palferi-cover-ep-v2.jpgJúniusban készülünk az európai parlamenti választásokra, Pál Feri atyával is találkozhattok az Európa Pontban, az évadunkat pedig női bringás workshoppal zárjuk. Bővebb információt és regisztrációs linkeket a posztban találtok. Tartsatok velünk a nyári szünet előtt is!

A hónap első eseményén, június 4-én (azaz ma) megtudhatjátok, hogyan működik a választási rendszer és az Európai Parlament, hány képviselőt választunk, és természetesen arról is szó lesz, miért fontosak az európai választások. Délután 4-től nyílt nappal kezdünk – az Európai Parlament Kapcsolattartó Irodája kvízjátékokkal, ajándékokkal, gyereksarokkal és kiadványokkal vár mindenkit az Európa Pontban (1024 Budapest, Lövőház utca 35.), munkatársai pedig válaszolnak az európai választással kapcsolatos összes kérdésre. Ha szeretnél még többet megtudni, délután 6 órától egy tájékoztató előadást is meghallgathatsz – ahogy az első rész, ez is ingyenes, de erre már regisztrálni szükséges, amit ezen a linken tudsz megtenni.

ep.jpg

 

Pál Ferenc, vagy ahogy szinte mindenki emlegeti, Pál Feri atya római katolikus pap, mentálhigiénés szakember motivációs előadó és író. Pályafutásának kezdetétől tart heti rendszerességgel hittanórákat, előadásokat fiataloknak pszichológia, teológia és mentálhigiéné témakörében. Ebből kinőtt egy hatalmas közösség, egy alapítvány, önismereti és önfejlesztő csoportok, több száz kezdeményezés és rendezvény – egyszóval egy mozgalom. Június 6-án Pál Feri látogat el hozzánk, és arról beszél majd, hogyan nyerhetjük vissza elvesztett egyensúlyunkat.

Az élő rendszerekben az egyensúly elsősorban nem állapot, hanem folyamat. Ezt létrehozni is komoly erőfeszítésekkel jár, de fenntartása az igazán nehéz feladat. Az egymást kölcsönösen kiegészítő szükségletek, értékek, igazságok között billegve elkerülhetetlen az időnkénti egyensúlyvesztés. Mitévők legyünk ilyenkor? Miként alkotható újra a harmónia, ha egyszer elvesztettük? Mikor szükséges küzdeni, vagy épp elengedni? És mikor érdemes változtatni a feltételeken? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről lesz szó az eseményen, amelyre a helyszíni regisztráció gyorsan betelt, és ezúttal online közvetítés sem lesz. Aki lemaradt, annak javasoljuk Pál Feri oldalának böngészését, ahol több mint ezer hanganyagot és videót találtok – íme egy arról, mik azok a „Pálferis Keddek”:

 



Szezonzáró eseményünkön, június 11-én bringás workshoppal készülünk lányoknak, ahol nemcsak bringázós női műhelytitkokat hallhattok, de a kezeiteket is összepiszkolhatjátok. Az esemény első részében a közlekedés fenntarthatóságáról és a kerékpár mint alternatív közlekedési mód előnyeiről Kovács Virág Zita közlekedéstervező mérnök, urbanista és hobbi túravezető, Dalos Eszter urbanista és mediátor, valamint Liptay Orsolya, a Magyar Kerékpáros Klub kampányfelelőse beszélget az est házigazdájával, Gyárfás Dorka újságíróval. Tudtad amúgy, hogy kerékpáros nemzet vagyunk?

A második részben színes workshopot tartunk, ahol megmutatjuk, hogyan javítsd meg a kerékpárod, és adunk néhány tippet, hogy milyen bringát válassz magadnak vagy a gyerekeknek. Ha saját bringádat is elhozod, akkor lesz lehetőséged fel is tuningolni. Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, regisztrálni pedig ezúttal is a Tixa-oldalon lehet. Ha pedig ezen is túl vagyunk, kezdődhet a nyári kerekezés!

bicikli-workshop-cover-ep-v2.jpg

 

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, hallgasd a podcastunkat, kövess minket a Facebookon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr3218420635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása