Húsz évnyi EU-tagság, húsz európai uniós fejlesztés a több tízezerből – ez látható az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete köztéri kiállításán az ország összes megyéjében és Budapesten.
Pontosan ma húsz éve – 2004. május 1-jén – Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. Szabad utazás, tanulás külföldön, roamingmentes telefonálás és még három tipp – nézzük meg, milyen előnyökkel jár az EU egy fiatalnak, aki Magyarország uniós tagságával körülbelül egyidős.
Spanyolország után és Magyarország előtt most fél évig Belgium az Európai Unió Tanácsának soros elnöke. A folyamatos válságok időszakában élünk, és az ország elnökségi programja ezekre a kihívásokra próbál választ adni. Mire készül Brüsszel?
Negyedszerre vezeti Portugália az EU Tanácsát soros elnökként. Feladata most sem egyszerű: a pandémia és az azt követő gazdasági visszaesés kezelése, a brit kilépés sok feladatot ad a portugáloknak, emellett számos hagyományos és rendkívüli eszköz beindítása is erre a félévre esik.
A hazai kórházfejlesztésekre eddig átutalt százmilliárdok, a közös védőfelszerelés-készlet létrehozása, a vakcina- és gyógyszerkutatások támogatása, a távol rekedt uniós polgárok hazaszállítása, az uniós költségvetési szabályok lehető legrugalmasabb alkalmazása, a könnyebb és gyorsabb hozzáférés az uniós alapok forrásaihoz és a félretájékoztatások elleni határozott fellépés mellett mégis mit tesz értünk most az EU?
Tegnap a hivatalos záróünnepséggel véget ért a riói olimpia. A 207 ország részvételével zajló játékokon összesen 2102 érmet osztottak ki. Két hét alatt számos élménnyel lettünk gazdagabbak, hatalmas küzdelmeket és emberfeletti teljesítményeket követhettünk a képernyőkön keresztül. Magyarország végül nyolc aranyéremmel, három ezüsttel és négy bronzéremmel, valamint számos pontszerző helyezéssel zárta a játékokat, ismét büszkék lehetünk sportolóink eredményeire. Mostanra folyamatosan jelennek meg a különböző értékelések, elemzések az olimpiáról – természetesen mi sem maradhatunk ki a sorból, európai / EU-s szemszögből vizsgálva a történteket.
Az Egy csésze Európa legutóbbi alkalmával a Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégéhez, Olaszországhoz kapcsolódóan Firenzébe kalauzoltuk vendégeinket. Firenzéről legtöbbünknek talán a csodás toszkán tájak, Brunelleschi lenyűgöző dómja (amelynek kupolája a mai napig nem egyértelmű, hogyan készült), az Arno felett átívelő híd, a Ponte Vecchio a sok kis üzletével, a Medici család vagy talán egyszerűen csak a reneszánsz jut eszébe – mindezek valóban jelentősen meghatározzák a város arculatát, de meghívott vendégeinkkel igyekeztünk további érdekességeket bemutatni a város történetéből és jelenéből.
Firenze nemcsak Michelangelo életében volt meghatározó, de itt született és alkotott az itáliai irodalom egyik meghatározó alakja, az olasz irodalmi nyelv egyik megteremtőjeként számon tartott Dante Alighieri is. Legjelentősebb műve a több mint egy évtizedig készült Isteni színjáték (La Divina Commedia). Dante munkásságáról és a reneszánsz kori olaszországi irodalomról Nádasdy Ádám nyelvészprofesszor, az est első vendége mesélt, aki kitűnően ismeri az olasz irodalmat és nyelvet, és már 2009 óta dolgozik a mű legújabb magyar nyelvre fordításán. A jelenleg legelterjedtebb fordítás Babits Mihályé, aki nagyjából száz éve, 1912-ben ültette át magyar nyelvre a művet. Nádasdy Ádám két éven belül tervezi befejezni a fordítást, amely elmondása szerint „cukormentes diéta” lesz, ha elkészül – Babitscsal ellentétben az írás dallamossága, költőisége helyett inkább a szöveghűségre koncentrál. Dante műve Nádasdy szerint csodálatosan megírt, monumentális alkotás, amelynél, akár egy piramisnál, szinte felfoghatatlan, hogy ember hogyan képes ekkorát alkotni, amely egyszerre megdöbbentő és lelkesítő. A mű elképesztően informatív – megismerhető belőle a reneszánsz korabeli firenzei élet, bemutatja az ott élő családok életét, házaikat. Emellett aprólékos képet fest az egyházról is, amelyet a mélyen vallásos Dante komolyan kritizált. A két fordítás közti különbséget úgy fogalmazta meg, hogy míg Babits megközelítésében az Isteni színjáték „ tankönyv, amely meglepően költői”, addig az ő olvasatában a mű sokkal inkább „költemény, amely nagyon informatív”. Érdekes, hogy a mű nyelve egyszerre nagyon fennkölt és alpári – Dante evvel a művével valami olyat alkotott, amely megkerülhetetlen volt a későbbiekben olasz nyelven író alkotók számára. „Dante Isteni színjátékban használt olasz nyelve úgy lett az olasz irodalom nyelve, ahogy a németeknél Luther Márton dialektusa vált a német irodalmi nyelv alapjává” – mondta ezzel kapcsolatban Nádasdy.
