mennivag_alcimmel.pngOktóberi programjainkkal ismét nagyon aktuális témákat járunk körül: vendégeinkkel – többek között Mautner Zsófival, Piringer Patríciával és fiatalokat mentoráló szervezetek vezetőivel az örök dilemmát boncolgatjuk majd: hogyan éri meg karriert vagy ideiglenesen országot váltani. Szétnézünk az EU aktuális elnökségét adó Csehországban is, és az orosz politika egyik legnagyobb hazai ismerője, Rácz András is eljön hozzánk, akivel egy Cannes-ban díjazott film kapcsán beszélgetünk az orosz-ukrán konfliktus kiindulópontjáról és lehetséges megoldásairól. Utolsó októberi programunkon pedig az EU fiataloknak szóló mobilitási programjait mutatjuk be alaposan. Tartsatok velünk!

donyeci.pngIdei új évadunk első Lumière filmklubján, október 5-én rögtön nagyon komoly és szomorúan aktuális témát dolgozunk fel. Ehhez az alapot a Belorussziában született, Kijevben nevelkedett és a szakmát Moszkvában kitanuló, erős dokumentarista háttérrel rendelkező rendező, Szergej Loznyica Donyeci történetek című filmje szolgáltatja, amely 2015-ben játszódik, az orosz-ukrán konfliktus kiindulópontján. „A háborút itt békének hívják, a politikai propagandát igazságnak, és a gyűlöletet szeretetnek” – a film a kegyetlenség és a korrupció abszurd, megrázó jeleneteit mutatja be. A német-ukrán-francia-holland-román dráma 2018-ban a cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard válogatásának legjobb rendező díját is elnyerte.

A film vetítése után Gyárfás Dorka az orosz politika egyik legnagyobb hazai szakértőjével, Rácz Andrással, a Német Külpolitikai Társaság tudományos főmunkatársával beszélget az orosz-ukrán konfliktusról. A rendezvény – mint minden programunk – ingyenes, de regisztrációköteles (donyecitortenetek.eventbrite.com).


mennivag_alcimmel.png

Október 12-i Menni vagy maradni
című programunkra rögtön két izgalmas kerekasztal-beszélgetéssel is készülünk, amelyen tapasztalt vendégeinkkel a sokak számára ismerős kérdést járunk körül: vajon lehet itthon is európai karriert építeni?

Első beszélgetésünk inkább a karrierjük elején tartó fiatalokat célozza, akik közül sokan fontolgatják, hogy rögtön pályájuk elején hosszabb vagy rövidebb külföldi kalandba vágnak bele. Vajon tényleg minden egyszerűbb kint, tényleg csak a határon túl válhatnak valóra az álmok? A beszélgetés résztvevői között van, aki már szerencsét próbált külföldön, de végül itthon építette fel karrierjét, valamint eljönnek olyan szervezetek képviselői is, amelyek segítséget nyújthatnak megtalálni az utat. Vendégünk lesz Karagich Bálint a Hungarian Youth Association képviseletében, Lendvai Viktor, a HiSchool társalapítója, valamint dr. Balázsi Katalin, a Nők a Tudományban Egyesület elnöke. 

A második kerekasztal-beszélgetés a karrierváltókat célozza, itt vendégünk lesz Mautner Zsófi korábbi brüsszeli diplomata, ma sikeres gasztroblogger, Piringer Patrícia korábbi balerina és tévés műsorvezető, ma a Milestone Intézet kommunikációs és marketingvezetője és Stumpf Kata, aki a Konnekt Egyesületnél a diákok tudatos pályaorientációját segíti személyes mentoráláson keresztül.

Az est házigazdája Gyárfás Dorka, a beszélgetést online is közvetítjük majd az Európa Pont Facebook oldalán. A rendezvény ingyenes, de regisztrációköteles, jelentkezni a mennivagymaradni.eventbrite.com linken lehet.

insta_francia-8.png

Ezt követően, október 20-án Egy csésze Európa sorozatunkban ezúttal Csehországba utazunk gondolatban az EU Tanácsának soros elnöksége apropóján. Mi a fontos a cseh uniós elnökségnek? Hogyan kezelik a csehek az energiaválságot és az inflációt? És miért tud magyarul a cseh nagykövet? Erről is beszélgetünk az Egy csésze Csehország díszvendégével, Bial Tiborral, a Cseh Köztársaság nagykövetével.

Másik vendégünket, Fehér Renátó költőt pedig többek között arról kérdezzük majd, miért lesz valakinek a második otthona Prága, miért vonzódik a cseh kultúrához, miért érdemes a cseh fővárosban egyetemre járni, és vajon miért érdemes szinte bármikor Hrabalt és a Svejket olvasni. Az esten némi cseh finomságot – vajon mit? :) – is megkóstolunk. Az est házigazdája Szederkényi Olga szerkesztő.

Az Egy csésze Csehország ingyenes, de regisztrációhoz kötött esemény, regisztrálni az egycseszeeuropa@gmail.com e-mail címen lehet. A beszélgetést online is közvetítjük majd a az Európa Pont és az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének Facebook oldalán, valamint a Képviselet YouTube csatornáján.

fiataloknak-3.png

A hónap utolsó programján, október 21-én Tájékoztató Szolgálatunk és a Tempus munkatársai segítségével még egy információs napot is tartunk az Erasmus+ programjairól. Az eseményre ellátogató fiatalok megtudhatják a legfontosabb információkat az Európai Szolidaritási Testületről, a DiscoverEU-ról és az ifjúsági cserékről, a jelentkezés menetéről és a részvétel legfontosabb részleteiről. Ezen kívül meghallgathatják a volt résztvevők tapasztalatait, akik már részt vettek valamelyik programban. Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, regisztrálni az alábbi oldalon lehet: fiataloknak.eventbrite.com.

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, közösségi térként beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, hallgasd a podcastunkat, kövess minket a Facebookon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és gyere el ingyenes programjainkra, vagy, ha nem lehetséges a személyes jelenlét, kövesd őket online!

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr5117947302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása