berlin1.pngA környezetbarát városi közlekedés – kerékpárutak, elektromos járművek, közösségi autózás – elterjesztése mellett egyre több helyen tervezik vagy valósítják meg az autósforgalom korlátozását. Ezek egyes nagyvárosok bizonyos területeire, sőt az egész városra kiterjedhetnek. Berlin egy állampolgári kezdeményezés nyomán most azt fontolgatja, hogy a világ legnagyobb városi autómentes területét hozza létre.

Az elképzelés tehát nem újdonság, mi is több blogposztunkban foglalkoztunk vele és hoztunk számos példát Európából, Koppenhágától és Madridtól Ljubjanán keresztül Oslóig. Legújabban Párizs jelentett be intézkedéseket az autók forgalmának jelentős korlátozására. 2024-re a város első négy kerületének teljes területét, közel 6 négyzetkilométert zárnának el az átmenő autós forgalom elől (a célforgalom elől nem). A mostani berlini kezdeményezés ennél sokkal nagyobb léptékben: 140 (!) négyzetkilométerben gondolkozik.

Mindez 2019-ben kezdődött, amikor három barátnak egy ital mellett radikális ötlete támadt: legyen az akkor még autóközpontú Berlin lényegében autómentes. Létrehozták a Volksentscheid Berlin Autofrei (Referendum az autómentes Berlinért) csoportot, azzal a céllal, hogy korlátozzák a város hatalmas körvasútvonalán, a Ringbahnon belül. Céljuk ezzel az, hogy „a berlini közutak igazságos elosztásúak, egészségesek, biztonságosak, élhetőek, klíma- és környezetbarátok legyenek”. Az igény nem indokolatlan: a berlini tartományi parlament 2014-es jelentése szerint az utakon a járműforgalom által igénybe vett terület 58%-át a személygépkocsik foglalják el, noha az összes utazásnak csak egyharmadát tették meg autóval, míg az utazások 15%-át kitevő kerékpárok a terület mindössze 3%-át foglalják el.

berlin2.png

A Berlin Autofrei egy új törvényjavaslatot is kidolgozott. Az autómentesség ez esetben nem jelentene teljes tiltást, csak a személygépkocsi-használat jelentős korlátozását, és külön engedélyt kapnának természetesen a mentők, a szemeteskocsik, a taxik, illetve a kereskedelmi célú járművek (bár Berlinben már most is elterjedt a teherbicikli), valamint a mozgáskorlátozottak járművei. Mások évente legfeljebb 12 alkalommal, valószínűleg autómegosztó program keretében használhatnának autót. A legtöbb ember azonban az idő nagy részében gyalog, kerékpárral vagy tömegközlekedéssel járna.

A csoport tavaly 50 ezer aláírást gyűjtött a terv támogatására. A berlini szenátus most vizsgálja az ötletet, és hamarosan döntenie arról, hogy elfogadja-e az új törvényt. Ha elutasítanák, a csoport új aláírásgyűjtést tervez – ha 175 ezer ember támogatja a javaslatot, akkor 2023-ban a polgárok döntik el, legyen-e belőle törvény. Az elfogadásra van esély – annál mindenképp nagyobb, mint más német városokban lenne. Berlin tömegközlekedése erős, és ennek is köszönhető, hogy a német nagyvárosok közül Berlinben a legkisebb az autóhasználat: a Civitas szerint 1000 lakosra 350 autó jut (míg az országos nagyvárosi átlag 574 autó) – ennyi autó felelős a városon belüli nagy forgalomért, illetve 17 négyzetkilométernyi parkolóhely elfoglalásáért. Az előzetes felmérések alapján a berliniek 91 százaléka úgy gondolja, boldogabb és jobb lenne a város autók nélkül.

Ami viszont nehezíti a szervezők feladatát, hogy Berlint a második világháborús pusztítások után széles, autóbarát utakkal építették újjá. A berlinieknek nem könnyű elképzelni, hogyan nézhetne ki a város kerékpárosbarát formában. Még a teljesen más szerkezetű, szűk, kanyargós utcás Amszterdamban is összehangolt lépésekre volt szükség a város kerékpárosbaráttá alakítására. A szervezők szerint nem az a cél, hogy mindenkit meggyőzzenek az első lépések megtétele előtt, hanem az, hogy példákon keresztül megmutassák, milyen várost tudnának létrehozni. Azzal érvelnek, hogy a klímaváltozás miatt nem elegendő a lassú változás – például csupán az átállás az elektromos autókra –, hanem paradigmaváltásra van szükség.

berlin3.png

A kezdeményezők szerint a korlátozás sokkal gyorsabban segítené Németországot a kibocsátási célok elérésében, mintha az elektromos autókra támaszkodna. A közlekedési kibocsátási célok teljesítéséhez idén az autók mintegy felének elektromos meghajtásúvá kellene válnia. Ahogy Nik Kaestner szervező mondja: „Ez nyilvánvalóan nem fog megtörténni, hiszen jelenleg Németországban a járműveknek mindössze 1,3%-a elektromos. Az egyetlen megoldás tehát az, hogy csökkentjük az autózás mennyiségét, nem pedig az, hogy változtatunk a vezetési módon.”

Ti mit gondoltok, támogatnátok hasonló kezdeményezést magyar nagyvárosokban?

Borítókép: Peter Dargatz, fotók: Nagy Niki, Federico Orlandi

---
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon, Instagramon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és nézd meg programjainkat online!

3 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr9317770024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

evilwolf 2022.03.04. 15:27:02

Minden környezetvédő János Áderrel azt számolja ki, hogy a
mostani orosz háború mennyire károsítja a környezetet, mekkora lábnyomot okoz.
Tegye hozzá az akkumulátorgyárakat, és vesse össze az autózás által okozott pit lábnyommal, majd tegye közzé.

Irbisz 2022.03.04. 22:05:35

a berlini tömegközlekedéshez képest a budapesti egyszerűen fosch, a zemberek hozzáállásáról nem is beszélve. A legtöbben párszáz méterre is ótóval mennek, nem hogy messzebre.
Bár kivételek természetesen vannak, sajnos nem annyian hogy elég nagy támogatottságot jelentsen ilyen lépésekhez. A németeknél is előbb az igénynek volt elég nagy támogatottsága, utána kezdődtek ezek a programok.
Bár a fene tudja, nem bizom benne h. lesz komolyabb fejlődés a fejekben (elég sokan támogatóvűá válnak), így ha ebbe az irányba elmozdulás kellene, azt be kellene veezetni kellő támogatás hiján is - vagy marad minden igy, mert túl sok a provinciális bunkó. Kicsit mentve őket, ilyen tragikus tömegközlekedéssel valahol még én is megértem ezeket a múltba ragadt népeket ...

lenörd hofstadter 2022.03.07. 18:17:30

Első körben be kéne vezetni, hogy egy város kizárólag akkor lehet okos, autómentes, benzinmentes, ködmentes, értelemmentes, ha minden a város előállításához, működéséhez és üzemeltetéséhez szükséges eszköz, termék, alapanyag a város határai túli max. 20-30 km-es körön belülről származik.
Így csak parasztvakítás a hülyéknek akik ettől zöldnek érzik magukat, gyűlölnek mindenkit aki velük ellentétben gondolkodni is merészel és látja a valóságot, a szennyezés kiszervezését olyan körzetekbe ahol a városi zöldek már nem érzékelik a hatásait.
süti beállítások módosítása