Az est második vendége, Gina Giannotti, a Budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatónője az Isteni színjátékról beszélve hozzátette: bár a művet Olaszországban mindenki ismeri, aki csak iskolába járt, annak szövege korántsem könnyű olvasmány. A sűrű, bonyolult mondanivaló és a komoly filozófiai háttér nem teszik könnyen olvashatóvá vagy feldolgozhatóvá a művet. Giannotti megfogalmazásában Dante mellett Boccaccio és Petrarca voltak azok, akik „újrakanonizálták” az olasz nyelvet. Bár Giannotti maga nem toszkán, mindenkinek javasolja, hogy keresse fel Firenzét, ha teheti, amely a „reneszánsz maga”. Gasztronómiai szempontból a firenzei bifszteket (Bistecca alla fiorentina) nem szabad kihagyni. A Kultúrintézet vezetője számos olyan programról beszámolt, amelynek keretében az olasz kultúrával találkozhatunk Budapesten. Ilyen volt többek közt a Könyvfesztiválon Boccaccio születésének 700. évfordulójára emlékező ex libris kiállítás, illetve a Kultúrintézet komoly- és könnyűzenei koncertjei. Az idei Könyvfesztivál díszvendége Olaszország volt, így a kortárs olasz írók friss írásaiból jelenleg hatalmas a választék Magyarországon – érdemes szemezgetni a legújabb alkotások között.
Harmadik vendégünk Szomráky Béla tolmács volt, akit a szerelem irányított a tolmácsolás és fordítás irányába – gimnáziumban úgy gondolta, hogy az olaszra beosztott osztálytársnőjének szívéhez a közös idegen nyelv lehet a kulcs. A szerelmekből végül csak az olasz nyelv iránt érzett bizonyult tartósnak – azóta több idegen nyelvet is elsajátított, de a magyar mellett az olasz még az a nyelv, amelyen „számol vagy álmodik”. Szomráky Béla közel hét éven át élt az „elképesztően gyönyörűséges” Firenzében, amelyről azt tartja, „sosem unalmas, ahol minden arányos és tökéletes, amely lebilincselő, ugyanakkor emberséges is”. Amikor először érkezett hosszabb időre Firenzébe, több hónapba telt, míg lassan, hónapok alatt el tudta fogadni azt az „irtózatos szépséget”, amelyet a város ad. Az épített Firenzében számára lenyűgöző, ahogy a város építői mindig kanyarban építkeztek, a város legszebb utcái a kanyargósak, ahol a házak ölelgetik egymást, amelyek „mindegyikében volt szerelem és vér”. Szomráky szerint nem véletlen, hogy a város nem sokat változott a hetvenes és nyolcvanas évek óta, amikor ő ott élt – az olaszok ugyanis szerinte arra vannak ítélve, hogy megőrizzék értékeiket. Az olaszokban van egyfajta „buon gusto”, amely nem engedte számukra még akár háborúk idején sem, hogy egy-egy helyi, városok közötti konfliktus során a vesztes város csodálatos alkotásait lerombolják. Tisztelik a szépséget, amelyről nem bírnak lemondani, az ezekért érzett felelősséget szerinte az olaszok „a sejtjeikben hordják”.
A Szederkényi Olga újságíró által gondozott sorozatban mindig valamilyen izgalmas országot vagy várost mutatunk be olyan vendégek segítségével, akik valamilyen oknál fogva sokat tudnak az adott helyről, egy kisebb kóstolóval a hely egy finomságából – legközelebb Marseille-be utazunk! :-)
Levegővel hajtani egy járművet – nem nagyszerű ötlet? A gondolat már évszázadok óta foglalkoztatja a mérnököket. Még az is lehet, hogy 2100-ban minden garázsban ilyen kocsi áll majd?
