es1.jpgAz EU-ban a legnépszerűbb turisztikai úti cél, a legmagasabb várható élettartam, a legnagyobb narancs-, görögdinnye- és epertermelő, olívaolaj-, fokhagyma- és sonkaexportőr – júliusban Spanyolország már ötödször kezdi meg féléves soros uniós elnöki ciklusát. Nézzük a részleteket!

Az Európai Unió soros elnöki posztját, azaz az Európai Unió Tanácsának elnökségét 2023 második félévében – 1989, 1995, 2002 és 2010 után már ötödször – Spanyolország tölti be. Az elnökségben egymást követő 3-3 ország a döntéshozatal folyamatossága érdekében informális csoportot alkot – az aktuális „trojka” Spanyolországból, Belgiumból és az elnöki posztot 2024 első félévében betöltő Magyarországból áll.

es2.png

Lassan már közhely, de igaz, hogy ez az időszak jelentős kihívásokat tartogat az EU és a tagállamok számára. Erre utalt Pedro Sánchez miniszterelnök is a spanyol elnökség politikai prioritásainak ismertetésekor: „Az elmúlt évtizedekben Európa megmutatta, mennyire sokat tud tenni Spanyolországért. Most eljött az ideje, hogy Spanyolország mutassa meg a világnak, mennyire sokat tud tenni Európáért. Országunk alázattal és hálával veszi át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, ugyanakkor ambíciótól is vezetve, hiszen eltökélt szándékunk, hogy az elnökséget hasznos eszközzé téve javítsuk a polgárok életminőségét.”

es3.jpg

Forrás: Flickr/
A spanyol elnökség mottója az „Európa, közelebb”, ami az emberi, politikai és intézményi közelség szellemiségére utal. Az ország a kihívásokra válaszul négy prioritást határozott meg az elnökség alatt végzendő munkájához.

es4.jpg

1. Az EU újraiparosítása és nyitott stratégiai autonómiájának biztosítása

Az elmúlt hét évtized nemzetközi nyitottsága többnyire előnyös volt az EU számára, és olyan gazdasági növekedéshez és társadalmi jóléthez járult hozzá, ami protekcionizmus mellett elérhetetlen lett volna. Azonban elő is segítette egyes ágazatok és iparágak áthelyeződését, ami miatt az EU túlzottan függővé vált harmadik országoktól olyan stratégiai területeken, mint az energia, az egészségügy, a digitális technológiák és az élelmiszer. A jelenlegi geopolitikai, technológiai és környezeti változások lehetőséget adnak a tendencia megfordítására, új munkahelyek teremtésére és Európa kitettségének csökkentésére.

Ennek elérése érdekében a spanyol elnökség egyrészt elő fogja mozdítani a stratégiai iparágak és technológiák fejlesztését, a kereskedelmi kapcsolatok bővítését és diverzifikálását (különös figyelmet fordítva Latin-Amerikára), illetve az ellátási láncok megerősítését célzó kezdeményezéseket. Másrészt olyan átfogó stratégiát is javasol, amely 2030-ig biztosítja az EU gazdasági biztonságát és globális vezető szerepét.

2. Előrelépés a zöld átállásban és a környezeti alkalmazkodásban

A klímaváltozás és a környezetromlás megfékezése nemcsak jogi és erkölcsi kötelezettségünk, hanem hatalmas lehetőség is. Ha jól hajtjuk végre, és az EU továbbra is az éghajlatváltozás elleni globális küzdelem élén áll, akkor a zöld átállás jólétet és új lehetőségeket teremt: drasztikusan csökkenthetjük függőségünket az energiától és nyersanyagoktól, versenyképesebbé tehetjük az európai vállalatokat, és csak ebben az évtizedben közel egymillió új munkahely is létrejöhet.

A spanyol elnökség ennek érdekében támogatja a villamosenergia-piac reformját, a megújuló energiák alkalmazásának felgyorsítását, a villamosenergia-árak csökkentését és a rendszer stabilitásának erősítését. Emellett felgyorsítanák az Irány az 55%! intézkedéscsomaghoz kapcsolódó jogalkotást, támogatják a hulladék és a mikroműanyagok mennyiségének csökkentését, a fenntartható termékek elterjedését és a zöld üzemanyagok előállítását célzó intézkedéseket.

3. A társadalmi és gazdasági igazságosság erősítése

Nem elég az európai GDP növekedése, el kell érni azt is, hogy ez a növekedés minden európai polgár javát szolgálja. Versenyképesebb, de egyben igazságosabb és gondoskodóbb gazdaságra van szükségünk. A spanyol elnökség ezért kiáll a társasági adózásra vonatkozó minimális közös normák bevezetése mellett, és harcol a multinacionális vállalatok adóelkerülése ellen – ez a tétel évente annyiba kerül az EU-nak, amennyit a lakhatásra és a környezetvédelemre költ. Dolgoznak a 2021-2027-es pénzügyi keret megfelelő felülvizsgálatáért és a költségvetési szabályok reformjáért az átláthatóság érdekében, összekapcsolva az államháztartás fenntarthatóságát a zöld és a digitális átállás finanszírozásával. Szorgalmazzák a munkavállalói jogok kiterjesztését, javítani kívánják a kiszolgáltatott csoportok – például a gyermekek, az erőszakot elszenvedő nők és a fogyatékkal élők – helyzetét.

4. Az európai egység megerősítése

Ahogy Sánchez miniszterelnök fogalmazott: „A bizonytalan geopolitikai környezetben Európának a bizonyosságok térségévé kell válnia, ahol az anyagi jólét, a szabadság és a demokrácia megnyitja az utat minden ember jövője előtt.” Ezért a tagállamoknak tovább kell haladniuk az integráció terén, és olyan eszközöket kell kifejleszteniük, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy együttesen nézzenek szembe korunk nagy kihívásaival.

Ennek érdekében a spanyol elnökség kiáll a belső piac elmélyítése, a bankunió és a tőkepiaci unió kiteljesítése, a közös eszközök, például a NextGenerationEU alapok konszolidálása és fejlesztése, a migrációs és menekültügyi folyamatok hatékonyabb és összehangoltabb kezelése, valamint Ukrajna és más szomszédos államok összehangolt támogatása mellett. Dolgozni fognak továbbá közös identitásunk és értékeink fejlesztésén, valamint az európai projekt új szakaszának előmozdításán.

Bienvenida, España!

 

 A képek forrása: https://spanish-presidency.consilium.europa.eu/

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként
tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, hallgasd a podcastunkat, kövess minket a Facebookon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr718180237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása