kosice.PNGA tavalyi évhez hasonlóan 2013-ban sem kell messzire utaznunk, ha fel akarjuk keresni az EU egyik kulturális fővárosát. A tavalyi szlovéniai Maribor után ugyanis idén Szlovákia második legnagyobb városa, a számos magyar vonatkozással rendelkező Kassa (Košice) tölti be ezt a címet.

Kassa neve a magyar történelem számára jelentős személyiségekkel forrt össze – kezdve Nagy Lajos magyar királlyal - akitől a város Európában elsőként kapott saját címeres oklevelet - a Rákócziakon át egész Márai Sándorig. A kassai születésű Márai kiemelt helyet kapott a kulturális évad programjában is - bár sohasem alkotott szlovákul, az író élete és művei szorosan összefonódtak a várossal, amely számos művében visszaköszön. Márai emlékét többek között színházi előadás, film, kiállítás, kultúrturisztikai kiadványok és várostörténeti séták idézik fel az év során. Az íróról az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat egyik nyitóeseményeként egy teret is elneveztek az óvárosban.

A kulturális főváros Márai mellett számos kassai kötődésű alkotót is bemutat – többek között megnyílt már a kassai építész Oelschläger Őry Lajos kiállítása, bemutatják a kassai kötődésű Juraj Jakubisko filmrendező teljes munkásságát, tavasztól pedig a latin-amerikai nonfiguratív képzőművészet megteremtője, a Kassáról induló Fernando Falli (Gyula Kosice) életmű-kiállítását lehet majd megtekinteni.

Mindemellett a programsorozat gerincét a kreatív gazdaságra építő „Košice Interface 2013” című program adja, amellyel Kassa elnyerte a kulturális főváros címét. A pályázat szlogenje Use the city” azaz „Használd a várost”, amely kifejezi, hogy Kassa a kulturális évad során nem az ilyen programsorozatoknál jellemző nagyberuházásokra helyezi a hangsúlyt, hanem sokkal inkább a város meglévő adottságaira fókuszál. A szervezők egyik legfontosabb célja, hogy helyzetbe hozzák a Kassán és környezetében élő kreatív alkotókat, akik számára találkozóhelyet, teret és bemutatkozási lehetőséget biztosít az év. Mindezt a kassai szervezők többek között úgy kívánják elérni, hogy a kulturális és művészeti programok jó részét utcákon, köztereken látogathatják az érdeklődők. Az óváros utcái mellett akár lakótelepekre vagy egyéb elhanyagolt, korábban iparilag hasznosított külterületekre – amilyen például a Kaszárnya / Kultúrpark – is szerveznek programokat. Mindez hosszú távon akár gazdasági előnyökhöz is juttathatja ezeket a városrészeket, egyben perspektívát mutathat a kassai fiataloknak.

A programsorozat minden korosztálynak, mindenféle művészeti ág kedvelőjének tartogat valami izgalmasat. A már említett várostörténeti séták mellett lesz közép-európai színházi találkozó, a bor szerelmeseit a kelet-szlovák térség, valamint Eger és Tokaj borait is bemutató borfesztivál várja, lesz városi utcafesztivál,  Andy Warhol-kiállítás, és a fényeket ünneplő „Fehér éjszaka” számos kortárs művésszel… Több mint háromszáz programot rendeznek az évadban, érdemes böngészni az eseménysorozat részben magyarul is elérhető hivatalos honlapján található ajánlókat, illetve az eseménynaptárt (angolul vagy szlovákul).

Kép forrása: Flickr / Pedro (CC BY 2.0)

0 Vissza

sebestyenmarta.jpgFebruári első programunk Bálint-napra esik – nem is lehet más a témája, mint a szerelem – és a bor. Február 14-én este Sebestyén Márta Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas népdalénekest, az UNESCO kitüntetett művészét látjuk vendégül. A világ minden részéről rengetegen ismerhették meg általa a Bartók Béla és Kodály Zoltán által gyűjtött, már majdnem feledésbe merült magyar népdalokat, amelyek többek között a számos Oscar-díjjal kitűntetett hollywoodi sikerfilm, az Angol beteg közvetítésével milliókhoz juthattak el. Sebestyén Márta tehát igazi kulturális nagykövet. Művészetről, kultúráról, európaiságról, mobilitásról beszélgetünk vele, ez után pedig a Bor és szerelem című műsorát hallgathatjátok meg, amelyet Andrejszki Judittal ad elő.

 

Az EU minden évet egy-egy fontos témának szentel, amellyel valamilyen korunkra jellemző jelenségre – lehetőségre vagy kihívásra – irányítja a figyelmet. Tavaly ez a generációk közötti párbeszéd volt, idén pedig az európai polgárság, az uniós tagsághoz kapcsolódó többletjogok kerültek a fókuszba. Ehhez kapcsolódóan az év során – és már februárban is – több program keretében foglalkozunk majd az uniós polgárság témájával a szabad utazás, munkavállalás jogától egészen az európai parlamenti választásokon való részvételig. Az európai demokrácia lesz egyik februári programunk témája is, amikor John Dunn cambridge-i professzort látjuk vendégül, aki többek között a King’s College és a British Academy tagja. Dunn a demokrácia szakértője, munkáiban a modern politikai elméleteket történelmi távlatból vizsgálja – február 18-i programunkon őt kérdezzük a modern demokráciák problémáiról és a demokrácia jövőjéről.

Filmklubunkban ezúttal a Balatonhoz látogatunk, és 21-én a Német egység @ Balatonnál című film vetítése kapcsán azokat a nyarakat elevenítjük fel, amelyek nemcsak nekünk, magyaroknak, de „német barátainknak” is emlékezetesek maradtak. Forgács Péter filmrendező Can Togay János, a berlini Collegium Hungaricum vezetőjének támogatásával készített dokumentumfilmet arról, hogy hogyan jöhetett létre sok kis német egység a Balatonnál 1961 és '89 között. A berlini fal évtizedeken keresztül választott el családokat, akiknek csak itt, Magyarországon volt lehetőségük találkozni. A film számos személyes történetet mesél el kelet- és nyugatnémet turisták, no meg a Stasi-ügynökök szemszögéből. A Balatonban ugyanis az államvédelmi szervek képviselői is megmártóztak, akik egyik szemüket folyamatosan a gyanús elemeken tartották. A film vetítése után a Lumière Filmklub háziasszonya, Gyárfás Dorka beszélget Hans-Henning Paetzke műfordítóval.

 

Egy csésze Európa sorozatunkban ebben a hónapban úticélunk Kassa és Szlovákia lesz. Kassa idén – Marseille-Provence mellett – az EU egyik kulturális fővárosa. Február 27-i programunkon beszélgetünk a kulturális főváros programjairól, de szó lesz a kassai születésű Márai Sándor törzshelyeiről, és arról is, hogy milyen kalandos úton jutottak II. Rákóczi Ferenc hamvai Törökországból a Szent Erzsébet dóm altemplomába. A menü ezúttal pozsonyi kifli lesz, az est háziasszonya Szederkényi Olga újságíró.

 

Az Európa Pont valamennyi programja ingyenes, a februári programok részletes leírása Facebook-oldalunkon olvasható. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

A képek forrásai: SebestyenMarta.hu, Origo.hu - Szabó Balázs

0 Vissza
süti beállítások módosítása