választásokon (amelyre legközelebb jövőre kerül sor), és uniós lakhelyünkön magunk is választhatóak vagyunk. Emellett jogunkban áll petíciót benyújtani az Európai Parlamenthez az EU tevékenységi körébe tartozó, a beadót közvetlenül érintő (például uniós jogokkal, környezetvédelmi, fogyasztóvédelmi ügyekkel vagy épp a szakképzettség elismerésével kapcsolatos) kérdésben. Ha úgy érezzük, hogy egy uniós szerv megsértette valamely jogunkat, az európai ombudsmanhoz fordulhatunk. Emellett jogunk van az unión kívül bármely országban – ha például ott nem működik magyar külképviselet – bármely másik tagország diplomáciai vagy konzuli védelmében részesülni. Mindezek mellett uniós polgárként jogunkban áll nemzeti nyelvünkön, tehát magyarul az EU bármely intézményéhez fordulni és választ kapni, és megtekinthetjük az uniós szervek nyilvános és hivatalos dokumentumait.

Az uniós jogok listája itt természetesen nem ér véget, hiszen ezek csak a közvetlenül a döntéshozatalhoz kapcsolódó többletjogaink, de uniós tagságunknak köszönhetjük például azt is, hogy az unión belül szabadon – a schengeni térségen belül személyi ellenőrzés nélkül – utazhatunk, vagy kereshetünk és vállalhatunk munkát. A „határtalan Európában” nincsen többé szorongás a határátkelőknél, útlevél sem kell feltétlenül az utazáshoz – Európán belüli utazásaink sokkal egyszerűbbek, mint mondjuk 30 vagy akár scak 10 évvel ezelőtt. Uniós polgárként emellett bármelyik tagállamban letelepedhetünk, ha rendelkezünk az ottani megélhetéshez szükséges jövedelemmel. A külföldi elhelyezkedéshez sem kell már munkavállalási engedély a többi tagországban, a fiatalok pedig a helyiekkel azonos feltételekkel tanulhatnak. A szabad mobilitáshoz még pénzügyi támogatást is kaphatunk – például uniós programokban való részvétellel. A külföldi szakmai gyakorlat megszerzését, egyetemi áthallgatást, önkénteskedést, vállalkozásfejlesztési tapasztalatszerzést mind támogatja valamilyen EU-s program, amelyet érdemes kihasználni. Mindezek mellett a cégek is értékesíthetik termékeinket, a vásárlók pedig a sok-sok, különböző országból származó áru közül válogathatnak – a korábbinál jóval nagyobb, biztonságosabb választékból és olcsóbban. Az unió egységes vagy harmonizált szabályainak köszönhetjük többek között még azt, hogy számos végzettséget kölcsönösen elismernek a tagállamok, hogy turistaként nem kell minden vagyonunkat orvosra költenünk például egy baleset esetén, hogy a boltok polcain termékek széles skálájából válogathatunk, és biztosak lehetünk abban, termékeink megfelelően működnek.

E fenti felsorolás természetesen nem kimerítő, számos egyéb jogunk és lehetőségünk adódik még uniós tagságunkhoz kapcsolódóan – az idei tematikus évhez kapcsolódóan mi is többször foglalkozunk még e témával. Bemutatunk további konkrét EU-s lehetőségeket, de addig is figyelmetekbe ajánljuk eligazodási pontként az Európa Önökért nevű portált, amely részletes és gyakorlatias tájékoztatást ad számos uniós lehetőségről. Mindezeket a jogokat kívánja tehát az EU idén (is) minél ismertebbé tenni, ösztönözve az embereket, hogy éljenek is ezekkel a jogaikkal; de azt is, hogy mondják el róla véleményüket – hiszen az egységes piac és az uniós jogok érvényesítése sajnos még nem mindig tökéletes, az esetlegesen létező akadályok lebontásához pedig mindenképpen szüksége van az uniós döntéshozóknak a visszajelzésekre. (Jelenleg is számos témával kapcsolatban várják a visszajelzéseket az EU konzultációs honlapján).

Az európai év hivatalos honlapján is számos hasznos információt találhattok – többek között egy folyamatosan frissülő eseménynaptárat, eligazítást az uniós forrásszerzési lehetőségekről, illetve hozzáférést számos az uniós polgársággal kapcsolatos tartalomra. Figyelmetekbe ajánlunk még emellett egy versenyt is, amelyben az E-twinning programhoz kapcsolódóan fiatalok együttműködésére épülő projekteket várnak a szervezők, amelynek témája szintén az európai polgárság – négy életkori kategóriában várnak nevezéseket, egyenként 4000 eurós díjazással.

0 Vissza

sebestyenmarta.jpgFebruári első programunk Bálint-napra esik – nem is lehet más a témája, mint a szerelem – és a bor. Február 14-én este Sebestyén Márta Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas népdalénekest, az UNESCO kitüntetett művészét látjuk vendégül. A világ minden részéről rengetegen ismerhették meg általa a Bartók Béla és Kodály Zoltán által gyűjtött, már majdnem feledésbe merült magyar népdalokat, amelyek többek között a számos Oscar-díjjal kitűntetett hollywoodi sikerfilm, az Angol beteg közvetítésével milliókhoz juthattak el. Sebestyén Márta tehát igazi kulturális nagykövet. Művészetről, kultúráról, európaiságról, mobilitásról beszélgetünk vele, ez után pedig a Bor és szerelem című műsorát hallgathatjátok meg, amelyet Andrejszki Judittal ad elő.

 

Az EU minden évet egy-egy fontos témának szentel, amellyel valamilyen korunkra jellemző jelenségre – lehetőségre vagy kihívásra – irányítja a figyelmet. Tavaly ez a generációk közötti párbeszéd volt, idén pedig az európai polgárság, az uniós tagsághoz kapcsolódó többletjogok kerültek a fókuszba. Ehhez kapcsolódóan az év során – és már februárban is – több program keretében foglalkozunk majd az uniós polgárság témájával a szabad utazás, munkavállalás jogától egészen az európai parlamenti választásokon való részvételig. Az európai demokrácia lesz egyik februári programunk témája is, amikor John Dunn cambridge-i professzort látjuk vendégül, aki többek között a King’s College és a British Academy tagja. Dunn a demokrácia szakértője, munkáiban a modern politikai elméleteket történelmi távlatból vizsgálja – február 18-i programunkon őt kérdezzük a modern demokráciák problémáiról és a demokrácia jövőjéről.

Filmklubunkban ezúttal a Balatonhoz látogatunk, és 21-én a Német egység @ Balatonnál című film vetítése kapcsán azokat a nyarakat elevenítjük fel, amelyek nemcsak nekünk, magyaroknak, de „német barátainknak” is emlékezetesek maradtak. Forgács Péter filmrendező Can Togay János, a berlini Collegium Hungaricum vezetőjének támogatásával készített dokumentumfilmet arról, hogy hogyan jöhetett létre sok kis német egység a Balatonnál 1961 és '89 között. A berlini fal évtizedeken keresztül választott el családokat, akiknek csak itt, Magyarországon volt lehetőségük találkozni. A film számos személyes történetet mesél el kelet- és nyugatnémet turisták, no meg a Stasi-ügynökök szemszögéből. A Balatonban ugyanis az államvédelmi szervek képviselői is megmártóztak, akik egyik szemüket folyamatosan a gyanús elemeken tartották. A film vetítése után a Lumière Filmklub háziasszonya, Gyárfás Dorka beszélget Hans-Henning Paetzke műfordítóval.

 

Egy csésze Európa sorozatunkban ebben a hónapban úticélunk Kassa és Szlovákia lesz. Kassa idén – Marseille-Provence mellett – az EU egyik kulturális fővárosa. Február 27-i programunkon beszélgetünk a kulturális főváros programjairól, de szó lesz a kassai születésű Márai Sándor törzshelyeiről, és arról is, hogy milyen kalandos úton jutottak II. Rákóczi Ferenc hamvai Törökországból a Szent Erzsébet dóm altemplomába. A menü ezúttal pozsonyi kifli lesz, az est háziasszonya Szederkényi Olga újságíró.

 

Az Európa Pont valamennyi programja ingyenes, a februári programok részletes leírása Facebook-oldalunkon olvasható. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

A képek forrásai: SebestyenMarta.hu, Origo.hu - Szabó Balázs

0 Vissza

Korábban már írtunk az uniós jogokról, amelyekkel Magyarország EU-hoz történő csatlakozása óta uniós polgárként minden magyar állampolgár rendelkezik. Ezek olyan többletjogok, amelyek biztosítják, hogy az EU-n belül egyebek mellett szabadon utazhatunk, munkát vállalhatunk, tanulhatunk; szabadon vehetünk termékeket megfelelő garanciális feltételekkel; részt vehetünk a helyi választásokon, stb. Ezek a jogok alapvető fontosságúak, de sajnos a gyakorlatban nem minden esetben érvényesíthetők zökkenőmentesen, ezért az Európai Bizottság nagyszabású konzultációt indított, hogy feltárja és orvosolja a még esetlegesen létező hiányosságokat.

konzultacio.jpgItt az idő tehát, hogy elmondjátok véleményeteket az uniós jogok működéséről – bármi olyan élményt, tapasztalatot érdemes megosztani, amely arra mutat rá, hogy a gyakorlatban valamiért nem tudtatok megfelelően élni uniós jogaitokkal. Ha esetleg egy másik uniós országba utazva akadályokba ütköztetek, vagy valamilyen gyakorlati problémával szembesültetek egy másik tagállamban folytatott tanulás vagy munkavállalás esetén, érdemes ezt jelezni e konzultáció keretében. A Bizottság mindent megtesz annak érdekében, hogy mielőbb felszámolja a még létező akadályokat, amelyek az uniós polgárok életét esetlegesen nehezítik, ehhez viszont első körben arra van szüksége, értesüljön minden ilyen hiányosságról – ehhez kelletek ti.

És hogy ez nem csupán „pusztába kiáltott szó”, bizonyítja, hogy korábbi észrevételek és visszajelzések alapján a Bizottság számos lépést tett az elmúlt években, hogy az uniós polgárok zavartalanul élvezhessék adott jogaikat az EU-n belül. Az elmúlt évek ilyen lépéseit foglalja össze ez az eredménytábla, amelyből megtudhatjátok, hogyan erősítette az EU az uniós jogok gyakorlati érvényesítését. Csak néhány példa: az utazás területén a légi és vasúti utasok jogai után az EU lépéseket tett annak biztosítására is, hogy a vízi vagy buszos utazás során is biztosak lehessünk benne, hogy utasjogainkat azonosan értelmezik és védik valamennyi tagállamban (az ezeket előíró uniós jogszabályok 2012 végén és 2013 tavaszán lépnek életbe). Mindezek mellett új kezdeményezések indultak a mozgásukban korlátozott személyek kényelmesebb utazása érdekében is, a nemzetközi online kereskedelem biztonsága, vagy a házastársak jogi helyzetének egyértelműsítésének érdekében, vagy épp a tagállami társadalombiztosítási rendszerek közötti kommunikáció meggyorsítása céljából. Számos lépést tett tehát már eddig is az EU azért, hogy minél jobban ki tudjuk használni az unió adta előnyöket – ehhez viszont elengedhetetlen, hogy értesüljön a fennálló nehézségekről.

A konzultáció még szeptember 9-ig folytatódik – mondjátok el véleményeteket!
A konzultáció honlapja:
http://ec.europa.eu/justice/opinion/your-rights-your-future/index_hu.htm

0 Vissza

csobbanj2012-240.jpgAz Európai Unióban szabadon utazhatunk, vásárolhatunk, vállalhatunk munkát, uniós tagságunknak köszönhetően számos nemzetközi programban (például csere- és ösztöndíjprogramokban) vehetünk részt, amellyel egyedülálló tapasztalatokra tehetünk szert. Az EU rengeteg lehetőséget biztosít az uniós állampolgárok számára – kérdés ugyanakkor, hogy ki mennyire tud élni ezekkel az előnyökkel. Ehhez az első lépés az, hogy tudjunk ezekről: megfelelő információkkal kell rendelkeznünk arról, mit is kínál számunkra az EU. A fiataloknak például számos mobilitási program áll rendelkezésre, amelyekről már mi is részletesen beszámoltunk, ilyen az Erasmus, az Európai Önkéntes Szolgálat, vagy a fiatal vállalkozók számára meghirdetett Erasmus – ezek csak példák, mindezek mellett számos egyéb lehetőség nyitott valamennyi generáció előtt.

Ahhoz, hogy mindezeket megfelelően ki is tudjuk használni, az első tehát a pontos tájékozódás – ebben nyújtanak segítséget az országszerte 16 városban működő Europe Direct Irodák is, akik június végétől egy különleges programsorozatban vesznek részt. Mivel a nyári időszakban természetesen sokkal inkább vízpartra vágyunk, mint tájékoztató irodákba, ezért az Európai Bizottság új programja a nyári szezonhoz igazítva „strandra viszi” az uniós információt az Europe Direct irodák segítségével. A Csobbanj Európával országos kampány keretében 2012. június 23. és augusztus 19. között 36 magyarországi strandon ügyelnek a tájékoztató irodák munkatársai Velencétől Tiszaújvároson vagy Orfűn át egész Siófokig, ahol bármilyen uniós lehetőséggel kapcsolatos kérdést feltehettek az irodák munkatársainak – legyen az uniós utazással, továbbtanulással, munkavállalással, pályázatokkal, támogatásokkal vagy éppen nyugdíjakkal kapcsolatos. Az országos roadshow keretében nemcsak uniós kérdéseitekre kaphattok választ, de sokféle szórakoztató uniós játék – és persze kis ajándék – is vár a kitelepülő uniós standoknál, érdemes felkeresni őket! :-)

Az iskolások számára ehhez egy fotópályázat is kapcsolódik, amelynek segítségével ingyenes strandbelépőket lehet nyerni az országos turné állomásaira. Ehhez olyan képeket várnak a szervezők, amelyek megmutatják, milyen jól jönnek ki a gyerekek a nagyszüleikkel (az idei generációk közötti párbeszéd európai évéhez kapcsolódóan), vagy olyat, amelyen az látható, hogy mennyire szereti gondozni a kertet (az idén 50 éves KAP-hoz kapcsolódóan).

Az alábbi időpontokban és strandokon „ügyelnek” a nyáron az uniós tájékoztató irodák:

Június 27. Lipóti Termál- és Élményfürdő
Jún. 28-29. Hajdúszoboszló, Hungarospa Gyógyfürdő
Június 30 - július 1. Orosháza, Gyopárosfürdő
Július 5. Velence, EFOTT
Július 6. Siófoki Nagystrand
Július 7. Abádszalók, VIII. Nagy Strandkönyvtár
Július 10. Tamási Termálfürdő
Július 11. Paks, Városi Strand
Július 12. Eger Termálfürdő
Július 13. Fadd-Dombori Strand
Július 14. Harkányi Gyógy- és Strandfürdő
Július 15. Orfűi Aquapark
Július 18. Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark
Július 19. Mezőkövesd, Zsóry Gyógy- és Strandfürdő
Július 20. Cserkeszőlői Gyógy- és Strandfürdő, Cserke Vitéz Napok
Július 21. Thermal Spa Siklós
Július 22. Szigetvári Gyógyfürdő
Július 24. Szekszárdi Strand
Július 26. Nyíregyháza – Sóstógyógyfürdő
Július 27. Ráckevei Strandfürdő
Július 28. Szécsény, Robinson Szigetek
Július 29. Sukoró, Északi evezős pálya (VVSI Strand)
Július 30. Tiszakécske, Tisza-parti Termálfürdő
Augusztus 1. Kisújszállás, Erzsébet Gyógyvizű Strandfürdő
Augusztus 2. Tiszaújvárosi Termálfürdő
Augusztus 3. Gárdony, Sport Beach
Augusztus 4. Kiskunmajsa, Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő
Augusztus 8-12. Sziget Fesztivál
Augusztus 14. Bükfürdő, Büki Gyógyfürdő
Augusztus 15. Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő
Augusztus 16. Cegléd Gyógyfürdő és Szabadidőközpont
Augusztus 18. Siófoki Nagystrand
Augusztus 19. Bükkszéki Termálstrand

Lehet tehát készíteni a fürdőruhákat – csobbanjatok EUrópával! :-)

0 Vissza

Gál Kinga uniós csatlakozásunk óta dolgozik az Európai Parlamentben (EP) képviselőként, ahova a Fidesz listájáról jutott be 2004-ben és 2009-ben is. Az Európai Néppárt tagjaként az EP szakbizottságaiban emberi jogi, bel- és igazságügyi kérdésekkel, külügyekkel és nem utolsósorban kisebbségi jogokkal foglalkozik. Munkájában kiemelt helyet foglal el a határon túl élő magyar közösségek jogainak megjelenítése és érvényesítése, két és fél évig volt társelnöke a nemzeti közösségekkel és kisebbségi nyelvekkel foglalkozó EP Kisebbségi Munkacsoportjának. 2008-ban az év EP-képviselőjének is megválasztották – amit viszont talán kevesen tudnak róla: négy fiú édesanyja. Aktuális témánkhoz, a női esélyegyenlőséghez kapcsolódva őt is megkerestük, és megkértük, hogy egy villáminterjú keretében (épp a sűrű plenáris héten csíptük el) mondja el, hogyan látja ő a karrier és család kérdéskörét.

Egy EP-képviselőnek számos szakbizottságban, munkacsoportban, plenáris üléseken és egyéb hivatalos rendezvényeken kell helytállnia, emellett ott van a folyamatos ingázás Strasbourg, Brüsszel és persze Magyarország között – kívülről nézve ez egész embert kívánó feladat, és ugyanezt gondolnánk egy négygyermekes anyukáról is. Hogyan tud egy személyként mindkét szerepben helytállni?

A kezdettől fogva együtt van a család Brüsszelben. Amikor 2004-ben EP-képviselőként ide szólított a munkám, a gyerekek még túl kicsik voltak ahhoz, hogy csak hétvégenként láthassák az édesanyjukat (azóta persze nagyobbak lettek, az ikrek, Áron és Gergő 14, Zsombor 12, Márton most 8 éves). Mindig a család volt a legfontosabb az életemben, minden más csak másodlagos szerep lehet. Ezt nem lehet egyedül csinálni, csak úgy, hogy száz százalékig mellettem áll a férjem. Szerencsém van, mert olyan férj és család vesz körül, akikkel minden feladat megosztható. A gyermekek körüli teendők – életük rendezése, egyszerűen csak a mindennapok levezénylése – pedig kifejezetten segítik a munkámat: a földön tartanak, a mindennapok realitásában, illetve rávezetnek arra, hogyan kell gyorsnak és hatékonynak lenni. Belőlük nyerem az energiámat.

Hogyan telik egy átlagos brüsszeli napja?

csalad2.jpgA strasbourgi hetek még mindig nagy kihívást jelentenek, de a hétköznapok, a brüsszeli munka során egy normális család életét éljük: reggel fél hét előtt kelek, elkészítem a gyerekeknek a tízórait és a reggelit, a férjem itt is segít. Ezután elengedem a gyerekeket iskolába, majd bemegyek a Parlamentbe, általában fél kilenc és fél öt / öt óra között mindig bent vagyok, néha tovább is. Este igyekszem haza, hogy mire mindenki hazaér az iskolából és különórákról, előkészítsem a meleg vacsorát, és még tölthessünk együtt egy kis időt.

Ebben a hónapban Péterfy Bori is a vendégünk volt az Európa Pontban, aki első gyermeke születése után most tér vissza a munkához – szerinte a gyermekvállalásra nincsen megfelelő idő, ez ha eljön, nem szabad a karrier miatt halogatni, mert csak egy nőnek adatik meg az a csoda, hogy gyermeket hozhat a világra. Ön mit gondol, van a gyermekvállalásra ideális időszak? Mit tanácsolna a karrier és család dilemmájával szembesülő fiatal nőknek?

Én is így gondolom, ha az ideális időszakot várjuk, elrepülhet az élet felettünk úgy, hogy nem is vettük észre, melyik napra is esett az „ideális”… A második kérdésre általános tanácsot nem lehet adni, véleményem szerint minden nő és család helyzete egyéni, és ugyanígy minden dilemma is egyéni. Mégis, amennyiben erre van lehetőség a „család és karrier” megoldásra szavaznék.

Jelenleg az EP-képviselők közel 35 százaléka nő (ugyanez az arány a magyar EP-képviselők között is),  Magyarországon ez a nemzeti parlamentünkben az EU egyik legrosszabb rátájával kevesebb mint 8 százalék. Lát-e arra esélyt, hogy ez a közeljövőben megváltozik?

Mentalitásváltozás mellett olyan konkrét – jogszabályi és egyéb ösztönző – lehetőségekre van szükség, amelyek a mindennapokban elérhetővé teszik a család mellett a karrier, és a karrier mellett a család lehetőségét. Erre a társadalomnak is szüksége van, hiszen minden olyan nő, aki mindkét területen helyt szeretne és tudna állni, ezáltal elégedettebb lesz életével. Számukra meg kell erre teremteni a lehetőséget, ösztönözni kell őket. A mentalitásváltásra pedig mind egyéni, mind pedig közösségi/intézményi szinten szükség van.

Jelenleg milyen ügyeken dolgozik az Európai Parlamentben?

A nemzeti kisebbségek érdekeinek képviselete állandó feladat, minden rendelkezésemre álló érdekérvényesítési parlamenti eszközt vagy munkacsoporti lehetőséget kihasználok erre. Minap éppen Szerbiával és ezen belül a vajdasági magyarok helyzetével foglalkoztunk többet. Az állampolgári – egyéni vagy közösségi – ügyeket és emberi jogok általános érvényesítését különböző dossziékban és szakbizottságokban igyekszem képviselni. Hogy konkrét dossziékat is említsek, továbbra is követem a bécsi ügynökséggel kapcsolatos ügyeket, vagy éppen az Európai Unió csatlakozását az Európa Tanács Emberi Jogi Egyezményéhez.

Eddigi élete, pályafutása során mi az, amire legbüszkébb, mi az, amit kiemelne?

A legbüszkébb természetesen a négy fiamra vagyok, hálás vagyok a jó Istennek a családomért. Minden egyéb szakmai siker csak ez után következik.

Köszönjük az interjút, további sok sikert kívánunk – mind anyaként, mind képviselőként!

0 Vissza
süti beállítások módosítása