Oroszország 2022. február 24-én inváziót indított Ukrajna ellen. Az EU tagállamai egyöntetűen elítélik az orosz agressziót, és a közösség azóta számos módon kifejezi szolidaritását és nyújt támogatást Ukrajnának. Az EU egy sor szankciót is bevezetett Oroszországgal szemben, amelyek legfontosabb célja, hogy megbénítsák az orosz gazdaságot és aláássák a Kreml képességét a háború finanszírozására. Az orosz energiahordozóktól való függetlenedésre is megvan az EU válasza: ez a REPowerEU.
A járvány miatt az elmúlt két évben sajnos nem tudtuk megrendezni a hagyományos EU-s futást Budapesten (bár tavaly virtuálisan több ezren csatlakoztatok hozzánk az ország minden szegletéből), de idén végre ismét lesz közös futóverseny Magyarország uniós csatlakozásának évfordulójához kapcsolódóan a fővárosban. Már tizennyolc év telt el azóta, hogy hazánk az Európai Unió teljes jogú tagjává vált, ezért mostanra a teljesítendő táv 18 kilométerre nőtt (a távot akár kettő- vagy háromfős váltóban is lehet teljesíteni). Jelentkezni még május 3-ig tudtok, van még néhány szabad hely, ha van kedvetek, ne habozzatok, irány a regisztráció!
Remélhetőleg a koronavírus-járvány egyre kevésbé állja majd utunkat – erre a védőoltásoknak köszönhetően és például a WHO európai vezetőjének egyik friss nyilatkozata alapján jó esélyünk van –, így idén is érdemes az európai utazásainkat előre megtervezni. Ahogy minden évben, most is nyújtunk ehhez segítséget. Íme, mikor hova (nem) érdemes utazni Európában: a kontinens 2022-es pirosbetűs napjai.
Elindult a jelentkezés, még a hónap végéig lehet pályázni az Európai Bizottság fizetett gyakornoki pozícióira. A program már sok tízéve működik, és aki részt vett benne, nem bánta meg: Európa egyik legjelentősebb intézményének dolgozni nemcsak egyedülálló, a munkáltatók által is értékelt tapasztalat a pályakezdőknek, de egy életre szóló élmény is.
Aki érdeklődik a nemzetközi kapcsolatok iránt, a jövőben nemzetközi szervezetnél, cégnél, vagy akár csak multikulturális környezetben dolgozna, annak remek lehetőséget jelentenek a fizetett uniós ösztöndíjak. Akit még esetleg az EU működése is érdekel, és szívesen elhelyezkedne valamelyik uniós szervezetnél, annak pedig szinte kötelező megpróbálni: a gyakorlat öt hónapja alatt mindenki megismerheti, hogyan is őrölnek a malmok „Brüsszelben”. Tapasztalatszerzésre – tapasztalatból mondjuk :-) – ezek a lehetőségek mindenképp kiválóak.
2021 a vasút európai éve. A vasút elérhető, fenntartható és nagyon biztonságos utazási forma, az európai hálózat – amit az EU az elkövetkező években még tovább korszerűsítene – pedig az egyik legfejlettebb a világon. Jelenleg Európában átlagosan hét kilométerenként követik egymást az állomások, ami meglehetősen sűrűnek mondható – de mennyire? Hogy állnak ezzel az egyes tagállamok? Európa számokban sorozatunkban most ennek néztünk utána.
Második éve fut az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vidéki EU-Tanoda programja. A koronavírus-járvány hatására a Tanoda az utóbbi egy évben kialakította az online oktatás feltételeit is. Igény és lehetőségek szerint most személyes és digitálisan közvetített interaktív órák közül választhatnak a programban részt vevő iskolák – akik jelentkezését továbbra is várják a szervezők. Az uniós szakértők a Tanoda foglalkozásain az EU történetéről és hasznos tudnivalókról beszélgetnek a diákokkal, és megválaszolják az őket foglalkoztató uniós kérdéseket.
Pontosan két évtizede hirdették ki az EU uniós értékeket és alapjogokat rögzítő Alapjogi Chartáját, amely 2009 óta bír jogilag kötelező erővel. Fontos mérföldkövet jelentett ez az EU történetében: a Charta tette egyértelművé, hogy az EU jóval több gazdasági közösségnél: igazi értékközösség, amely kiáll a közös értékek mellett, és védelmezi polgárai alapjogait. Húsz év alatt fontos referenciaponttá vált az uniós és nemzeti intézmények jogalkalmazásában, ugyanakkor sokak szerint „sokkal több van benne”. A Chartát még mindig nem ismerik elegen, az általa nyújtott jogi lehetőségeket nem használják ki kellőképpen, és ezen változtatni kell – hangzott el a minap a kérdésben illetékes legmagasabb szintű uniós vezetők konferenciáján.