pt1.pngNegyedszerre vezeti Portugália az EU Tanácsát soros elnökként. Feladata most sem egyszerű: a pandémia és az azt követő gazdasági visszaesés kezelése, a brit kilépés sok feladatot ad a portugáloknak, emellett számos hagyományos és rendkívüli eszköz beindítása is erre a félévre esik.

Előre meghatározott és nehéz feladat – kis nemzeti színnel

A Tanács az EU egyik legfontosabb döntéshozó szerve az Európai Parlament mellett, amely a tagállamok szakminisztereit tömöríti, akik különböző, szakterületi formációkban üléseznek – ezeket vezeti most fél évig Portugália. A Tanács elnökségének levezénylésében egy tagállamnak jóval szűkebb mozgástere van, mint ahogy azt talán elsőre gondolnánk. Az EU Tanácsának napirendje – ahogy az Unióé is – nagyrészt előre meghatározott, ehhez az aktuális elnöknek mindenképpen igazodnia kell.

A feladat pedig nehéz: sokszínű, sok elképzeléssel rendelkező, ugyanakkor demokratikusan működő közösséget soha nem egyszerű vezetni. Itt ugyanis mindenki szava számít, a különféle elképzelések és érdekek közös mederbe terelése, a legjobb kompromisszum megtalálása bármely tagnak nagy kihívást jelent.

Sok az újdonság

Lisszabon immár negyedszer vezeti soros elnökként az Európai Unió Tanácsát. A portugáloknak eddigi elnökségeik alatt számos kiemelkedő jelentőségű megállapodást sikerült tető alá hozniuk. Ezt mutatja az is, hogy az EU előző hosszú távú gazdasági terve (Lisszaboni Stratégia) és az uniós intézményrendszert és működést megreformáló legutóbbi szerződés (Lisszaboni szerződés) is a portugál főváros nevét viseli. A mostani félév során talán nem születik ilyen jelentős dokumentum, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy könnyű dolga lenne a portugáloknak. Számos nagyon komoly kérdést sikerült ugyan az előző, német elnökség alatt lezárni, de sok új együttműködést és programot épp most kell beindítaniuk. A koronavírus-járvány és a következtében kialakult válság kezelése mellett most indul az új költségvetési periódus kiegészítő forrásokkal; a zöld megállapodás és digitális transzformáció kitűzött céljait is el kell kezdeni a gyakorlatba átültetni. Emellett számos feladata lesz az EU és az Egyesült Királyság közti kapcsolatok és az uniós éghajlatpolitika terén is.

Portugál prioritások és program

A portugál elnökség a fenntartható és digitális átállásra támaszkodó gazdasági fellendítésre, az EU szociális pillérjének kiépítésére, valamit a kontinens stratégiai önállóságára, egyúttal nyitottságára koncentrál elnöksége során.

Ezen prioritásokat többek között az alábbi tevékenységekkel kívánja megvalósítani:

  • Ellenálló Európa: a kontinens talpra állításának, kohéziójának és értékeinek elősegítése többek között az új hétéves költségvetési keret, a NextGenerationEU és a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz elindításával, egy rugalmasabb, KKV-kre fókuszáló iparpolitika kialakításával, Európa termékek és technológiák terén fennálló függőségének csökkentésével

  • Zöld Európa: a fenntartható gazdasági fellendülés érdekében az európai zöld megállapodás megvalósítása, az EU-t a klímasemlegesség felé vezető, a körkörös gazdaságra való áttérés elősegítése, a közös agrárpolitika reformjáról szóló egyeztetések folytatása

  • Digitális Európa: a gazdasági fellendítés érdekében a digitális átállás elősegítése, a zöld átállás digitális megoldásokkal való támogatása, uniós digitális személyazonosító rendszer létrehozása az online tranzakciókhoz, a digitális készségek fejlesztése

  • Szociális Európa: az európai szociális modell erősítése, a „szociális jogok európai pillérjének” felruházása konkrét jelentéssel a májusi, portói szociális témákkal foglalkozó csúcson, párbeszéd kezdeményezése a digitális kihívásokról, a munka jövőjéről és a megfelelő minimálbérekről, a tagállamok egészségügyi együttműködésének támogatása, a diszkrimináció elleni küzdelem és a sérülékeny csoportok védelme

  • Globális Európa, erős Európa a világban: Európa érdekeinek és értékeinek határozott képviselete a nemzetközi kapcsolatokban, hatékony és eredményorientált multilaterális kapcsolatok, megerősített párbeszéd az Egyesült Államokkal mint kiemelt stratégiai partnerrel.


Portugália 2021. június 30-ig látja el a Tanács elnöki feladatait, majd Szlovénia követi a sorban. Eredményes és sikeres elnökséget kívánunk Portugáliának! Boa sorte!

pt2.png


Forrás és további információ a portugál elnökségről (angolul):


Képek forrása:
a Portugál elnökség Flickr oldala, ANTÓNIO PEDRO SANTOS/LUSA


-----

Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként 
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr2816421438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása