naptar.pngRemélhetőleg a koronavírus-járvány egyre kevésbé állja majd utunkat – erre a védőoltásoknak köszönhetően és például a WHO európai vezetőjének egyik friss nyilatkozata alapján jó esélyünk van –, így idén is érdemes az európai utazásainkat előre megtervezni. Ahogy minden évben, most is nyújtunk ehhez segítséget. Íme, mikor hova (nem) érdemes utazni Európában: a kontinens 2022-es pirosbetűs napjai.

Mindenhol más az ünnep

Legalábbis országonként változik, hogy mely napokat ünneplik munkaszüneti nappal is – a szünnapok száma legtöbbször az adott ország vallási, történelmi és kulturális gyökereitől függ. Európa legtöbb országában tartják a kereszténységhez kötődő ünnepnapokat, de ezek nem feltétlenül munkaszüneti napok. Magyarországon például december 24. alapvetően nem szünnap (az utóbbi években munkanap-áthelyezéssel vált szabadnappá itthon, idén viszont szombatra esik), a pünkösd és mindenszentek napja viszont munkaszünet, és 2017 óta nagypéntek is. Nincs azonban munkaszünet vízkeresztkor, illetve a keresztény ünnepek közül Jézus mennybemenetelének (május 13.), Mária szeplőtelen fogantatásának (december 8.) és mennybevételének napján (augusztus 15.) sem, holott ezek az ünnepnapok sok európai országban szünnapnak számítanak.

Hosszú hétvégék Magyarországon 2022-ben

Ha a munkaszüneti nap közel esik a szombathoz vagy a vasárnaphoz, akkor gyakran örülhetünk hosszabb hétvégének. Idén két háromnapos és három négynapos hétvégénk lesz (összesen két munkanap-áthelyezésnek köszönhetően). Ezekkel érdemes kalkulálni vakációnk tervezésénél.

Háromnapos hosszú hétvégék 2022-ben:

- Június 4-5-6. (pünkösd: szombat – hétfő)

- December 24-25-26. (karácsony: szombat – hétfő)

Négynapos hosszú hétvégék 2022-ben:

- Március 12-13-14-15. (nemzeti ünnep: szombat – kedd; munkanap-áthelyezéssel, március 26. munkanap)

- Április 15-16-17-18. (húsvét: péntek – hétfő)

- Október 29-30-31. és november 1. (mindenszentek, szombat – kedd; munkanap-áthelyezéssel, október 15. munkanap)

Nem mindegy, hogyan tudunk gazdálkodni szabadnapjainkkal: érdemes figyelembe venni, melyik országban mikor vannak olyan hosszabb-rövidebb szünetek, amikor például az üzletek és hivatalok is zárva tartanak. Ha vásárolni is szeretnénk, ez nem a legmegfelelőbb időpont, ugyanakkor számos nemzeti ünnep a hozzá kapcsolódó rendezvényekkel akár az utazás célja is lehet.

Az alábbi táblázatban áttekinthető formában összeszedtük, mely országokban mely napok számítanak munkaszüneti napnak 2022-ben. A grafika (amely nagy méretben a képre, vagy ide kattintva nézhető meg), a tagállamok által szolgáltatott, EUR-Lexben megjelent adatokon alapul.

munkaszuneti_2022-01.png

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon, Instagramon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és nézd meg programjainkat online!

3 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr9317049850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Far 2022.12.16. 11:43:49

Várjuk a 2023-as ünnepnapok összegzését is mielőbb.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2023.01.27. 06:06:24

@Far: Segítek: ugyanezek a dátumok lesznek ünnepnapok 2023-ban is, csak legföljebb a húsvéthétfő keddre esik...
:D
süti beállítások módosítása