Mióta tudjuk, hogy a Föld ásványkincsei végesek, és fogyunk ki a hagyományos energiaforrásokból, egyre sürgetőbb, hogy megoldást találjunk a jelenleg használt energiaforrások pótlására. Ma még kérdés, hogy unokáink és az ő gyerekeik például mivel fognak fűteni télen, de a felkészülés már megkezdődött: számos kutatás és kezdeményezés igyekszik megtalálni a kifogyóban lévő energiaforrások költséghatékony helyettesítőjét. Az szinte biztos, hogy a nem túl távoli jövőben az energiatakarékosság és a megújuló energiaforrások (a nap-, a szél-, a víz- vagy a geotermikus energia) jobb kiaknázása kulcsszerepet játszik majd mindenütt (ahogy azt az EU is szorgalmazza számos javaslatával és kezdeményezésével), de egyéb kreatív ötletekre is szükség lesz ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű energia álljon rendelkezésünkre mostani életvitelünk fenntartásához.
A közlekedés kiemelt terület ebből a szempontból: modern életünkhöz hozzátartozik a gyors mobilitás, mindennapjaink szinte elképzelhetetlenek autók nélkül. A közlekedésben és az autógyártásban már évtizedek óta számos megoldás született a szénhidrogén-függőség csökkentésére. Vannak hibrid autók, amelyek elektromotor használatával csökkentik a hagyományos üzemanyag-szükségletet, vannak hálózatról feltölthető elektromos autók (amely bár közvetlenül nem szennyezik a környezetet, de végső soron hagyományos energiát használnak fel), és van számos egyéb ötlet, amellyel utcán még nem, vagy csak nagyon ritkán találkozhatunk. Ilyenek például a sűrített levegővel működő járművek, amelyek a levegő energiáját pneumatikus munkahengerek segítségével alakítják át mozgási energiává.
Az ötlet zseniális: levegőből valószínűleg mindig lesz elég, így ha a fejlesztők képesek olyan konstrukciókkal előállni, amelyek valamilyen szempontból felvehetik a versenyt a hagyományos autókkal, akkor akár ez is lehet a mostani benzinfaló járművek alternatívája. (Mivel ezek a rendszerek viszonylag kedvezőtlen hatásfokkal működnek, ezért első sorban rövid távokon, például városi autókban jelenthetnek megoldást.)
Aki venni szeretne ilyen levegővel hajtott járművet (vagy ahogy sok helyen, kicsit talán Kazinczy modorában nevezik: léghajtányt), annak sajnos még egy kicsit várnia kell a sorozatgyártásra. Bár a levegővel hajtott járművek fejlesztése már jó ideje sokakat foglalkoztat – a technikatörténészek szerint elsőként egy brit feltaláló, Dennis Papin vezette elő az ötletet 1687-ben, az első gyakorlati megvalósítását pedig 1840-re teszik, amikor egy francia testvérpár, Andraud és Tessie Motay bemutatta első léghajtányát. A mai fejlesztők közül talán a francia MDI (Motor Development International) jutott legtovább, amelynek vezetője, Guy Negre szerint a tisztán léghajtású járműveik mintegy 180 kilométert tehetnek meg egy feltöltéssel, körülbelül kétdolláros költséggel. Ha a hengerekbe áramló levegőbe némi benzint kevernek, a hatótávolság 1 800 kilométer lehet, 1,8 liter/100 km-es üzemanyag-fogyasztás mellett.
Egy használható léghajtány, vagy ahogy a legnagyobb hazai seregszemléjükön nevezik, a pneumobilok megépítése igazi kihívást jelent a mérnökhallgatóknak is – ehhez kapcsolódóan idén májusban hatodszorra szervezik meg hazánkban a Rexroth Pneumobil Versenyt. (A "pneumobil" a Rexroth vállalatok közös szervezésű versenyén futó járgányok fantázianeve, amelyben a pneu- előtag a pneumatikára, a mobil pedig a járműre utal.) A versenyen négy ország több mint negyven csapata csap össze saját építésű léghajtányával, amelyeket különböző kategóriákban díjaznak majd. Bár a futamok csak májusban lesznek, a verseny jelenleg is zajlik – a járműveket ugyanis a nevező csapatok tervezik és építik meg több hónapos munkával. Két ilyen járgányt próbálhattok majd ki nálunk is most csütörtökön négy órától: az Óbudai Egyetem Flux-Gate Pneumobil csapatának 2013-as, „Lezs-Air” nevű autóját, valamint a PintAir mobile csapatának „Doroti” névre hallgató modelljét. Egy próbát megér! :-)
További információ: