Október 5-én a tolmácsszakma két kiemelkedő egyéniségét, Fáber Andrást és Szomráky Bélát láttuk vendégül, akik egyéb – oktatói, fordítói – munkájuk mellett mindketten több évtizede tolmácsolnak. A komoly szakmai elismerések, legkomolyabb felkérések dacára mindkét vendégünk „atipikus tolmácsnak” mondható, ha elfogadjuk jellemzésüket a jó tolmácsról, aki minden esetben szükséges résztvevője a kommunikációnak, de csendben, a háttérben meghúzódva, „alázatos szolgaként” segíti a kommunikációt. Mindketten fantasztikus előadók is, akik szinte egymás szavába vágva osztották meg velünk a legjobb történeteiket, és azt, hogy miért is csodálatos szakma az övék.

Szomráky Bélát a szerelem irányította a tolmácsolás és fordítás irányába – gimnáziumban úgy gondolta, hogy az olaszra beosztott osztálytársnőjének szívéhez a közös idegen nyelv lehet a kulcs. A szerelemből végül csak olasz nyelv iránt érzett bizonyult tartósnak. Utóbbihoz hamarosan cstalakozatt a francia, a spanyol és a lengyel nyelv szeretete. Fáber András is szerelmi történetről beszélt, ami még ma is tart – őt elsősorban a különböző emberi viselkedések, kultúrák érdekelték, ezért kezdett el a nyelvekkel is behatóbban ismerkedni. Családjában és Pécsett is, ahol felnőtt, erős volt a francia vonal, így neki ez volt az első idegen nyelv, majd ehhez jött hozzá a német, latin, angol és orosz.

A beszélgetésen elhangzott: a tolmácsolás a nyelv ismeretén túl ugyanúgy szól a jó helyzetfelismerésről és a problémamegoldó képességről is. Ez az egyik legstresszesebb munka, ahol a tolmácsnak tizedmásodpercnyi idők alatt kell döntéseket hoznia – pszichikai terhelés tekintetében kevés szakma fogható hozzá. Ezt a stresszt másként éli meg minden tolmács – míg Szomráky Bélát nem zavarja ez a stressz és látszólag mindig nyugodt tolmácsolás közben, addig Fáber András a mai napig úgy érzi, mikor elhangzik az első mondat egy fontos találkozón, mintha valaki teljes erőből gyomorszájon vágná. A tolmácsoláshoz emellett hihetetlenül nagy ismeretanyag és műveltség kell, számtalan témában kell naprakésznek lenniük. Ők ezt mindketten nagyon élvezik, és minden alkalmat megragadnak, hogy valami újat tanuljanak. Fáber András úgy fogalmazott, hogy élete minden percét élvezi, amelyet ismeretszerzéssel tölt. Munkájával kapcsolatban Karinthy Frigyest idézte, aki szerint munka az, amit nem szívesen végzünk – ilyen értelemben ő soha nem dolgozott.

Fáber szerint a tolmácsolás az a szakma, amelyben nem szabad csalni vagy ferdíteni, mert az mindig visszaüt. A tolmácsolás felelős mesterség, bizalmi szakma, amelyben a tolmácsnak mindent meg kell tennie azért, hogy elnyerje megbízója bizalmát, akinek tolmácsol. Mindketten számos alkalommal vettek részt a rendszerváltás után magas rangú állami vezetőkkel „négyszemközti” találkozókon, sokszor lehettek fültanúi bizalmas vagy titkos beszélgetéseknek, de azok tartalmát soha nem adhatják ki – ezzel nemcsak saját jó hírüket, de a szakma becsületét is veszélyeztetnék. A tolmács feladata, hogy mindig ugyanazt mondja, mint az eredeti előadó, a lehető legszebb, leghűségesebb módon.

Egyetértett ezzel Szomráky Béla is, aki hozzátette, hogy az elhangzottakat nem szabad saját belátás szerint erősíteni vagy tompítani, ugyanakkor, ha a helyzet úgy kívánja, a felesleges ismétléseket a rövidség érdekében néha meg lehet vágni, tömöríteni, amiért az előadók is hálásak sokszor. Szomráky példaként Göncz Árpád volt köztársasági elnököt említette, aki „120%-os tolmács”-nak nevezte őt, mondván hogy nemcsak a személyiségét engedi át tolmácsolásában, de a „csacskaságait” sem fordítja le. A tolmácsnak alapvetően nem szabad saját tudását beleadnia a fordításba, még ha esetleg valamit jobban is tud vagy ismer, mint az előadó.  Vannak persze olyan helyzetek, amelyben – esetleges diplomáciai bonyodalmak elkerülése érdekében – kénytelen mégis változtatni az elhangzottakon. Volt például olyan eset, amikor a nagyon magas rangú magyar politikus a külföldi partnerének megköszönte a támogatását a magyar kulturális évad levezénylésében, ami a valóságban még nem zajlott le. Tudván ezt, nehogy bonyodalom legyen belőle, ezt a fordításban már felkérésként fordította le – a szakmai stáb rettentően hálás volt érte.

Vannak olyan dolgok, amelyek szinte lefordíthatatlanok egyik nyelvről másikra, amelyekre szinte lehetetlen felkészülni – ilyenek például a helyi szólások vagy a szóviccek. Van olyan tolmács, aki ilyenkor azt mondja, hogy „most vicc hangzott el, tessék nevetni” (általában ez is bejön). Fáber Andrásnak mindig volt az országgal kapcsolatos egy-két vicces mondat vagy poén a tarsolyában, de néha improvizációval oldotta meg a szituációt. Ilyen volt például mikor 2003 környékén egy Európa-napon tolmácsolt, ahol az akkori euroszkeptikus tábor vezető mottóját le kellett fordítania, hogy „tagok legyünk vagy szabadok”, amely az ő fordításában akkor így hangzott angolul: „to be or not to be in the EU”.

A sok száz sikeres tolmácsolás mellett persze mindketten belefutottak egy-két bakiba, amelyet borzasztóan nehezen hevernek ki. A tolmácsolás felfokozott mentális állapotában egy-egy leblokkolás szinte tízpercesnek tűnik – a legjobb tolmácsokkal, így velük is előfordult ilyesmi. Volt olyan is, hogy az Air France-nak tolmácsolva a fordítás hevében a francia nemzeti légitársaság nevét következetesen Malévnek fordította magyarra egyikőjük, vagy az angolul „Roman Empire”-ből „román birodalom” lett római helyett. A félrefordítás egyik sokat idézett bakija is elhangzott, amelyben már nem ők voltak a főszereplők: egy német talkshowban egy tolmács George Lucast, a Csillagok háborújának alkotóját tolmácsolta. Nem ismerte azonban a kultikus filmeket, így annak legjellemzőbb mondatát sem.  Így az angol „May the Force be with you” kifejezést hallva úgy gondolta, hogy a „may” (segédige) májust jelentheti, a „Force”-t (erő) pedig „fourth”-nak (negyedik) értette, így lett „Az erő legyen veled!”- ből „Május negyedikén együtt leszünk”.

Számos érdekes sztori, vicces anekdota előkerült még az esten, amelyeket lehetetlen írásban visszaadni. A jelenlevők két nagy tudású, a munkáját nagyon szerető, boldog embert láthattak, akik meggyőzték a közönséget arról, hogy a tolmácsolás egyáltalán nem szolgai munka, hanem valóban hihetetlenül izgalmas és gyönyörű mesterség.