Horvátországból eddig még nem hoztunk receptet, ezt most pótoljuk: egy igazán különleges, hamuban sült zöldséges óriáslepényt mutatunk be nektek, amely a helyiek szerint a pizza egyfajta prototípusa. Ha ez ebben a formában talán nem is igaz, az uniós eredetvédelmi oltalom (OFJ – oltalom alatt álló…

0 Vissza

Receptes kiruccanásaink során még nem jártunk Cipruson, úgyhogy ezúttal onnan hoztunk nektek egy klasszikus finomságot. A vörösboros-fűszeres malacraguval, az aféliával (αφέλια) a sziget minden jobb éttermében találkozhattok, és otthoni elkészítése is nagyon egyszerű, egyedül a pácolásra kell egy…

0 Vissza

A nyári szünetben picit mi is pihenünk, így az Európa Pontban szeptemberig most nem találkozhattok velünk – viszont, ahogy a korábbi években is, a Sziget fesztiválon kint leszünk. Idén kilenc partnerszervezetünkkel együtt rengeteg hasznos és érdekes EU-s és európai kultúrához kapcsolódó programmal,…

0 Vissza

Július elsejétől soros elnökként Finnország vette át az Európai Unió Tanácsának vezetését. Az ország 1995-ös csatlakozása óta 1999 és 2006 után ez a harmadik alkalom, hogy Helsinki tölti be a tisztséget. Antti Rinne finn miniszterelnök a napokban az EP plenáris ülésén ismertette az elnökség…

0 Vissza

Az Európai Parlament plenáris ülése július 16-án támogatásáról biztosította 383 szavazattal az állam- és kormányfők (Európai Tanács) által jelölt német politikust, Ursula von der Leyent a Bizottság élére, így várhatóan öt évig az ő neve szerepel majd az uniós végrehajtó testület nevében. Az új…

0 Vissza

A tagállamok filmművészetét bemutató sorozatunkban Olaszország következik. A lista alapjául filmes eredményeket, díjakat összegző rangsorok, illetve különböző netes sikerlisták szolgáltak. Az összeállítás, mint mindig, most is szubjektív – a kommentben egészítsétek ki saját ötleteitekkel,…

5 Vissza

A titulust éppen az az Újvidék (Novi Sad) nyerte el, amely két év múlva Európa Kulturális Fővárosaként is bemutatkozhat.  

0 Vissza

Ha idén nyáron autóval vágnátok neki egy európai vakációnak, érdemes előre tájékozódnotok: az autós közlekedésre minden tagállamban más szabályok vonatkoznak. Van, ahol már a belépésnél szükségetek van érvényes autópályamatricára, van ahol kapunként kell fizetni. Van, ahol lecsúszhat egy pohár bor…

0 Vissza
süti beállítások módosítása
Mobil